Gamma Ray a gráci power metal ünnepen (2015)
Helyszín: Grác / Explosiv / Ausztria
Dátum: 2015. november 10., kedd
A klasszikus európai power metal iránti érdeklődés általános hanyatlása közepette igazi balzsam volt a sebre a még élő, néhány magányos powermetal-rajongónak a neves hamburgi heavy metalosok, a Gamma Ray turnéja, akik idén 26 éve vannak a pályán. 25 évvel ezelőtt jelent meg a mára kultikussá vált debütalbumuk, a „Heading For Tomorrow” is. Az európai heavy metal ősatyja éppen a Gamma Ray vezére, a megsemmisíthetetlen gitáros-énekes Kai Hansen, aki még a Helloween-nél töltött éveiben az együttes első három albumával lefektette ennek az alapjait.
Ha idén télen a svéd powermetal-trubadúrok, a HammerFall látogatása jelölte meg Grácot, az ősz a Gamma Ray életművének ünneplése jegyében telt. A pontos osztrák órák este nyolcat ütöttek, és ekkor már a színpadon álltak a hazaiak, a Dragony. Az osztrák szextett, amely idén októberben adta ki második stúdióalbumát, olyan metalt játszik, amit ma már álmunkból felkeltve is fújunk. Kliséfrázisok, egyszerű billentyűs dallamfutamokkal megtámogatva, de az elsőbbség mindenképp a két gitár riffjeinek ütőerejét illeti; a Föld mágneses pólusát persze nem billentették ki a tengelyéből, az ének pedig az egész produkcióban kissé gyenge maradt. Igaz, az énekes nem hallotta jól magát, és elvesztette a fonalat, mit csinálnak a többiek a színpadon, hiszen folyton igazgatta és turkálta a fülmonitorját (innen néhány énekes melléfogás is), mégis, főleg a refrénekben több hangerőt kellett volna kipréselnie magából. A hazai közönség elégedett volt, a srácok pedig a Hasselhoff-féle True Survivor szellemes feldolgozásával meglepték és megnevettették a jelenlévőket. A zenekar egyébként a következő saját dalokat játszotta: Shadow Runners, Kiln of the First Flame, Wolves of the North és Alcador.
Idén immár másodszor álltak Grác színpadán a Serious Black. A nevüket egy Harry Potter-szereplőről kapták. A szextettet tapasztalt, Európa minden tájáról összeverbuvált zenészek alkotják: a német basszusgitáros Mario Lochert (Emergency Gate, ex-Visions of Atlantis), a cseh billentyűs Jan Vacik (D-Vision, ex-D-Lusion, ex-Dreamscape, ex-Persiflage, ex-Schnupn), az osztrák gitáros Dominik Sebastian (Edenbridge, Shadows’ Grey, Thirdmoon) és a svéd énekes, az érdekes művésznevű Urban Breed (Project Arcadia, Trail of Murder, ex-Bloodbound, ex-Pyramaze, ex-Tad Morose, ex-Dark Empire). A dobos kérdése viszont továbbra is teljesen nyitott. A megbízhatatlan Tomen Stauch (ex-Blind Guardian) láthatóan végleg elvesztette a zenekar bizalmát. A turné februári első szakaszán Rami Ali (Freedom Call) dobolt náluk, később Alex Holzwarth (Rhapsody of Fire) is besegített, Grácban pedig egy újabb új arcot láttunk a dobok mögött, akit nem sikerült azonosítanunk. A zenekar zsebében ott van az idén megjelent debütáló stúdióalbum, az „As Daylight Breaks”. Erős dalok csokra ez, szigorúan a heavy metal zenei hatásának optimális kicsikarására hangolva. Mindenhol pompázatos refrének, romboló riffekkel, szilárd és ütős ritmusszekcióval párosítva. Röviden: ennyi. A zenekar rövid idő alatt sok szimpátiát gyűjtött az osztrák közönség körében, így a koncert alatt a reakciók is hevesek voltak. Szép összeszokottság, kompakt, egységes produkció. A tapasztalat magáért beszél. A set közepén olajat öntöttek a tűzre egy Kiss- és egy Scorpions-sláger előadásával. Maga a dolog szomorú, hogy a zenekaroknak egyáltalán ehhez kell nyúlniuk, de a Serious Blacknek sajnos sosem jut osztályrészül az a szerep, mint azoknak az időknek, amikor az úttörő szellem és a szerzői leleményesség kereskedelmileg is szikrát vetett.
A Gamma Ray valamivel tíz óra után lépett színpadra. Bár ennek a rutinos zenekarnak a koncertminősége sosem volt kérdéses, mégis égetett minket egy fontos kérdés. Közvetlenül a turné előtt a zenekar bevett a soraiba egy ötödik tagot: Frank Beck kiegészítő énekest. Az ötlet nem rossz, hiszen Kai Hansen így intenzívebben koncentrálhat a gitározásra, és energiát is megtakaríthat, hogy teljes erőből elénekelje, amit el kell. A sűrű ködön át a várt négyen vánszorogtak ki a színpadra: Henjo Richter (gitár, vokál), Dirk Schlächter (basszusgitár, vokál), Michael Ehre (dob) és természetesen az európai power metal élő legendája, a híres és páratlan Kai Hansen. A zenekar a várakozásoknak megfelelően a Heaven Can Wait-tel „harapott”, amit a setlist remek színfoltja, a Last Before the Storm követett.
Frank Beck kicsit később lépett színpadra, Kai Hansen pedig külön be sem felejtette konferálni. Kai és Frank így egyes részeken megosztozik az énekdallamokon: néhány dalt teljes egészében Beck énekel, néhányat még mindig Hansen, de sok énekszólam kettőzött is (duettben szólal meg). Volt némi ügyetlen topogás a színpadon, némi bizonytalanság a színpadi pózok felvételében, még néhány rosszul, illetve „összekevert” sor is akadt (például a záró Send Me A Sign-ban), mindezek ellenére azonban megfelelő a hangszíne, és magabiztosan hozta a legmagasabb (vagyis a legnehezebb) fekvéseket, ami jó alapot ad a Gamma Ray 2015-ös arculatának továbbfejlesztéséhez. Egy kis rutinnal Frank Beck a Gamma Ray-történet teljes értékű szereplőjévé válik. Őszintén szólva jobb lett volna, ha Kai semmiképp sem jön rá erre az ötletre. De hát így megy ez. Jönnek az évek, és velük egyre újabb döntések.
Az Explosiv klub több mint tisztességesen megtelt. Az emberek pedig megvadultak, ami az osztrák közönségtől elég meglepő. A tömegben ugyanis jócskán akadt idősebb heavy metal-nosztalgiázó, akik a fiatalabb gárdával együtt egyáltalán nem fogták vissza magukat, így remek koncerthangulatról gondoskodtak. Főleg, amikor a zenekar a Helloween-feldolgozáshoz, az I Want Out-hoz ért, ami hosszabbított változatban szellemes reggae-betétet is hozott. A Gamma Ray kitűnően érezte magát aznap este, és látványosan élvezte a színpadot. Energikusan, teljes erőből! Minden pillanatban. Ennek ellenére a koncert néhány része unalmasra sikerült. A kritika a dobon és a basszusgitáron játszott elnyújtott szólóbetéteknek szól. Ha figyelembe veszed a három-három dalos válogatásokat (medleyket), ugyanezeket a dalokat teljes egészükben eljátszhatták volna a két szólópont helyén. A kiszámítható Heavy Metal Universe mellett a zenekar remek Dethrone Tyranny-t is hozott, továbbá a „Majestic” (2005) egyik legjobb dalát, az Empathy-t, a rendes műsor végén pedig meglepett a Somewhere Out In Space klasszikus hosszabbított változatával, amelyben a zenekarfőnök, Kai Hansen elképesztő szólózáport „lőtt ki”, aminek se vége, se hossza nem volt.
A Gamma Ray a ráadásban (csendes várakozás közepette) elővette a kultikus debütalbum, a „Heading for Tomorrow” (1990) azonos című kultklasszikusát, és ismét főhajtott az album megjelenésének 25. évfordulója előtt, de a dalt nem játszották végig, hanem az instrumentális rész közepén értelemszerűen „átfolyatták” az újabb Avalonba („Empire of the Undead”, 2014). A Send Me A Sign-nal, amelynek az egyik legemlékezetesebb refrénje van bombasztikus dallammal, a zenekar utoljára talpra ugrasztotta a közönséget, és kiváló zárással fejezte be a koncertet. Nincs mit tenni. Tapasztalat, tudás, erő. Persze nagy része rutin, de a zenekar aznap este kivételes hangulatot sugárzott, és nagy szívének egy részét hatásosan átárasztotta a rendkívül élénk közönségre, amely a gráci ilyen koncertek látogatottságához szokott viszonyokhoz képest egyszer végre szép számban jött biztatni a bandát.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
GAMMA RAY:
1. Welcome
2. Heaven Can Wait
3. Last Before the Storm
4. Fight
5. One With the World
6. I Want Out
7. Valley of the Kings
8. The Silence
9. Drum & Bass Solo
10. Induction
11. Dethrone Tyranny
12. Empathy
13. Master of Confusion
14. Rebellion in Dreamland / Heavy Metal Universe / Ride the Sky (medley)
15. Somewhere Out in Space
—ráadás—
16. Heading for Tomorrow / Avalon
17. Send Me a Sign
SERIOUS BLACK:
1. Temple of the Sun
2. Akhenaton
3. Trail of Murder
4. Older and Wiser
5. Sealing My Fate
6. I Was Made for Lovin’ You / Rock You Like a Hurricane
7. Setting Fire to the Earth
8. Listen to the Storm
9. High and Low
10. I Seek No Other Life









































