Előadó: Starbreaker
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 52.43
Értékelés: 2.5/5
A Starbreaker olyan zenekar, amely az azonos című, 2005-ös debütalbumával kellemesen meglepte a régi iskolás, dallamos hard rock rajongóit. Főleg a felállás kombinációja szikrázott: Tony Harnell az éneken, Magnus Karlsson a gitáron és John Macaluso a dobokon.
Ez a lemez után nagyok voltak az elvárások, és még tovább nőttek, amikor Harnell otthagyta a törzszenekarát, a TNT-t, abban a reményben, hogy a projektből talán olyan zenekar nő ki, amely elkötelezi magát az állandó stúdiókiadások mellett.
Ezúttal is egy kiválóan megszólaló Starbreaker-albumot kapunk. A gitárriffelés még egy kicsit feltekertebb, és a masszív hangfal, amelyet Karlsson riffelése épít, átveszi az elsőséget, ő a fő dinamó az agresszió és a magasztos hangulat becsempészésében. Ahogy Karlsson dalszerzői megközelítésétől megszoktuk, minden dalt billentyűk fűszereznek, amelyek tipikusan Karlsson jellegzetes hangszerelésére épülnek.
A dalok többsége középtempós, és a tipikus melankolikus-dallamos hard rock sablont követi. Harnell ismét bizonyítja, hogy kivételesen nagyszerű énekes, és az ő érintésétől a dalok egyedi pecsétet kapnak.
Mégis érezni, hogy az új album anyagának javát Magnus Karlsson hozta. Tekintve a számtalan projektet és zenekart, amelyben ez a gitáros egyszerre benne van, ez ezúttal inkább árt, mint használ a „Love’s Dying Wish” albumnak, mert Karlsson dalszerzői megközelítése egyre kiszámíthatóbb és rutinszerűbb. Így a „Love’s Dying Wish” már nem tud meglepni, és semmi frissességet sem kínál.
A „Love’s Dying Wish” éppen azon veszít, hogy erősen emlékeztet például Tony O’Hora „Escape into the Sun” albumára (The Sweet, ex-Praying Mantis), amelyet Karlsson teljes egészében neki írt. A Starbreakert mint zenekart ez az „agyonrágott” átlag szintjére fokozza le, ami ellentmond annak a célnak, hogy túl kellene szárnyalni a egyébként remek, „Starbreaker” című debütalbumot. Főleg, ha egy ilyen sokoldalú dobos van a zenekarban, mint John Macaluso. Ebből a szempontból is veszítenek érdekességükből a Starbreaker tagjai, hiszen az első lemezen még minden lépésnél érezni lehetett Macaluso szellemes betéteit, amelyek feltörték az egyébként is jellemző dallamos hard rock sablont. Ezúttal John játéka jóval megkötöttebb, és csak a dalok „kompaktságának” megőrzését szolgálja.
Az új album jóval sötétebb hangulattal büszkélkedhet, és a melankolikus dallamok a refrénekben annyira előtérbe kerülnek, hogy az album a patetikusság érzetében időnként tényleg túlzásba esik. Érdekes, hogy a dalok a sablonban annyira hasonlítanak egymásra, hogy ezúttal minőségi alapon szinte nem is lehet kiemelni pillanatokat az albumról.
A jövőben jót tenne, ha az egész kvartett jobban odafigyelne a dalszerzésre, és nem csak Karlssonra hárulna az összes munka. Stílusát tekintve az album valóban nagy pozitív meglepetés lehet annak, aki nem ismeri Magnus Karlsson megközelítését, de ha analitikus nagyító alá vesszük, kreatív szempontból ezúttal túl rutinosnak, felszínesnek és már-már kipróbáltnak hat. Pedig marginálisan (értsd: az „első hallásra” való hallgatásnál, és feltéve, hogy nem ismered M. Karlsson dalhangszerelési elvét!) az album egészében kiváló produkciós szintet és magas dallamos kompaktságot ér el a dalokon belül.
Felállás
Tony Harnell – ének
Magnus Karlsson – gitár
Jonni Lightfoot – basszusgitár
John Macaluso – dobok
Produkció
Tony Harnell & Magnus Karlsson
Dallista
1. End Of Alone
2. Evaporate
3. Love’s Dying Wish
4. Unknown Superstar
5. Hide
6. Building A Wall
7. Beautiful Disaster
8. Live Your Life
9. Hello, Are You Listening?
10. Changes Me
11. The Day Belongs To Us
12. This Close
