Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Air
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 46:06
Értékelés: 4/5
A „Love 2” az Air legújabb, sokak által lázasan várt lemeze. A világhírű francia duót tizenöt éve két elektronikus zenei megszállott, Nicolas Godin és Jean Benoit Dunckel alkotja. Az ambient tájak két mestere ezúttal kísérletezőbb utat választott, mint a könnyedebb elődnél, a „Pocket Symphony”-nál (2007), bár az alapreceptjük ugyanaz maradt. Ez főleg tágas hangfüggönyökre és szintetikus színezetű textúrákra épül, amelyekkel lassan, fokozatosan építenek fel különféle hangulatokat. Ezek többnyire jótékony, megnyugtató hatással vannak mindenkire, aki hajlandó kellőképpen átadni magát nekik.
Az album kompozícióinak többsége a duó kalandvágyó hagyományához híven tele van sokféle zenei elemmel az elektronikus zenétől és a technótól a pszichedelikus rockon át a krautrockig. Ez azt jelenti, hogy ezúttal is a hetvenes évek szintetizátor-technikájának tartoznak a legtöbbel, olyan úttörők nyomában, mint Vangelis és Jean Michael Jarre. A billentyűs hangszerek rajongói könnyen kiszúrják az „archeológiai leleteket”, például a Korg MS20-at, a Wurlitzert és a Vocodert, amelyekkel Dunckel egyáltalán nem fukarkodik. Helyenként újra megjelennek a jazz elemei is, igaz, különösebb hangsúlyos improvizációk nélkül.
A hangsúlyosan kísérleti jelleg ellenére, kissé ironikusan, a lemezen a duó néhány legkönnyebben befogadható szerzeménye is helyet kapott, élükön a „Sing Sang Sung”-gal. Az ilyen, a pop vizeire evező meglepetések kellemes ellenpontot adnak az érzékkel és értelmesen összerakott, változatos elektronikus hangok és széles szintetikus függönyök közt, ahol az egyes gitárkitörések többnyire csak kísérő szerepet kapnak. A „Love 2” kapcsán a legérdekesebb, hogy a lemez második fele érezhetően jobb az elsőnél. Mindenesetre sokkal jobb így, mintha fordítva lenne. A dalok egytől egyig teljesen különbözőek, és mindegyik más-más hangulatot áraszt, ami az Air hagyománya szerint a legfontosabb.
A „Do The Joy” elég furcsa nyitány: szétszórt szintetizátor-textúrákkal és torzított gitáreffektekkel indít. Mivel nem épít fel igazán összeszedetten hatásos ambientet, az album kevésbé izgalmas pillanatai közé tartozik. A „Love” ezzel szemben lassan és sikeresen építkezik az ambient textúrák rétegezésére. Hosszabb felvezetés után igazán kellemes dallam bontakozik ki belőle, a hangulathoz pedig a csengettyű okos használata is hozzátesz. Ez azon dalok egyike, amelyek minden újabb hallgatással egyre jobban nőnek. A „So Light Is Her Footfall”, amelyet az album első kislemezének választottak, az első olyan szerzemény, amely kifejezetten lírai dinamikát mutat. Szerkezete zongorára és széles szimfonikus hangszerelésre épül, miközben a gitárfinomságok enyhe funkos beütést visznek bele.
A „Be A Bee” az egyik kevésbé sikerült kísérlet, olyasmi, amit nem várnál az Airtől: inkább tévés dokumentumfilm zenéjére vagy valamilyen akciósorozat főcímdalára emlékeztet. A központi motívum érdekes ugyan, de az egész kompozíciónak kicsit hiányzik a változatossága. A „Missing the Light of the Day” újabb érdekes dal, néhány teljesen egyedi hanggal és az pentaton skálák színes használatával. Itt megint erős a funk hatása, de a világzenéé is, miközben a vokóderen átszűrt vokális harmóniák rendkívül romantikusan szólnak. Ez a kombináció leginkább a legendás Brian Eno korai lemezeire emlékeztet. Persze semmi olyasmi, ami nirvánába repítené a hallgatót, de mindenképp érdemes meghallgatni.
A „Tropical Disease”, amelyben először jelennek meg a jazz elemei, a lemez leghosszabb dala, és egyben az egyik legjobb is. Egy ilyen típusú kompozícióhoz magas fokú szerzői tudás és zenei integritás kell, és itt mutatkozik meg legjobban a kultikus duó kivételes alkotói potenciálja. Olyan dalt írni, amely egyszerre ragadja magával a zenei kísérletezés kedvelőit és a szélesebb közönséget, a hangszerek közti dinamikára, a vokóder újszerű használatára és a szintetizátorfüggönyök kifinomult rétegezésére építve, ugyanis nem kis dolog. A kompozíció alapjában véve úgy szól, mint két dal egybegyúrva. Az első rész szinte ugrándozó, aztán idővel hipnotikus-ambient kollázzsá alakul.
A „Heaven’s Light” minőségét tekintve egyértelműen a lemez kiemelkedő dalai közé tartozik. Valószínűleg egyben a legnyugtatóbb pillanata is: sok ütőhangszer, fejlett ambient-építkezés (főleg a középső részben) és mennyei vokalizálás jellemzi. Remek ambient dal, bármilyen alkalomra. A „Night Hunter” újabb érdekes instrumentális szerzemény, ügyes lüktetéssel és világzenei hatásokkal. A sikerhez elsősorban az elektronikus soundscape-ek és a zongorás fűszerek találkozása kellett. A sok zongoraszólam és a hagyományos japán hangszer, a koto (magyarul fekvő hárfa) használata kissé a „Pocket Symphony” instrumentális gyakorlatára emlékeztet. A derűs ambient és a nyugodt tempó összekapcsolásával az Air újra a könnyedebb oldala felé hajlik.
A popbonbon „Sing Sang Sung” kétségkívül a zenekar legkönnyebben befogadható dala. Külön dicséret illeti a vendégéneklő meggyőző közreműködését. Rendkívül egyszerű, de a fülbemászó refrén és az elegáns, többnyire akusztikusgitáros díszítések segítségével nagyon hatásos szerkezet, ami a lemez egyik legérdekesebb szerzeményévé teszi. Az „Eat My Beat” a lemez legrövidebb dala. Jó és nagyon is kívánatos szünet az ambient-instrumentális irányba húzó második félben. A Wurlitzer kikapcsolt használata és az agresszív gitárfutamok az Airt az egyik legkísérletezőbb, ugyanakkor rockos pillanatában mutatják be. Emellett kellemes szintetizátordallamot is felvonultat.
A „You Can Tell It To Everybody” a tökéletes ambient feloldódás csodás pillanata, amely könnyedén ringatja a hallgatót a kellemes elmerengés állapotába. Az akusztikusgitáros díszítések remekül simulnak a megnyugtató vokálhoz, és olyan hangulatot teremtenek, amely leginkább egy romantikus éjszakai idillhez illik. A központi dallam enyhít minden szomorú vagy negatív érzést, és a hallgatót egy teljesen megnyugtató térbe billenti. Az „African Velvet” a sok gitárszakasszal, kifinomult basszusvonalakkal és a kürt használatával, amely némi jazzes bájt ad hozzá, méltó zárlata ennek a különleges albumnak, amely biztosan a feltörekvő francia duó jobb alkotásai közé fog beírni magát.
A „Love 2” lenyűgöző alkotás, de kell hozzá néhány hallgatás, mire igazán belengi az ember fülét, mert nem olyan könnyen megfogható az „első szavazatra”, mint a kultikus francia duó korai albumai. Mindazok, akik a francia elektronikus ambient-mesterektől kicsit másféle megközelítést akartak, ezúttal minden téren gazdagon megkapják a magukét, hiszen ilyen kísérletező kedvet már rég nem mutattak. A „Love 2”-nek minden esélye megvan rá, hogy az Air rajongói mellé a világ minden tájáról újabb hallgatókat édesgessen.
Felállás
JB Dunckel – szintetizátor, zongora, csengettyű, ének
Nicolas Godin – gitár, basszusgitár, koto, ritmusgép, tamburin, csengettyű, ének Joey Waronker – dob, ütőhangszerek
Producer
Air
Számlista
1. Do the Joy
2. Love
3. So Light Is Her Footfall
4. Be a Bee
5. Missing the Light of the Day
6. Tropical Disease
7. Heaven’s Light
8. Night Hunter
9. Sing Sang Sung
10. Eat My Beat
11. You Can Tell It to Everybody
12. African Velvet
