Előadó: Clapton, Eric
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 2h 09.09
Értékelés: 4/5
Eric Clapton és Steve Winwood, a két férfi, akik réges-régen a hírnév ingatag alapjaira építették fel a Blind Faith nevű zenei szuperkollektívát, négy évtized után visszatért a tett színhelyére, a New York-i Madison Square Gardenbe. Pontosan itt játszotta a Blind Faith 1969-ben az egyik utolsó fellépését a megalomán módon megtervezett, és ennek megfelelően túl hamar véget ért turnén, amely kegyetlenül eltemette a halhatatlan Cream példáját követő siker minden reményét. Eric Clapton és Steve Winwood az évek során úriemberként őrizte szilárd baráti kapcsolatát, annak ellenére, hogy zenei útjaik a Blind Faith dicstelen hajótörése óta már nem keresztezték egymást. Egészen tavaly februárig, amikor a brit popzene két úttörője a többször is teltházas közönség előtt szimbolikusan lezárta a rockzene története egyik első szupergruppjának életútját.
A Live from Madison Square Garden tartalmilag érthető módon elsősorban a Blind Faith örökségéből táplálkozik, e köré csoportosulnak lelkesen a Traffic, a Derek and the Dominos és Clapton szólókarrierjének diszkográfiai csúcspontjaiból származó, sokszínű virágszálak monumentális előadásai. A mindig jelen lévő bluesstandardek mellett pedig akadt hely a Hendrix-gyémántok fényének meglehetősen váratlan feltámasztására is. A 21 tételes szettben a lemez dalain át az ihletett, ugyanakkor rutinosan visszafogott hangszeres játék mellett a két zenész energikus énekes szerepvállalása is kiemelkedik, bár Winwood érthető módon megtartja a fő vokális feladatok hordozójának pozícióját. Winwood énekben végig briliáns, és nagyon örvendetes, hogy az évek nem fosztották meg arra a jellegzetes, panaszos hangszínétől, amely az előadásmódját olyan felismerhetővé teszi. Steve Winwood döbbenetes énekes tehetsége bemutatásához nem használ rövidítéseket vagy más könnyítő körülményeket. Minden fordulata gondosan kijelölt énekes megközelítése az eredetinek, természetesen a kötelező improvizált akrobatikával együtt, amely azonban semmiképp sem arra szolgál, hogy ravaszul elfedje a hang hiányosságait. Ezek ugyan néha alig észrevehetően megbicsaklanak: a Had To Cry Today-ben és a Dear Mr. Fantasyben például az eredeti magassága alig tűnik elérhetőnek, mégsem volt okunk azt hinni, hogy Steve ne fújna el minket az elsőrangú énekes megnyilvánulások sorozatával, amelyek a Georgia On My Mind-ban, az énekes nagy példaképe, Ray Charles dalában érzelmileg kirobbannak. Winwood kiváló tolmácsként is megmutatkozik a konkrétabban szemcsézett motívumoknál, mint a Sleeping In The Ground, amely a mester kezei közül Sam Myers bluesstandardjének elegáns, szépen megfésült ajánlásaként hangzik el. Szólókarrierjének színeit a Split Decision képviseli, míg a Traffic életvidám társasága a Pearly Queen erős ritmikus karosszériája, a potens hangszeres Glad és a No Face, No Name, No Number őszinte finomérzékenysége körül halmozza fel csúcsműveit.
Eric Claptonról a múltban már sok érdekeset elmondtak. Eric olyan, mint a bor: úgy tűnik, az évekkel egyre édesebb, spontánabb, a maga módján még játékosabb is lesz, mégis megkérdőjelezhetetlen marad a blueságitár mentoraként. Kivételes tolmácsolói képességei és egyedülállóan csiszolt gitárstílusa, amely a diszkográfiai csúcsok és szédítő mélypontok során az emberi érzelmek és érzések minden szféráján áthatolt, olyan egyedi zenei kifejezésmódot formált, amely nemzedékek ihletője. Eric koncertfelvételei mindig izgalmas élményt nyújtottak a sokszínű zenei gazdagság varázsából, főleg a pályája későbbi szakaszában, amikor egyre gyakrabban kóstolt bele különféle stílusokba. A zenész széles stílusbeli skálája a lemezen is jól érzékelhető (érdekesség, hogy a Live From Madison Square Garden egyike Eric kevés koncertlemezének, amelyen nem találsz Cream-korszakbeli felvételeket). A Blind Faith-vasak durva egymásnak feszülése mellett mosolyt csalhat Clapton rajongóinak arcára a Derek and the Dominos-klasszikus Tell The Truth, főleg pedig a rosszkedvűen hangulatos Forever Man, amelynek évjárata a lemez többi, már rendesen megőszült dalával ellentétben az 1980-as évek közepére datálódik. Itt van Otis Rush Double Trouble című száma is, az egyik a kevés bluesstandard közül, amely az évek során Clapton élő repertoárjának kedvencévé vált. Ahol Clapton felbukkan, ott természetesen nem hiányozhat Robert Johnson, és vele elválaszthatatlanul a nyers blues úttörője, a Ramblin’ On My Mind. Eric ezúttal városiasabb köntöst adott a számnak, amelyet ingerlő akusztikus gitárjáték övez, ez pedig frissességet és egy csipetnyivel nagyobb hozzáférhetőséget ad Johnson gyémántjának. Clapton hatalmas kereskedelmi sikerének a Cream és a Blind Faith utáni időkben jelentős részéért a J. J. Cale művésznevű bácsi felelős. Clapton zenésztársának és nagy barátjának az szívességet élénk száguldással viszonozza az After Midnight, a Low Down, és természetesen az nélkülözhetetlen Cocaine során, amely az évekhez igazított szövegváltozatban nagyszerűen zárja le a rockzene két titánjának izgalmas koncertegyüttlétét.
Felállás
Eric Clapton: ének, gitár
Steve Winwood: ének, billentyűs hangszerek
Willie Weeks: basszusgitár
Chris Staintin: billentyűs hangszerek
Ian Thomas: dob
Produkció
Eric Clapton & Steve Winwood
Dalok listája
CD 1:
1. Had to Cry Today
2. Low Down
3. Them Changes
4. Forever Man
5. Sleeping in the Ground
6. Presence of the Lord
7. Glad
8. Well All Right
9. Double Trouble
10. Pearly Queen
11. Tell the Truth
12. No Face, No Name, No Number
CD 2:
1. After Midnight
2. Split Decision
3. Rambling on My Mind
4. Georgia on My Mind
5. Little Wing
6. Voodoo Chile
7. Can’t Find My Way Home
8. Dear Mr. Fantasy
9. Cocaine
