Kiadó: Kscope Records
Megjelenés dátuma: 2020. 11. 13.
Produkció: Mariusz Duda
Az album hossza: 39.50 perc (a rendes album) / 36.37 perc (a bónuszlemez)
Stílus: Progressive Rock / Folk Rock
Értékelés: 9.0/10
Hogy a lengyel progresszívrock-szenzáció, a Riverside első embere, Mariusz Duda zenei alapokat írjon a The Witcher akciójátékhoz, az nem is meglepő. Ám az, hogy mind a Witcher megalkotói, mind Mariusz olyan országból érkeznek, amely jelenleg a világ egyik legelmaradottabb politikájáról „híres”, biztató tény: Lengyelország számos kivételes művész otthona. Ilyeneké is, olyanoké is. Rendkívül kreatív lelkeké. Ez a zenei alkotásra is igaz.
Az új Lunatic Soul album – pontosabban Mariusz Duda mellékprojektjének új lemeze, amikor éppen nem a Riversiddal foglalkozik – kalandos út a sűrű erdőségek sötét tájain át. Ha pedig Lengyelországról van szó, tudjuk, hogy őserdőkről beszélünk. Az ország nemzeti parkjainak egész sora, főleg északon és keleten, a bölény, az európai bölény birodalma, amelyet óriás tölgyek összefüggő, hatalmas erdői építenek fel. Mariusz Duda, aki hat Lunatic Soul album után úgy döntött, hogy a hetedik nem lesz túlnyomórészt elektronikus, ezúttal a szláv népzene hagyományos örökségének erejére támaszkodott. A pogányság korából valóra. A jó régi hit idejéből. Istenkáromlóan szólva: a „igaz hit” korából. Nem mintha korábban nem merített volna onnan ihletet. Most azonban az egész album törzsi mantrázás, amelyet a szlávság hagyományos népi dallamainak mintájára faragott ki, Mariusz Duda pedig az új anyagon törzsi sámánként működik, ahogy őseinek nyomában halad az erdő sötét, titokzatos ölelésében, ahol mesék, mítoszok, legendák és misztériumok uralkodnak. A „Through Shaded Woods” az utazás albuma. Út a személyes megújuláshoz. Út az egyéni megtisztuláshoz. A transzformáció tüzén át. Vég és új kezdet egyszerre.
A Lunatic Soul projekt kettős felépítésű. Az élet haláláét és újjászületésének körforgását követi. Mariusz Duda ennek megfelelően osztja két részre a Lunatic Soul lemezeket: azokra, amelyek az újjászületésnek vannak szentelve – ezeken szerinte az elektronikus hangok dominálnak –, és azokra, amelyek a halálnak, és amelyek zenei anyaga lényegesen szervesebb hangzású. Ebből a szempontból az új Lunatic Soul album egyértelműen a halálról szóló lemezek közé tartozik. Az új album borítójának központi motívuma megegyezik az első két Lunatic Soul lemezével, csak most ágakból és hajtásokból összenőve.
A vezérmotívumokat Mariusz Duda ezúttal kiindulópontként a basszusgitárjátékra építette. Ezeket egyszerű ütőhangszeres és programozott ritmusok támasztják alá, amelyek a népi polka hagyományából erednek, vagy ahhoz közel állnak. Ezek a motívumok nagyon közel állnak a kelta zene rajongóihoz is, a „régi vágású” Jethro Tullhoz (a hetvenes évek elejéről), egyúttal minden eddiginél jobban leleplezik Mariusz Duda rajongását Mike Oldfield művei iránt. A kiválasztott motívum ismétlődik, és a hangulat növekszik, úgy, hogy az ismétlések során, újabb és újabb hangszínek rétegzésével folyamatosan fokozódik. Ez pedig a lemez ragadozó bombasztikusságának növekedését eredményezi. A hangzás a piccolo basszusgitárral is összeolvad, a gitárokon játszott vonalak pedig egymással egyesülnek a kiválasztott motívum harmonizálásában és intenzívebbé tételében, és a törzsi mantra ismétlései cerebrális elrévedés hatását keltik. Ezeket a motívumokat szintetizátorfüggönyök színei erősítik, a vokális dallamok pedig többnyire kiegészítő hangszerként szolgálnak, amely a hangulati kontrasztokat fokozza. A vokáldallamok gyakran több énekvonallal harmonizáltak, és a vezérmotívumokon belüli akkordmenetek egyszerű kombinatorikáját követik, miközben minden annak van alárendelve, hogy a zenei hozam a lehető legnagyobb legyen. A versszakok gyakran ismétlődnek a motívumon belül, ami megerősíti az album transzcendens hatókörét. A Summoning Dance a lemez egyértelmű csúcspontja. Az album legszebb dala. A vokáldallamok és a folk motívumok ötvözése, a hangzásvilág állandó, finoman vágyakozó színátmenetei és végül az alkotás progresszív jellege miatt is. A The Fountain, az album záródala eltér az aranzsálás természetétől, hiszen a dal hangzásában a zongora és a szintetizátorszínek elemei kerekednek felül, amelyek briliánsan kiengesztelő aranzsírozási viszonyban kiváló hátteret kínálnak Mariusz Duda hangjának, a dal pedig a neoklasszikus és folk elemek kivételes keverékével a finálé számára a misztikus vágyakozás briliáns crescendóját állítja elő.
A hangzásvilág egyedi, megismételhetetlen és magával ragadó. Az album könnyen hallgatható. Sámánisztikusan hat! Mantraként működik. Érdemes átadni magad neki. Hadd vigyen el. A logika kikapcsolása szinte kötelező. Depressziós állapotba viszont nem taszít, ami egyébként a régebbi Lunatic Soul albumok sajátossága volt.
Mivel ismét több anyag született, és mivel Duda tudta, hogy az újonnan írt anyag nagy részét, ami megmaradt neki, a jövőben nem tudná felhasználni, ez a különleges kiadás egy további CD-jére került, így a rendes album 40 percnyi zenéje mellett még további 36 percnyi anyagot hoz. Ez is megér egy misét. Főleg az utolsó, több mint 27 perces dal, a Transition II miatt, amely felépítésében messze a legváltozatosabb, kutatóbb és kísérletezőbb. Különösen a második fele, amelynek ismét több köze van a korábbi Lunatic Soul albumok elektronikus természetéhez. A bónusz CD-n azt is megtudod, mi az a hilofóbia (Hylophobia című dal) – az erdőtől való félelem.
A „Through Shaded Woods” egyenesen a legfényesebb és legpozitívabb színezetű Lunatic Soul album, amelyet Mariusz Duda mind a mai napig felvett és kiadott, bár még mindig tartalmazza a felismerhető sötétség és melankólia jellegét. Érdekes, hogy a idén júniusban megjelent önálló albuma, a „Lockdown Sessions” még több közös vonást mutat a korábbi Lunatic Soul albumok elektronikus hangzásvilágával, mint a jelenlegi „Through Shaded Woods”. Sötét, depressziós és kifejezetten melankolikus lemezre lehetett számítani, ám a hangulat gyakran egyenesen az ünneplés és az ébresztés ünnepélyes színházát idézi. Egyébként a „Through Shaded Woods” szinte robban a varázslatos miszticizmustól, ami az egyik legvonzóbb eleme annak, ahogy az ember találkozik az album zenei anyagával. Mariusz Duda ezzel a Lunatic Souljal is bizonyítja, hogy a hangulati ragadozóság megteremtésében nehezen akad párja.
A „Through Shaded Woods” Mariusz Duda különleges kalandja, amelyben sámánútján a sötét, mocsaras erdőkön és kiterjedéseiken át még erősebben és érettebben verekedte át magát. Ismét leszámolt a múlt minden démonával, újjászületett, megtisztult, és felszabadította törékeny, érző lelkét, és megalkotott egy kiváló, egyedülálló albumot, saját művészi ragyogással. A zenei irányváltás több mint kívánatos volt, Mariusz Duda pedig vele egyszerre sokkolta teljesen a közönségét, és a „törzsi” mantrák lelkes híveit is, és kirántotta a talajt a lábuk alól.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
„Through Shaded Woods” album
1. Navvie (4:03)
2. The Passage (8:57)
3. Through Shaded Woods (5:51)
4. Oblivion (5:03)
5. Summoning Dance (9:52)
6. The Fountain (6:04)
Bónuszlemez
1. Vyraj (5:32)
2. Hylophobia (3:20)
3. Transition II (27:45)
Zenészek:
Mariusz Duda – ének, minden hangszer
