Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Moveknowledgement
Kiadó: Kapa Records
Megjelenés: 2007
Játékidő: 44:58
Értékelés: 5/5
Minden zenekarnak, amely valaha stúdióba vonult, megvannak a maga lemezei (vagy még inkább: az az egy lemeze), amelyeket nyugodtan nevezhetnénk minőségi Rubicónoknak, maximumoknak, határoknak, amelyeken túljutni, amelyeket felülmúlni csak keveseknek sikerül, és ugyanez a csont megakad a derék konkurencia torkán is, már ha a zenében és a művészetben egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni. Évekkel ezelőtt teljesen váratlanul zuhantam bele a ráérzett ritmusok és dallamok katartikus, rendezett kaoszának szonikus ölelésébe, amely után a világ soha többé nem volt ugyanaz, a szívembe pedig aranybetűkkel vésődött be a novo mesto-i Moveknowledgement neve. Végérvényesen, és minden köntörfalazás, az általános ízlés nevében űzött színlelés nélkül – éppen azért, mert a már hallott metrikával való torz játék olyan átkozottul feldolgozott módon ötvöződött, hogy ebben az árnyjátékban és a tiszta ihlet zseniális kitöréseiben sem lehetett, sem szükséges nem volt asszociációkat keresni. Az albumos elődök, a Sun Sun és az Ant People bár ígéretes kezdetek voltak, a zenekart addig is annyira ismertem, hogy tudtam: a kétszeres országos freestyle rap-bajnok, Miha Blažič a.k.a. N’Toko rapperhangjával koronázott szonikus szerkezet – meditatív gitár, zsíros basszus, erőteljes dobok és szokatlanul visító, analóg-szintetikus billentyűsikolyok – elég ütőkártyával rendelkezik ahhoz, hogy a szlovén táncfenomének térképére felvésse Dolenjska fővárosát, de a részletekkel és árnyalatokkal nem voltam ennyire tisztában. Ezek fokozatosan tárultak fel, a szívbéli társam és az én kicsit másféle ritmusok felé vezető guruom, a feleségem segítségével, akik addig nem voltak igazán otthon a tudatosság hangóceánjának az én partomon. Az első ugrás után a Nebukadnezar sötét világának dagályába minden megváltozott, végzetesen és sorsszerűen.
Egy korban, amikor új babiloni tornyokat emeltünk magunknak, és belőlük több szóbeszéd és (ér)telmetlenség visszhangzik, mint ahány ember él a földön, a harmadik lemez, amely már a címével arra hív, hogy hallgassuk meg a királyt, aki meghódította, leigázta és megszállta Szíriát és Izraelt, és növelte Babilónia fényét és hatalmát, olyasmi, ami pusztán a név intellektuális oldalával is megragad. A név, amely az akkád írásban és kiejtésben Nabû-kuduri-usur (Nabu-kudur-uzur), azt jelenti: „Nabu, óvd meg a koronát”, illetve „a határokat” vagy „az örökösöket”, gondolati paradigmát ad a világnak az elmélkedéshez. Hallgassunk-e és vessük-e alá magunkat a nagy bitorló diktátumának, vagy a hívás és a parancs mögött cinikus, talán éppen ironikus felhang rejlik, amely az értelmes, szabadon gondolkodó embereket lázadásra, az újkori katekizmusokkal és a várt és konvencionális sorrend mononukleid beszúrásával szembeni ellenállásra szólítja? Mivel kíváncsi voltam, elfogadtam a kihívást, amely a varázslás erőivel játszott katartikus játékká vált, a tökéletes élvezet szinuszgörbéjén pedig szívesen engedtem át magam a hiphop, a szteroidokon alternatívan megizmosodott funky dub és a több mint emészthető elektronika tökéletes fúziója teljes táncolhatóságának ritmikus igézetének, ha szabad kicsit saját magamat idéznem a múltból, hiszen erről már írtam korábban. A sikeres játék lényeges változója a létszám csökkentése volt, mindenekelőtt pedig a teljes érettség tényezője, amely mindössze két évvel az Ant People után képes volt megvalósítani egy einsteini kvantumugrást a decibelekkel megtámogatott basszusok tökéletesen féktelen ütésének, a lédús hangzás mocskos erotikájának és a unalomnak egy cseppet sem helyt adó, tökéletesen kiegyensúlyozott szuszpenznek, a tökéletes findfu(n)knak teljesen új dimenzióiba – mindazok kárára, akik azt állították, hogy a rockhoz és az alternatívhoz már szinte nincs mit hozzátenni, hiszen állítólag már mindent megcsináltak és meghallottak. Milyen szép tévedni, még szebb pedig kapni a fejünkre egy sorozatot a remek ütőkártyákból, amelyekből a Listen To Nebukadnezar albumon egyáltalán nincs hiány, ez pedig azért is van így, mert a pop, a soul és a émelygős édeskésség a múlté lett, a Moveknowledgement pedig totálisan kompromisszummentes strukturalisták, egy eklektikusan kereskedelmileg korábban kihasználatlan zenei forma építői, amely ugyanakkor korántsem azonnal hallgathatatlan – az én fülemnek éppen ellenkezőleg.
A lemez Wein futurisztikus gitárjainak nyitó kitörése, a funkos hangulatú Dejan Slak basszusának és David Cvelbar dobjának szépen folyó ritmikus játékai, valamint a fekete-fehér billentyűk hangrezonáns gurujának, a nagy Shekuzának a kiabáló, exhibicionista zsenialitása után a koronát éppen megfelelően vágja le N’Toko brutálisan metafizikus nyelvessége. Teljes erő, ízzel és zamattal, mondhatnánk fenntartások nélkül. Listen To Nebukadnezar. Az Illuminátusokról, az antigravitációs törvényszerűségek új világáról és a valóság megfoghatatlanságáról szóló elbeszélés egyébként a világ pompás, véres kollázsa, amelyben élünk, és amelyet a fogyasztási normáinkkal támogatunk, mindennel, amit a média ránk tukmál, a pszichiáterek előírnak, és amelyben önként lemondunk a saját választás szabadságáról és eredetiségünkről, a saját megkülönböztethetőségünkről. A diktatúrában bele kell zuhanni a szürkeség tengerébe, hiszen mindenki, aki az átlag fölé nyúlik, kiközösítve, megemésztve, a fogaskerekekből, a bizalmi körből kipréselve végzi, az új, fasisztoid világrend allegóriájával és bemutatott víziójával pedig a Moveknowledgement a táncolhatóság futurizmusának adja át magát, amely még tovább sem csillapodik. A hetvenes évek holtakat idéző édes funkhangzása a Necrodog számmal beleeszi magát a kisagyba. A Moveknowledgement kölcsönveszi a Funkadelic, James Brown, Sly és családja, a Stone formáját, de mindezt a saját gravitációs törvényszerűségű világuk keretei közé fogja. A moogok, a billentyűk és az egész hangszerarzenál space jamje szépen összekapcsolódik N’Toko asszociációinak áradásával, a száguldó gondolatvonat remek szikráival és szóvignettáival, prédikáció helyett pedig a nyelv itt csupán újabb hangszer, amely a középszerűséghez szokott Szlovénia fülébe lédús levet önt jelszavakból, lázadásból, a normákkal szembeni vakmerő ellenállásból. A jelszavak angol álruhában rejtőznek, az egész szerkezet kifelé az élvezetre és a játékos ritmus függőséget okozó metrikájának átadására szolgál, az indoktrináció pedig végzetes és végleges. Az összes érzék spektrális megerőszakolása édesen folytatódik a Scilla in Karibda brutális többrétegűségével, amely dubos szerkezetével ugyan eltér a lemez többi, szószátyárabb részétől, N’Toko hangjának démoni visszhangsikolyai pedig a ritmus és a dallam sűrűjében olyan irányba tartanak, ahol a fiatal novo mesto-i szónokot könnyedén oda lehetne állítani a Mr. Bungle, a Faith No More, a Tomahawk és hasonlók hírhedt első torka, a nagy Mike Patton mellé. A szonikus penetráció ezúttal a mi lombhegyünk műve, kedveseim!
A reaktív robbanékonyság kémiai képlete a remek Chemicals számmal folytatódik, amelyet a szökdelősen ismétlődő I Am Zorr követ, ez az ismétlődő intró után a szivárványszerű hangmodulok fokozásába megy át, amelyeken keresztül N’Toko megszállott sikolyainak plejádja ömlik el. Az egész inkább egy hangvízeséshez hasonlít, ahol az édes billentyűk rusztikus hangzásával végleg elkenik és kivégzik önöket annak az i-pontnak a finom érintése, amelyre csak egy olyan zenekar képes, amely egyénekből kompakt kollektívává vált, ami a zenekarnak kétségkívül sikerült. Az A Barcode futurisztikus visszhang, ahol az egész egyre közelebb kerül a korunk és az általunk élt idők rezonáns soundtrackjéhez, ahol álmodozva és elmerülve élünk a saját egzisztenciális kábulatunk félálmában. A kristálytiszta gitár és az elektronika, a statikus zaj, a világűr többrétegű visszhangjának atmoszférikusan sűrített szubsztrátuma a többperces kollektív meditatív bevezető után – amely alatt könnyedén lehunyod a szemed, és hipnózis, megbűvöltség, a tökéletes esztétika és a zenekar érettsége diktátumának való engedelmesség állapotába esel –, a downtempo és az értelmes tartalmi törés után egy metalosabb részbe mozdul, amelyre az RATM rendkívül büszke lehetne, de hagyjuk a más nevek emlegetését, hiszen a Moveknowledgement már ezzel a számmal kiérdemelte az állótapsot, amelyet kérem, csak hosszabbítsanak meg. Talán a látszólag naiv és könnyed I Was There látszólag betolakodónak tűnik nektek az egészben, de a mocskos dub-funk-free-alter-hop mellett én szívesen átadom magam a gyilkos hangulatú breakbeat könnyedebb fogásának. A magával ragadó 666 szám mocskos funkos kivonata teljesen várt csúcsként emelkedik ki az egészből, a tökéletes nyolcas csúcsaként, a Sátán számának végtelen apokaliptikussága után pedig a Positive Energy Death Tunnel számmal a megsemmisítés pozitivizmusába való kaleidoszkópszerű, metalofonizált ugrás következik.
https://www.youtube.com/watch?v=8dmAqlNk_aE
Éppen a kristályfehér fény csodálatos fehérségébe való ugrással és jazzes-progresszív fináléval zárul az rendkívüli harmadik elbeszélés, a rendkívül kigondolt hang-, tartalom- és mindenekelőtt tökéletes, féktelen zene-fraktálok története, gyönyörű ciklussá, amely egyenesen ismétlésekért kiált, hiszen ezredik hallgatás után sejtitek, tapogatjátok és ízleljétek az édes részleteket, amelyek az első, második … századik hallgatásnál még nem értek utol teljesen. A Listen To Nebukadnezar producerileg kigondolt és érett játék minden érzékkel, a öt fiatal, tehetséges zenész tökéletes pszichedelikus keverékének abszolutista, totalitárius fátyla pedig a lemez nemes textúrája, amelyet hosszú évtizedek múlva is jogosan fogunk a hazai termés tökéletes teljesítményeként és csúcsaként emlegetni. Üres töltelék itt nincs. Mindennek van értelme, íze-zamata és hatalma, ami felé természeténél fogva könnyen mindez gravitál. Mint a világegyetem közepén lévő fekete lyuk felé, csak hát az ok ezúttal jóval boldogítóbb, és kevésbé szerves, fizikai. A Nebukadnezar végül a lélek állapotává, meditációvá, mantrává válik, a kollektív feloldódás részévé, és ebben a rendkívüli transzcendentális ugrásban a tökéletes Nirvána szféráiba minden audiofil számára könnyen az együttes mellé válhattok ti is, akik meghallgattátok a Nebukadnezart, és hagytátok, hogy a bőrötök alá csússzon. Ez mindenkinek, akinek van egy gramm ízlése és esztétikai ítélőképessége, kötelező, a bemutatott album pedig a zenei alkotás tökéletes ékköveinek listáján a legelső helyek között van (ha nem egyenesen a legtetején) – és ezúttal szándékosan hagyjuk félre a hazai és külföldi megkülönböztetését, hiszen a felkínált áldozat univerzális természetű!
Felállás
Miha Blažič-N’Toko – ének, moog, billentyűk, effektek
Uroš Weinberger-Wein – gitár
Dejan Slak-Sleyk – basszusgitár
David Cvelbar – dob
Miha Šajina-Shekuza – billentyűk
Produkció
Moveknowledgement
Számlista
1. Listen To Nebukadnezar
2. Necrodog
3. Scilla And Karibda
4. Chemicals
5. I Am Zorr
6. A Barcode
7. I Was There
8. 666
9. Positive Energy Death Tunnel
