Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Yes
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 83:39
Értékelés: 4/5
A »Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center« a legendás Yes utolsó koncertdokumentuma, amelyen még ott áll a felállásban az felejthetetlen basszusgitáros, Chris Squire, mielőtt a leukémia következményeibe belehalt. Egyben a »Like It Is: Yes at the Bristol Hippodrome« (2014) című koncertalbum folytatása is, amely szintén a „Heaven & Earth” (2014) turné alatt készült, és a turné 2014 és 2015 között zajlott. Az említett lemezen a klasszikus Yes-albumok, a »Going For the One« (1977) és a »The Yes Album« (1971) teljes anyaga szerepelt, a »Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center« viszont a »Close to the Edge« (1972) és a »Fragile« (1972) című remekművek teljes előadását tartalmazza. A megszokott koncertgyakorlattal ellentétben a Yes ezen az estén a »Close to the Edge« dalait az eredeti sorrendben játszotta el.
A Mesa Arts Center termében, amely az Arizona szövetségi államban fekvő Mesa városában található, két „Heaven & Earth”-dalt is előadtak, de később úgy döntöttek, hogy nem teszik fel őket erre a koncertdokumentumra. Jó döntés volt, hiszen a sokkal ambiciózusabb, négy évtizednél is idősebb »Close to the Edge« és »Fragile« anyaga mellett szinte egzotikusnak, ha nem éppen oda nem illőnek hatottak volna.
Jon Davison a szkeptikusok várakozásával ellentétben, akik sehogy sem tudtak megbékélni az eredeti énekes, Jon Anderson távozásával, illetve elbocsátásával, kiválóan beilleszkedett a „régi gárda” közé. A hangszíne megdöbbentően hasonlít Jonéra, a magas fekvésekkel pedig nincs gondja, így gond nélkül elénekli a gazdag Yes-életmű néhány igényesebb dalát is.
Külön dicséret jár ezúttal Geoff Downesnak is, akire a bandához való visszatérése óta egy halom kissé valószerűtlen kritika zúdult amiatt, hogy sehogy sem tudta egy az egyben, híres elődje, a billentyűs legenda Rick Wakeman stílusában eljátszani az egyes szintetizátoros kíséreteket. Downes, akit a többség az Asiában töltött hosszú évei miatt a nyolcvanas évek jellegzetes szintetizátorhangzásával azonosít, most remek formában volt a nehéz szuperepikus, a „Close to the Edge” előadása közben is: magabiztosan játszotta el a megkívánt billentyűs textúrákat, és sikeresen hozta azok hagyományos hangzását. Rick Wakeman valóban csak egy van, és a billentyűs mester legalkalmasabb „pótléka” talán a fia, Oliver, aki 2008 és 2011 között rövid ideig szintén a Yes tagja volt, de Downes sem utolsó, és láthatóan egyre jobban alkalmazkodik az elvárt, ha nem éppen megkövetelt hangzásvilághoz.
Steve Howe és Alan White, akik Squire halála után átvették a zenekar vezetését, ezen az estén megszokott hatékonysággal játszott gitáron, illetve dobon, azzal együtt, hogy Howe a húrok nyúzásában ezúttal talán még kicsit inspiráltabb is volt, mint a „Heaven & Earth”-turné nagy részén. Jó hosszú idő után újra hallani néhány homályosabb »Fragile«-dalt is, például a rövid instrumentális »Five Per Cent For Nothing«-et, amelyet „réges-régen” az eredeti Yes-dobos, Bill Bruford írt a zeneipar kigúnyolására.
Chris Squire utolsó koncertdokumentumán nagy stílusban mutatta meg, mit tud. Különösen jól sikerült a közkedvelt instrumentális »The Fish (Schindleria Praematurus)«. Ezt egyetlen utódja sem lesz képes úgy eljátszani basszusgitáron, ahogy Chris tette, akinek a Rickenbacker basszusgitárból kicsalt jellegzetes hangja egyszerűen megismételhetetlen, ugyanez igaz a kísérőéneklésére is, amely nem volt kevésbé fontos a klasszikus Yes-hangzás felépítésében.
A »Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center« a legjobbat mutatja meg abból, amit a „Heaven & Earth”-korszak Yese színpadon nyújtani tudott. Squire halálával a Yes az utolsó eredeti tagját is elveszítette, akit az elhunyt kívánságára régi munkatársa, Billy Sherwood váltott. Azóta, ahogy az várható volt, a rajongók között nem csitulnak a viták arról, van-e egyáltalán értelme, hogy a legendás progresszív zenekar tovább folytassa pályafutását. Egyesek szerint ugyanis Chris távozása után már csak egyfajta különc tribute bandává váltak, amelynek már rég le kellett volna tennie a hangszereit. De Chris végakaratát tiszteletben kellett tartani, és most ez a helyzet: a Yes minden vita ellenére viszi tovább a történetét, még ha egyre inkább egy időtlen zenei koncepcióvá válik is, amely valószínűleg a többi régi tag életét is túl fogja élni. Pontosan ezt jósolta meg valamikor egy interjúban Rick Wakeman.
Ez a kritika Chris Squire (1948–2015) emlékének készült.
Felállás
Jon Davison – ének, akusztikus gitár, ütőhangszerek, billentyűk
Steve Howe – elektromos és akusztikus gitár, vokál
Chris Squire – basszusgitár, vokál, szájharmonika
Geoff Downes – billentyűk
Alan White – dob
Producer
Yes
Számlista
CD1:
1. Close To The Edge
2. And You And I
3. Siberian Khatru
CD2:
1. Roundabout
2. Cans and Brahms
3. We Have Heaven
4. South Side Of The Sky
5. Five Per Cent For Nothing
6. Long Distance Runaround
7. The Fish (Schindleria Praematurus)
8. Mood For A Day
9. Heart Of The Sunrise
Disc: 3
1. Close to The Edge
2. And You and I
3. Siberian Khatru
4. Roundabout
5. Cans and Brahms
6. We Have Heaven
7. South Side Of The Sky
8. Five Per Cent For Nothing
9. Long Distance Runaround
10. The Fish (Schindleria Praematurus)
11. Mood For A Day
12. Heart Of The Sunrise
