Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jethro Tull
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1972
Értékelés: 4/5
Ha zenei (és nem történelmi vagy mezőgazdasági) összefüggésben szóba kerül a Jethro Tull, az átlagos, zeneileg tájékozott ember szeme előtt rendszerint Ian Anderson alakja rajzolódik ki, akit a zenei közvélemény nagy része az őrült, ugrabugráló szakállas fuvolásként és időnkénti hivatásos csavargóként ismer, a zenekar rajongói számára viszont mindenekelőtt felülmúlhatatlan zenei zseni, multiinstrumentalista és karizmatikus egyéniség, amilyenből a zenei világban egyre kevesebb akad. Csak ezután kerül sorra a zenésztársak csapata, akik gyakran Ian kivételes karizmájának árnyékában maradnak, pedig zenei felkészültségben legalábbis semmivel sem maradnak le mögötte.
A Jethro Tull az olyan kolosszális remekművek után, mint az „Aqualung” (1971) és a „Thick As A Brick” (1972), kétségkívül az akkori idők (vagyis a 70-es évek eleje) legfelkapottabb rockzenekarai közé került. Hogy tovább szilárdítsák a teljesen váratlanul megszerzett sztárstátuszukat (amelyre persze jókora cinizmussal tekintettek), ugyanebben az időben kiadtak egy kiváló válogatást is, amely keresztmetszetet ad mindarról, ami belőlük párját ritkító zenei jelenséget, a progresszív rock egyik fő úttörőjét formálta. A „Living In The Past” nem a zenekar legjobb számainak szokásos gyűjteménye, hanem valami sokkal érdekesebb és lelkesítőbb, ami példaként szolgálhat néhány más zenekarnak is a minőségi válogatások kiadásához. Rajta van ugyanis az addig megjelent összes EP, a kislemezek b-oldalai, két élő felvétel és még néhány finomság, amelyet akkoriban nem lehetett megtalálni a stúdióalbumokon. Igaz, a lemezeik közelmúltbeli újrakiadásainak köszönhetően ezek többsége ma már bónuszszámként ott van az egyes újrakiadásokon. Ennek ellenére még mindig akad rajta néhány dal (köztük két klasszikus is), amelyek nem kerültek át az újrakiadásokra, és ez már önmagában is érdekessé teszi az albumot minden gyűjtő számára. Egyúttal kiváló dalválogatásról van szó, mert a b-oldalon megjelent számok közül egyik sem lehetne kidobott anyag (ahogy az hasonló esetekben gyakran lenni szokott), mindegyik remek alkotás, amely teljes joggal helyet kaphatott volna a stúdióalbumokon. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a CD-kiadás az eredeti, bakelit változattól négy számmal kevesebbel különbözik („Bouree”, „Alive and Well and Living In”, „Teacher” és „Hymn 43”). Pánikra azonban semmi ok, mert az összes említett szám megtalálható az egyes albumok újrakiadásain. Ráadásul a „Bouree” kivételével aligha mondható, hogy a magas színvonaluk ellenére túlzottan hiányoznának, bár nem értem, miért nem tették rá őket, hiszen az összesített játékidő éppen kitenne egy CD-t. Másrészt a jövőbeli újrakiadásoknál nem lenne rossz ötlet egy kétlemezes változaton gondolkodni, bónuszként néhány kiadatlan korabeli koncertfelvétellel. De ez már inkább ábrándozás arról, hogyan lehetne a tökéletest még tökéletesebbé tenni.
A számok értelmes, kronologikus sorrendben követik egymást a megjelenésük szerint, ami egyúttal szép betekintést ad a zenekar hihetetlen fejlődésébe, a kis bluesbandától a progresszív rock nagyágyúiig. A „Song For Jeffrey” (This Was, 1968), ez a felejthetetlen és szellemes, bluesos klasszikus a debütáló lemezről úgy nyitja a válogatást, ahogy az illik – a mester fuvolájának hangjával. A járatlan hallgató biztosan meglepődik majd, ha rájön, mennyire más Ian éneke, mint a későbbi dalokban. Mivel a korai időkben sokat játszották élőben, valójában nem nagy meglepetésről van szó, de szerintem nehéz lenne ennél inspirálóbb és szellemesebb nyitányt találni, amely minden rendes, átfogó Tull-válogatásba beleillik. A „Love Story”, a zenekar utolsó felvétele az eredeti gitárossal, Mick Abrahamsszel, egyúttal az egyik első szám, amelyben megmutatták folkos hajlamaikat. Ma a „This Was” újrakiadásán található meg. Ugyanez igaz a „Christmas Song”-ra, erre a szinte már hagyományos karácsonyi dalra, amelyet minden igazi Tull-rajongó télen a ropogó kandalló mellett, teával és sütivel hallgat. Ez a szám bizonyítja, hogy Ian a jövőben könnyedén leválthatná a Mikulást vagy a Fagyapót a karácsonyi és újévi hangulat központi figurájaként a Tull-rajongók minden leszármazottja számára. A címadó dal, amely 1971-ben jelent meg kislemezen, és a slágerlisták egyik legnagyobb sikere lett, finom ritmusvonalával, zenekari hangszereléseivel és Ian kiváló fuvolajátékával kétségkívül a zenekar egyik legismertebb száma. Ian szándékosan 5/4-es ütemben írta meg, hogy megóvja attól, hogy a pop- (és ne a rockzenei) listákra kerüljön. Ezután a bluesos színezetű „Driving Song” és a drámai heavy rockos „Sweet Dream” következik, amely a zenekar egyik olyan klasszikusa, amit a rajongók olykor vidáman fütyörésznek. Mindkét szám ma bónuszként szerepel a „Stand Up” (1969) újrakiadásán. A „Singing All Day” könnyed, melankolikus hangulatú folk rock szám, a „Witches Promise” pedig a zenekar egy újabb korai folk rockos klasszikusa, amely majd szétpukkad az energiától. Ez a dal mutatja meg először igazán a hallgatónak, mekkora fejlődésen mentek át a Tullék a bluesos kezdetek óta. A könnyed „Inside” a bluesos gitár miatt kissé újra felidézi a korai dalokat, kicsit szokatlan választás, mert ugyanebben a változatban rajta van a „Benefit” (1970) stúdióalbumon is. A „Just Trying To Be” pedig egy újabb rövid, lazán hömpölygő akusztikus dalocska. Ez a négy szám ma a „Benefit” újrakiadásán található. Két élő felvétel következik, amelyek a zenekar New York-i Carnegie Hall-beli fellépésén készültek. A tíz percnél hosszabb „By Kind Permission Of”, amely egyetlen stúdióalbumon sem szerepel, zongoraszólókkal és klasszikus improvizációkkal van tele (nagy részük klasszikus zeneszerzőktől, például Beethoventől, Rahmanyinovtól és Debussytől származik), és a remek billentyűs, John Evans szólószáma volt akkoriban a koncerteken, bár az utolsó percben a finálé kedvéért a többi tag is csatlakozik. A „Dharma For One” (This Was, 1968) meghosszabbított, végletekig felpörgetett és megfűszerezett változata pedig elsősorban a kiváló orgonás bevezetővel, az eszelős ritmusvonallal, a gitáros, Martin „Lancelot” Barre súlyosan dübörgő riffjeivel (nem szabad elfelejteni, hogy az eredetin Abrahams játszott) és a zenekartól meglehetősen szokatlan, többszólamú énekes mókákkal nyűgöz le. Mondhatom, hogy a pszichedelikus színezetű eredetihez képest szinte felismerhetetlen, és ez az akkori Tull-felállást kiváló koncertimprovizátorokként mutatja. Érdemes megjegyezni, hogy ez a két előadás az első betekintés a zenekar élő működésébe, hiszen az első hivatalos koncertalbum, a „Bursting Out” csak 1978-ban jelent meg. A „Wond’ring Again” a „Wond’ring Aloud” (Aqualung, 1971) igen érdekes változata. Mondhatom, hogy ez a változat a kissé művészibb akusztikus futamoknak köszönhetően még jobb is, mint az albumon szereplő. Persze nem lenne komoly Tull-válogatás, ha nem szerepelne rajta a legismertebb és legkedveltebb dal, a „Locomotive Breath” (1971), amelyben a zenekar teljes gőzzel fújtat a hangszerein. A válogatás zárásaként még öt csemege következik, amelyeket hiába keresnél a stúdióalbumok újrakiadásain. Az akusztikus vonalú és rendkívül nyugodt „Life Is a Long Song”, amelyben Ian ismét megmutatja akusztikusgitár-tudását, valamint az „Up The ‘Poll”, amelyet Ian szülővárosának, Blackpoolnak ajánlottak, igazi Tull-klasszikusok, amelyek ma is felbukkannak olykor egy-egy koncert műsorlistáján. A „Dr. Bogenbroom” cinikus és szellemes, folkos-hard rockos alkotás. A „For Late” rövid, de energikus instrumentális szám, amelyet főleg a sok átmenet és Barre gitárja meg Ian fuvolája közti játék tesz kiemelkedővé. A „Nursie” pedig egy nagyon rövid, évődő ötlet akusztikus gitárra, amely nyilvánvalóan Ian számos női fantáziájának egyikét szolgálja. Az ilyen ihletésű dalokból a jövőben sem lesz hiány az öreg farkas tollából és kezéből.
A „Living In The Past” olyan, mint egy színültig megtöltött serleg tarka és ízletes jóságokkal, amely szépen megmutatja, milyen egyedülálló és kiváló zenekar volt a Jethro Tull már az első alkotói éveiben, és hogyan fejlődtek egészen a 70-es évek elejéig, amikor a progresszív rock vizeire eveztek. Az egyik azon nagyon kevés válogatás közül való, amelyről azt mondhatom, hogy valóban aranyat ér: a hallgatót valami újjal jutalmazza, ugyanakkor állandó minőséget nyújt az összes kiválasztott számban, köztük a zenekar történetének néhány legjobb dalával. Ezért az albumot a zenekar igazi rajongóin kívül, akiknek persze már rég ott van a gyűjteményükben, elsősorban a zenei ínyenceknek ajánlom, akik nem maradhatnak le a zenekar egyik legjobb kiadványáról, és azoknak is, akik nem ismerik jól a zenekart, mert kevés alkalmasabb album létezik a Jethro Tull eredeti hagyatékának megismeréséhez, mint a „Living In The Past”.
Felállás
Ian Anderson – ének, fuvola, mandolin, balalajka, hammond orgona, akusztikus gitár
Mick Abrahams – elektromos gitár (az 1 – 3. számokon játszik)
Martin Barre – elektromos gitár (a 4 – 21. számokon játszik)
Clive Bunker – dob, glockenspiel, ütőhangszerek (az 1 – 11. és a 13 – 16. számokon játszik)
Glenn Cornick – basszusgitár, hammond orgona (az 1 – 11. és a 13 – 15. számokon játszik)
John Evans – zongora, celesta (a 9 – 21. számokon játszik)
Jeffrey Hammond-Hammond – basszusgitár, vokál (a 16 – 21. számokon játszik)
Barriemore Barlow – dob (a 17 – 21. számokon játszik)
David Palmer – zenekari hangszerelés és karvezetés (7)
Producer
Ian Anderson
Számlista
1. Song For Jeffrey (3:24)
2. Love Story (3:07)
3. Christmas Song (3:09)
4. Living In The Past (3:23)
5. Driving Song (2:44)
6. Bourée (3:47)
7. Sweet Dream (4:06)
8. Singing All Day (3:07)
9. Teacher (3:59)
10. Witch’s Promise (3:49)
11. Alive And Well And Living In (2:48)
12. Just Trying To Be (1:36)
13. By Kind Permission Of (live) (10:10)
14. Dharma For One (live) (9:58)
15. Wond’ring Again (4:16)
16. Hymn 43 (3:19)
17. Life Is A Long Song (3:22)
18. Up The ‘Pool (3:15)
19. Dr. Bogenbroom (3:01)
20. For Later (2:08)
21. Nursie (1:36)
Az album hossza: 79:54
