Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Mastodon
Kiadó: Relapse Records
Megjelenés: 2004
Játékidő: 46:58
Értékelés: 4.9/5
Leviathan, a Biblia egyik tengeri szörnye és a Pokol hét hercegének egyike, a pokoli lángnyelvek torkának és a szentségtelen birodalom kapujának őre remek alap ahhoz, hogy továbbgondoljuk a metalprogresszió zászlóvivői, a Mastodon édes ciklusát. Mindössze két évvel a hihetetlen meglepetés, a Remission után itt az idő a következő adag mennydörgésre és a mit sem sejtő hallgatók pedáns kivégzésére. A Leviathan, amelyért a Mastodon nyúl, közelebb áll Melville Moby Dickjének epikus valóságához, az óriási fehér bálnához, amelyen keresztül az ember örök küzdelme rajzolódik ki a megértetlennel, a titokzatossal és a lényegében természetessel. Az első lemez tüzes lángnyelvei konkrét ellenpólust kapnak, amely hangzásban mégsem különbözik túlságosan az imént indult, elképzelhetetlen méretekben tomboló, megalomán zenei ciklustól.
A Leviathannal a Mastodon ugyanis több mint megerősíti, hogy a munkásságuk mögött jóval több áll puszta véletlenek sorozatánál vagy a ritmussal és a hanggal való esztétikai játszadozásnál. A Mastodon ezúttal a sötét víz nedves, pokolian romboló elemére összpontosít. A recept ismét, nevezzük így, meglehetősen egyszerű: az egyik oldalon ott van az avantgárd metal lucid, poszt-hardcore-os avantgárd tartása, amely nem tud és nem is akar megszabadulni a telített jazzes kifejezésmódtól, a komplex ritmikától és attól, hogy átlépje a metalra jellemző formai megoldások határait. A Mastodon már az elején különlegeset húzott elő, a korábban ritkán párosított műfajok többrétegű együttélésének amalgámja pedig acélból épült oratóriummá válik minden további szellemi kirándulás számára, és kitörölhetetlen nyomot hagy a későbbi zenekarok széles körének zenei szóhasználatában, akik elsődleges hivatkozási pontjuknak éppen a Mastodont választották.
A kirándulás a zavaros, feltáratlan és titokzatos mélységek világában a széttépett szövegek mozaikjának összerakásával indul, amelyek az első lemez lecsupaszított, torokhangú éneklésének esztétikájával szemben ezúttal dallamosabban szólalnak meg. Ha a Remission meglehetősen száraz produkciójával klausztrofób érzetet keltett, most könnyebben átadhatod magad a zsíros hangzások kevésbé nyomasztó és fojtogató súlyának, valamint a szándékosan lelassított ritmushullámzásnak. A horizont kitárul, hogy könnyebben a háborgó, viharos óceán felszínére úszhass, és elkiálthasd a rettenet és a sorsba való fatalista beletörődés kiáltásait. A producerzseni, Matt Bayles bevált megoldásai a metalavantgárd földalatti kifejezésmódját valamivel népesebb zenei közösség ízléséhez igazítják, a meglehetősen ortodoxiátlan zenei kísérlet pedig lassan átszivárog ezernyi póruson a zenei köztudatba és a fősodorba.
A kevésbé megterhelő élvezet nyitánya Troy Sanders és a Clutch főprédikátora, Neil Fallon hihetetlen duettjével kezdődik, amely az i-re teszi fel a pontot a lemez első kislemezén, a Blood And Thunder című számon. „Split your lungs with blood and thunder / When you see the white whale / Break your backs and crack your oars men / If you wish to prevail” – idézi fel Ahab és a titokzatos fehér bálna csatamezejét a Moby Dickből. A végső leszámolás azonnal elkezdődik, a tengerfelszín pedig habzik és bugyborékol az ember és a természet szélsőséges formája közti küzdelemben. A megszállottság, a gyötrelem, valamint a magányos, megkattant Ahab kapitány őrületéről, összpontosított küldetéséről és értelméről szóló, gyakran feldolgozott, de zenei formában soha így el nem mesélt történet az I Am Ahab című számban folytatódik. A pokoli leszámolás főszereplői bemutatva, a megfoghatatlan szörnyeteg pedig a lemez egyik legdallamosabb pillanatában lepleződik le – a gazdag szókinccsel és jelentésekkel telített eposzban, a Seabeastben. „There’s an open wound placed upon my heart in anger’s rage / If we open up a spirit, a spirit that can bleed / Ahab the leading lad we can trust his obsession carries them / Meet us at the temple healing all the crippled” – ez az a szöveg, amely lassan tölti meg a füledet, és a fájdalom meg a látszólagos könnyedség dallamával magyarázza az egész történet hátterét. Ilyenkor érted meg az őrületet és a lehetséges határain túlra hajszolt erőt az Iron Tusk tomboló oratóriumában, a lemez, nevezzük így, második nagy pillanatában, ha mindenáron slágereket keresel. A koszos, sabbathos hang sludge-os dübörgése a vízi pokol új körét teremti meg. Mítoszok és legendák töltik meg a frissen írt lapokat az emberi képességek hiányával és az ember felfoghatatlan erejével. Az értelem mint fő fegyver és az evolúciós fölény titkos ütőkártyája alig bír megmérkőzni az Anyatermészet megalomán teremtményeivel. A mesélőkedvvel teli benyomást a zeneszerzés és zeneírás fenomenális érzéke egészíti ki. Bonyodalomból és megoldásból annyi van, amennyit csak akarsz. A Megalodon például teljesen váratlanul a déli, dallamosan összeeszkábált rock szférájába úszik el, hogy aztán egy dörgő rohamban csak egy pillanattal később felgyorsulva a szívedbe vágódjon, és utat egyen magának a lelked középpontjáig. A harmónia és a diszharmónia egymást kiegészítő oldalai minden olyan hallgató meghódításának, aki mer a sötét mélységekbe nézni. A következő nagy duett a gitárnyakon bonyolult, ujjakat összefonó bevezetővel jelentkezik, amely teljesen szervesen és látszólag könnyedén tölti ki a hézagokat a dobos félisten, Brann Dailor ritmikai csipkéjében. Ezt két mai metalóriás torokhangú vokális leszámolása követi – az immár megszokott mennydörgő, Troy Sanders és a legendás Neurosis énekese, Scott Kelly az Aqua Dementia című számban. „The sun had fallen / Boiling the water where the hydra’s crawling / The righteous go in blazing fury / And we cleanse the earth to bring it down / Bring it down / And God will watch it burn / Releasing souls / Within the wrath we wait / To be dirt again / There is a flame I lit / I upon high” – dübörög hatalmasan, mintha maga Poszeidón vitte volna fel a tenger mélyéből az égbe. Már csak két pillanat kell az Ahab és a fehér bálna között általunk ismert végső leszámolásig. A szívek megállnak, a holttestek elmerülnek. Következik a látszólagos nyugalom utolsó pillanata a Joseph Merrick című számmal, amely a gyötrelem és a harc után enyhén megvigasztal és lecsendesít. A végigkövetett eposz második felvonása véget ért, a tengeri hab pedig könnyedén szétfoszlik egy meghatározatlan jövő homokos partjain.
Mint mondtuk, a Mastodon ezúttal is felülmúlt minden legmélyebb elvárást, és megírta zenei pályafutása egyik legszebb fejezetét, olyan betűkkel, amelyek a legnemesebb fénnyel képesek felvenni a versenyt egy hihetetlen, grandiózus eszmei építmény esztétikai alapjaival. Ha addig nem, hát a Leviathannal a Mastodon biztosan megerősítette elsőségét a zenei művészet szent gráljának hordozójaként és őrzőjeként. Ha olyan kivételes zenészeknél, mint az Isis, azt érezted, hogy ugyanazon riffek örök és meglehetősen egyszerű ismételgetésével akaratlanul alábecsülik a zenei intelligenciádat, most minőségi alternatívát kapsz az atlantai négyes, a Mastodon meglehetősen telített és barokkosan barázdált kifejezésmódjában. A kifinomult kivitelezés egyszerűen arra kényszerít, hogy a jövőben is kövesd a Sanders – Hines – Kelliher – Dailor szövetség munkásságát, mert enélkül nincs nyugalom a te nyugtalan, az ismeretlenbe vezető újabb kirándulásokra mostantól éhes lelkedben! Elkezdődött a metal új évezrede, és ebben az új millenniumban éppen a Mastodon az, amely megválthat és csillapíthatja az éhedet. Hála az isteneknek az olyan csodákért, mint a Leviathan, és az olyan messiásokért, mint a Mastodon!
Felállás
Troy Sanders – basszusgitár, ének
Brent Hinds – gitár, ének
Bill Kelliher – gitár
Brann Dailor – dob
Vendégzenészek:
Scott Kelly (Neurosis) – kísérővokál az Aqua Dementia című számban
Neil Fallon (Clutch) – kísérővokál a Blood and Thunder című számban
Matt Bayles – orgona a Joseph Merrick című számban
Phil Peterson – cselló az Aqua Dementia című számban
Produkció
Matt Bayles & Mastodon
Számlista
1. Blood and Thunder (Feat. Neil Fallon)
2. I Am Ahab
3. Seabeast
4. Island
5. Iron Tusk
6. Megalodon
7. Naked Burn
8. Aqua Dementia (Feat. Scott Kelly)
9. Hearts Alive
10. Joseph Merrick
