Előadó: Gotthard
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2005
Értékelés: 4/5
A „Lipservice” a svájci hard rockerek nyolcadik stúdióalbuma, a zenekart pedig Steve Lee énekes alapította, akinek jellegzetes, érdes hangja a csapat egyik legfőbb védjegye. Ami ennél a kiadványnál rögtön meglep, az az átigazolás a szinte tisztavérű metalkiadóhoz, a Nuclear Blasthez. Vajon a srácok „elmetalosodtak”? Valami biztosan történt. Változások a felállásban, menedzsmentcsere, új kiadó – ez a szüntelen változásokból álló örvény biztosan nem hagyta hidegen a Gotthardot, a fiúk pedig most friss, forró péksüteményt kínálnak, ami viszont ismét a „hard rock” iskolai alapkövetelmények ábécéjébe tartozik.
Amit a „Lipservice” nyújt, azt például a Bon Jovinak kellene nyújtania, ha nem adta volna el a lelkét a trendkövetési hajszáért. Steve Lee az európai prototípusa, akire az amerikaiak joggal lehetnek szemérmetlenül féltékenyek. A fickó hangja ugyanis úgy szól, mint egy tősgyökeres angol anyanyelvű zenészé, a Tom Keifer (Cinderella) és a Steven Tyler (Aerosmith) által képviselt vokális stílus igazi keresztezése. Olyan hang, amelynek hallatán az ilyen amerikai zenekaroknak manapság csak csuklani tud.
A Gotthard az új albummal visszatér a hard rock gyökerekhez, amelyek karrierjük korai lemezeit jellemezték, de semmilyen tekintetben nem „elmetalosodtak”. Az album tehát a klasszikus Gotthardot nyújtja. Nem tudom, miért jár folyton a fejemben a Bon Jovi a „Lipservice” hallgatása közben, de tény, hogy a Gotthardnak sikerült magáévá tennie azokat a jegyeket, amelyek a régi Bon Jovit jellemezték, tökéletesítenie őket, és frissen felszolgálnia a „Lipservice”-en egy megújított, első pillantásra végzetesen vonzó és csábító formában, miközben a Bon Jovi manapság görcsösen küzd azért, hogy egyáltalán megőrizzen valamiféle kapcsolatot a gyökereivel, amelyek a nyolcvanas évek és a kilencvenes évek fordulójáig nyúlnak vissza.
A „Lipservice” diadalmasan nyit, az All We Are maximálisan kihangsúlyozott, himnikus hangzásával, és az album egy pillanat alatt talpra ugrik! Hihetetlen! A Dream On és a Lift ‘U’ Up után sem enged egy kicsit sem ez a szenvedélyes intenzitás, amely a klasszikus hard rock sablonra épül. A Dream On pulzáló ritmusszekcióval lep meg. A basszus szó szerint szeli a betont, és őrli a produkció hangképét, a szám pedig egy rendkívül egyszerű gitárriffet követ, ami főleg egyszerű, világos, rövid és velős felépítése miatt gyújt, ez adja az ütőerejét, és azonnal megragadja az ember fülét. Az ilyen egyszerű riffeket pedig a legnehezebb megírni. A Lift ‘U’ Up például a himnusz mintapéldája, ideális az arénák hangulatához, ahol a közönség feltartott kézzel viszi a hátán a zenekart. A Cupid’s Arrow, a középtempós, balladás irányú I Wonder, a Bon Jovi „aranykorából” származó újabb klasszikus találat, az I’m Alive, vagy a billentyűk szimfonikus pompájával megbolondított Anytime Anywhere – mind egy szálig azonnal hatnak. Egyszerűen, az egyszerű riff és Lee hangja közötti győztesen összhangzó formula tökéletesen működik. A számok mind hordozzák azt a „lüktetést” – vagyis a fiúk hatékonyan megragadott közös kémiáját, és az ilyen előadás, bár nem hoz semmiféle újítást, végigfuttatja a hideget az ember hátán. Egyszerű és kiszámítható, de igazi rockeres tűzzel és erotikával játszva, olyan produkcióba ágyazva, amely a meggyőzően kidolgozott megszólalásával és a számok hangzásának tökéletességével megállíthatatlanul magával ragad!
Az albumnak egyetlen hibája van: túl sok a ballada. A tizennégy számból négy az. És legjobban az zavar, hogy az utolsó előtti és az utolsó szám is ballada, így a lemez lassú tempóban zárul, és az album elveszíti az egyébként jellemző dinamikáját, amelyet a maradék nagy részében rendkívül magas szinten visz. A magyarázat? A Gotthard az amerikai fülek fogékonyságát célozza meg. Főleg a balladákkal. Ezért a balladáknál újra és újra a Bon Jovi örökségét rágják át. Egyébként briliáns albumról van szó, amely hihetetlen következetességet, egyenrangú erőt és kifejezőerőt követ az egyes számok között, és ha az album a 12. számnál megállt volna, nyugodt szívvel mondhatnám, hogy ez a legjobb Gotthard-album eddig. A „Lipservice” így újabb lemez, amely azt bizonyítja, hogy az európaiak a „hard rock” terén már két éve egymás után játszi könnyedséggel szerzik meg az USA skalpját minden új kiadványukkal.
Felállás
Steve Lee – ének
Leo Leoni – gitár
Freddy Scherer – gitár
Marc Lynn – basszusgitár
Hena Habegger – dob
Produkció
Leo Leoni & Ronald Prent
Számlista
1. All We Are
2. Dream On
3. Lift U Up
4. Everything I Want
5. Cupid Arrow
6. I Wonder
7. I’m Alive
8. I’ve Seen An Angel Cry
9. Stay For The Night
10. Anytime Anywhere
11. Said And Done
12. The Other Side Of Me
13. Nothing Left At All
14. And Then Goodbye
Az album hossza: 53.05
