Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2022. 8. 26.
Produkció: John Mitchell
Az album hossza: 53:48 perc
Stílus: Progressive Rock
Értékelés: 8.0/10
John Mitchell valószínűleg maga sem gondolta, hogy a Lonely Robot nevű szólóprojektje a megalakulás után egynél, vagy legfeljebb két albumnál tovább is fennmarad. Az „A Model Life” már az ötödik lemeze a Lonely Robot név alatt, és sok szempontból folytatja az előző négy album stílusát, vagyis a modern prog rock dominál rajta art rock, pop rock és space rock elemekkel megspékelve.
A rutinos gitáros, énekes és producer, aki továbbra is leginkább a kultikus neoprogresszív Arena tagjaként ismert, bár változatos pályafutása során dolgozott az azóta elhunyt John Wettonnal is, ezúttal a példás szakmai és magánéletét mutatja be nekünk: egy szorgalmas angol adófizetőét, aki minden nap átsegíti az idős hölgyeket a zebrán, és rendszeresen adakozik az éhező afrikaiaknak.
John szövegei a Lonely Robot hagyományaihoz híven az ellenőrizetlen digitalizáció és az egyre erősödő társadalmi robotizáció kritikájához kapcsolódnak, miközben a legsötétebb sci-fi víziók egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. A fickón viszont egyre jobban meglátszik, hogy közeledik az ötvenhez, hiszen helyenként egyre több a személyes szöveg, többnyire a családjához kötődően. Erre utal az album címe és a címadó dal is, valamint a „The Island of Misfit Toys”, amelyhez a lányával közösen forgatott promóciós videót. Néhányaknak biztosan az idegeire megy majd a időnként túlzó szentimentalizmus, amely egyes dalokat jellemez ezen a kifejezetten melankolikus lemezen, de ez – Mitchell néhány amerikai zenésztársával ellentétben (téged nézlek, Neal Morse) – soha nem csap át pátoszba.
John ennek ellenére még nem valami vén apuka, aki úgy, mint néhány megöregedett „problémás rocklegenda”, elkezdené játszani azt, amit a milleniálisok és a zoomerek lesajnálóan „dad rocknak” hívnak. A zenéje továbbra is érdekes mindenkinek, aki szereti a dallamos, modern progot, és mindazoknak, akik rajonganak az olyan bandákért, mint a Frost*, az RPWL és a Sylvain – hogy csak néhányat említsünk azok közül, akiknek nem kínos bevallani, hogy némileg hatott rájuk a nyolcvanas évek minőségi pop rockja. A Lonely Robot zenéje továbbra is rokon azzal, amit Mitchell a Frost* és a Kino tagjaként alkot, és azzal, amit eddig a kultikus It Bites tagjaként játszott.
Az igazán ütős, energikus, a melankolikus szentimentalizmusra nem építő dalokból nincs sok az „A Model Life” lemezen, de azért akadnak. Ide sorolható a nyitó „Recalibrating”, amely felépítésében időnként a modern It Bitesra emlékeztet, és a kiváló „Starlit Stardust”, amelyben Mitchell éneke is dicséretre méltó. John az összes billentyűs hangszerelést és basszusvonalat is maga játszotta fel, és az egyes daloknál szolidan osztotta el őket. Az „A Model Life” jobb pillanatai közé tartozik a „Digital God Machine”, amely éppen annyira befogadható és összetett, hogy a harmóniák kielégítően folynak egymásba.
Aki az „A Model Life” lemeztől drasztikus stílusváltást vagy kísérletezést vár, hát még improvizációt, az gyorsan csalódni fog. Mitchell gitárművei viszont, például a nagyon szolid „Species In Tranistion” és „Rain Kings” fantasztikus, szinte epikus szólói, továbbra is lenyűgözőek, míg John Peter Gabrielhez fűződő, nem elhanyagolható énekbeli hasonlósága a (neo)prog otthonosság érzetét adja. Remekül működik továbbra is az összhangja a hatalmas dobos, Craig Blundell játékával, aki viszont a maga viszonylagos „visszafogottságával” a technikásabb progot kedvelőket nem fogja túlzottan megdobogtatni.
Mitchell úr az „A Model Life” lemezzel jó albumot készített, amely viszont gazdag zenei pályáján semmiféle csúcsteljesítményt nem jelent, hát még újító nagy tettet. Az új lemez egészében nagyon szolid, de kicsit gyengébb, mint kiváló elődje, a „Feelings Are Good” (2020, RockLine recenzió), amely több érdekes pillanatot tartalmazott, és előrelépést jelentett a korábbi Lonely Robot-lemezekhez képest. Az „A Model Life” fő és egyben egyetlen hibája, hogy egészében kissé túl kiszámíthatónak és kevéssé izgalmasnak hat, bár sosem unalmas, amiért elsősorban John sokszínű gitárművészete felel.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dallista:
1. Recalibrating (5:02)
2. Digital God Machine (6:08)
3. Species in Transition (6:19)
4. Starlit Stardust (5:48)
5. The Island of Misfit Toys (4:18)
6. A Model Life (5:27)
7. Mandalay (1:56)
8. Rain Kings (6:33)
9. Duty of Care (6:24)
10. In Memoriam (5:53)
Felállás:
John Mitchell – ének, vokál, gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Craig Blundell – dob
Különleges vendég:
Sarah Lambert-Gates – vokál
