Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Jukič, Robert
Kiadó: Samozaložba
Megjelenés: 2013
Játékidő: 69:07
Értékelés: 5/5
Ha valaki a lelkét adta a zenének, az kétségkívül Robert Jukič. Vagy a zene adta a lelkét Robertnek. Ahogy tetszik. Szóval: ha van valaki, aki nem gondolkodik sokat, amikor egy szabad szellemű, izgalmas jamre hívod egy teljesen előre nem látott társaságban, ahol idő és tér mellékes, csak a jó vibráció és a jó »groove« számít, amelyben egyedi zenei tájak tárulnak fel, olyanok, amilyeneket nem fest meg akárki, akkor az ilyen laza odavágásra az első számú jelölt Robert Jukić. Hölgyeim és uraim: zseniális »D.I.Y« alkotó, alkotói határok nélkül. Kimeríthetetlenül kíváncsi lendülettel veti magát a zenei kísérletezésbe. Az eredményt nem lehet előre megjósolni, de a függetlenül és öntörvényűen fejlődő ötlet teremtése az alapvető kiindulópont ahhoz, hogy a zene megjelenési formái abszolút eklektikusak legyenek – márpedig Robert Jukič tollából ilyenek születnek. Velenjei srác, mit tegyünk. Velenje mindig is forró pontnak számított, amely a szlovén zene történetében sok tehetséget adott, és mindegyikük a maga zenei ágában határozott ellenpólusa volt a konformista kiszámíthatóság általános „szürkeségének”.
Ha fel akarnánk sorolni az összes előadót, akikkel Robert együttműködik, kevés lenne a papír, de már ez a kis felsorolás is elég annak igazolására, mekkora megbecsülésnek örvend Robert Jukič a szlovén, sőt a nemzetközi zenei univerzumban is. Az előző album, a Dobrote iz skrinje zarote teljesen más zenei történet. Ha nem Robert Jukič neve állna alatta, azt mondanám, hogy másik előadóról van szó. Egyszerűen. Ennek a művésznek a zenei víziója és szélessége nekünk, elemzőknek – „a racionalitás foglyainak” – minden műfaji kereten túlmutat. Jukičot műfajba zsúfolni kezelhetetlen, lehetetlen küldetés, és a művész szemszögéből szinte sértő tett. Mondjuk inkább úgy, hogy Robert Jukič esetében ez egyenesen tiltott cselekedet. Érdemes viszont párhuzamot keresni Jukič 2009-es „Radio” albumával. Az alapkoncepció és a kiindulópontok hasonlóak a „Radio”-n és az új „Life”-on. A „Life” is konceptalbum, és ismét sok zenész működik közre rajta (több mint harminc), a világ több országából.
A „Life” Robert Jukič, a független alkotó – a művészi „önjelölt autodidakta” – rendkívüli képeskönyve. Sokarcú leporelló, amely bemutatja e zseniális alkotó zenei géniuszának jelenségét, és az „önkihívás” lényegét. Jukič úgy hívta ki saját magát, hogy az album hátterébe az egyén életének koncepcióját állította. Egy tetszőleges egyénét, akit a sors arra a pontra helyezett, hogy része legyen napjaink társadalmi lüktetésének, amely sok szempontból diktálja, hogyan helyezkednek el a dolgok az egyén útjának életpályáján. A születéstől a halálig, mindazzal együtt, ami ezzel jár. Az ember nevű időzített elem teljes életciklusa – bárki, akárki. Születés, gyerekkor, kamaszkor, lázadó pillanat, a konformista „kijózanodás” pillanata (vedlés a „szürke egérré”), középkori válság, halál, búcsú, utóirat… Mindezt és még sokkal többet foglalnak magukban a „Life” tételei. És az életkontrasztok fényében, amelyeken az egyén áthalad a születéstől a beteljesedésig, másképp nem is lehet hozzáállni, mint hogy keresztet vetsz minden műfajra, kreatívan túllépsz rajtuk, és egyszerűen hagyod, hogy vezessen a zene varázsa, és elvigyen az alapvető lényegig, amelyet művészként kontrasztosan ki akarsz emelni, és amivel maradandó benyomást akarsz hagyni a hallgatóban. Az élet összetett küzdelem, a zene pedig mindannyiunk része. Mindenkiben él. Minden egyén a zenei információ saját vezetéke. A kiválasztottak pedig le is tudják fordítani és be is tudják mutatni nekünk. Robert Jukič is így mutatja be az életét a zenén keresztül. A „Life” olyan dokumentum, amely világosan megrajzolja Robert Jukič nagy szellemi és érzelmi érettségét, nem csupán művészként, hanem elsősorban személyiségként.
Így végtelenül képszerű eseményfejlődésnek vagyunk tanúi ezen az albumon, ahol a kezdet és a vég „viszonylag hasonló”. Az album nyitó és záró részében az események alakulása a felnövekvés teljes tükörképe, mint életed őszén a beteljesedés, amelyet a halállal zársz le. Képzeld el, hogyan fakad ki tavasszal a virág, később gyümölccsé alakul, és amikor megérik, lehullik, a helyén pedig új rügyecskék, új bimbók jelennek meg, amelyek kivárják a telet, hogy tavasszal újra megszülethessenek. Így hajózik ennek az albumnak a zenéje. Fokozatosan. A születésen át, a felnövekvésen keresztül a középső crescendóig (az egyén legtermékenyebb szakasza), majd vissza a teljes lecsendesedésbe, a „nulla” pontra, ahol az út lezárul, és új történet kezdődik (új születés). Az album középső részét különösen színes ötletözön jellemzi, ahol az utunk középső szakaszának életélményeit az egyes énekesnők kivételes szoprán vokálja is kontrasztosan hangsúlyozza. Kiváló megoldás, és az album eseményeinek tökéletes hangulati fordulata.
Igen. Állíthatjuk, hogy ez az album a számok eklektikus tartalma mellett erős szellemi oldalt is hordoz. Mondjuk, a magas szellemi intelligencia oldalát. A koncepció természete ilyen, a zene nyelve pedig hatásosan értelmezi. Jukič túl tapasztalt, túl sokat látott, és túl sok kilométert tett meg a pályafutása során ahhoz, hogy a „Life” albumon bármiféle művészi bakit elkövessen az ötletvilágában. A „Life” minden eleme rendkívül értelmes, egyértelműen kijelölt hellyel és funkcióval bír, a legfontosabb pedig az érzések (érzelmi állapotok) rendkívül hatásos felnagyítása, amelyeket a művész ki akar emelni, vagy ha úgy tetszik, a hallgatóban „életre akar kelteni”, miközben a zene nyelvén megelevenedik az egyén személyiségének életciklusában az adott időszak.
Ha a nyitó Birth „békés hajókázás a folyócskán” a világzene földrajzi jellegzetességei közt, ahol a xilofon csilingelésének kiváló ellensúlyt ad az ütőhangszerek és a basszusgitár szerves hangzásmelege, akkor az Adolescence már keményebb falat: a zenei gurmandoknak és a jazz fúzió rajongóinak lesz testhezálló, azoknak, akik jazz-gyökerekből indulnak, és nem tűrik a kiszámítható, számító és „biztonságos” „smooth” jellegű behízelgést. És ez fontos elem, amely az egész albumon fenntartja a kivételes vonzerőt. Erősen telített ugyanis a jazzből eredő zenei információval, így sok lejátszást kíván tőled, mire feltárod a karizmatikus és magasra értékelt üzenetvilágának teljes mélységét.
A baritonos variációkban a kísérleti jazz fúzió kikapcsolása különösen a Dictatorship, az Adolescence, a Wisdom of Elder, a Dust to Dust és a Serenity című számokban szikrázik. Ezek a pillanatok gond nélkül elbírnák a teljes „átültetést” zenekari aranzsmányokba. Hogy a trombitát középre tolod, és háttérbe teszel egy egész zenekart erős fúvós- és vonósszekcióval. Emlékszel Miles Davis „Sketches Of Spain” című művére és Rodrigo „Concierto de Aranjuez”-ének híres feldolgozására? Másrészt az olyan számok, mint az Adolescence és a Dust to Dust, szinte filmzene karakterűek. Itt is értelmesek a párhuzamok Miles Davis és Marcus Miller hasonló együttműködéseivel („Siesta”, „Dingo” albumok). Ezeket a pillanatokat sokszor sötét atmoszféra járja át, de kivételes művészi tartalommal és nagy alkotói szívből jövő karizmatikus töltettel, amely a hallgatót egyszerűen azonnal elvarázsolja.
Az Interlude 1: Spiritual Search a világzene hagyományos melosz-jellegű száma, amelynek kilátása a Távol-Kelet országai felé nyílik. Ezt követi a Change the World, ahol a teljes előadást, az éneket is beleértve, a nigériai jazzmuzsikus, Femi Temowo veszi át. Az ének nigériai nyelven szól, a dallam pedig a nigériai zenei hagyomány és a jazz alapjainak eklektikus keveréke, a zenész kifejezésének minden hitelessége és őszintesége megmarad. A „kaotikus” Dictatorship az albumon a jazz fúzió csúcsa és Jukič merészségének netovábbja, ahol a kísérletezés lécét a végletes bizarrságig tolja. Olyan szám, amely az avantgárd zenei kalandok őrültségével határos, és egy fedél alá tudja hozni akár Frank Zappa, John Zorn és a King Crimson rajongóit is. A lemez hangszeres kísérletezésének súlyát a második félidőben a törékenyen szelíd Farewell: Too Late „könnyíti”, ahol minden figyelmet a vágyakozón lágy, megnyugtató hangú Lana Cenčič énekhangja köt le, ravaszul „beleágyazva” a vonósnégyes pengetésének „szégyenlős” kíséretébe.
A „Life” olyan album, amelynél felesleges hangsúlyozni, hogy a spontaneitás és az események váratlan alakulása maximálisan előtérbe kerül. Ez az egyik alapvető vonzereje ennek a kiváló művészi teljesítménynek, a teljesen egyedi tartalom nagy eklektikus értékének. Olyan termék, amely akkor működik a legjobban, ha kikapcsolod az eszedet, és gondtalanul átadod magad a zenei információ áramlásának. Jukič nyolcadik albuma, a „Life” így a termékeny zenész korábbi életműve zenei artizmusának abszolút érett továbbgondolása, aki a zenei víziójával nem szűnik meg lenyűgözni és meglepni. Robert Jukič a „Life” albummal ismét igazolja, hogy meggyőzően alkot minden zenei szférában, mondhatni a zenei szférákon túl is. Ezeket a szférákat mesterien uralja, kivételes esztétikai érzékkel kezeli a műfaji határátlépéseket, az eredmény pedig a zenei artizmus újabb egyedi gyöngyszeme. Annyi bizonyos, hogy valami. A következő Robert Jukič-album tartalmában és karakterében megint tudatosan „a feje tetejére lesz állítva”. És ezért térünk vissza újra és újra ennek a művésznek a zenei hagyatékához. A csúcsminőségű meglepetés eleméhez, amely a hallgatót teljesen „megrázza”!
Felállás
ROBERT JUKIČ (Szlovénia) – dalszerző és hangszerelő, elektromos basszus, nagybőgő, harmónium, gitárok, ütőhangszerek, guembri, ebow, qarkabeb, wurlitzer
FEMI TEMOWO (Nagy-Britannia / Nigéria) – ének, gitár, szöveg
LANA CENČIĆ (Horvátország) – ének, szöveg, indiai tabla
GORDANA HLEB (Szlovénia) – ének
WOLFGANG RAINER (Ausztria) – dob, effektek
IVANA PRISTASOVA (Szlovákia) – hegedű
EMMA WEST (Ausztrália) – hegedű
ANDREW JEZEK (Ausztrália) – mélyhegedű
MICHAEL WILLIAMS (Ausztrália) – cselló
TWAN THYS (Belgium) – basszusklarinét
MAHAN MIRARAB (Irán) – gitár
ARMEND XHAFERI (Koszovó) – gitár
ANDRE CARVALHO (Portugália) – nagybőgő
MURAT (Szlovénia) – beatbox
MAHAN MIRARAB (Irán) – gitár
ALEŠ HADALIN (Szlovénia) – ének
LENART KREČIČ (Szlovénia) – tenorszaxofon
GEORG VOGEL (Ausztria) – zongora, rhodes
JANI MODER (Szlovénia) – gitár
DANIEL NOESIG (Ausztria) – trombita, effektek
JURE PUKL (Szlovénia) – tenorszaxofon
MARIO VAVTI (Ausztria)- harsona
JAKA KOPAČ (Szlovénia) – altszaxofon, fuvola
FLIP PHILIPP (Ausztria) – qarkabeb, balafon
IGOR VIĆENTIĆ (Szlovénia) – zongora, rhodes, szöveg
TOMAŽ GAJŠT (Szlovénia) – trombita, szárnykürt
NINO MUREŠKIĆ (Szlovénia) – khartal, tamburin, darabuka
GAŠPER BERTONCELJ (Szlovénia) – ütőhangszerek
ŽIGA MURKO (Szlovénia) – harsona
KRISTIJAN KRAJNČAN (Szlovénia) – dob, cselló
ANDRAŽ MAZI (Szlovénia) – pedal steel
STOP – Slovenski Tolkalski Projekt: MARINA GOLJA, MATEVŽ BAJDE, DAMIR KOROŠEC, FRANCI KREVH, TOMAŽ LOJEN, DAVOR PLAMBERGER, DEJAN TAMŠE – ütőhangszerek
Produkció
Robert Jukič & Saša Lušić
Számok listája
1. Birth
2. Childhood
3. Adolescence
4. Interlude 1: Spiritual Search
5. Change the World: Ore
6. Dictatorship
7. Vita: Intro
8. Vita: part 1: Dittatura
9. Vita: part 2: Solitudine
10. Vita: part 3: Paradiso
11. Vita: outro
12. Interlude 2: Midlife Crisis
13. Wisdoom of the Elder
14. Farewell: Too Late
15. Dust to Dust
16. Serenity
