LET 2 – Punjeta

Szerző: Sandi Sadar Šoba

Előadó: Let 3
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 67:21
Pontszám: 3.6/5

Nem tudom elképzelni a jugoszláv punk meghatározását úgy, hogy az egykori haza összes fővárosát ábrázoló térképen Pula mellé nagy betűkkel ne írnám oda a garázs betonbástyájának számító várost, Rijekát. Nem utolsósorban a kivételes és igen hatásos Termiti, Parafi miatt, hiszen végső soron ezekből indultak el annak a csapatnak az első lépései, amely ikonoklaszta módon ledönt minden megengedett és elvárt határt, színpadi megjelenésével, üzeneteivel és színpadi rituáléival pedig sokkot, meztelenséget, magasra emelt középső ujjat, valamint jó szórakozást és zenét hoz a balkáni színpadokra – természetesen a Let 3-ra gondolok. Bár a név jól ismert, kevesen tudják, hogy a végleges beállás és az 1986-tól számított kezdeti időszak előtt a zenekarnak volt még egy nagyon fontos köztes fázisa, a Let 2 korszak. A zenekar szűz, korai működése és a már a nyolcvanas évek elején megmutatkozó színház- és művészetiránti elkötelezettség tükröződik abban az antológiaszerű merülésben, amely Mrle, Prlja és a helyi zenekarok cinkosai kevésbé ismert, kevésbé emlegetett múltjába vezet. A szilárd ötletek egysége a Punjeta című albumba folyt bele, amely több mint harminc év után, felesleges giccs és utómunka nélkül, minimális beavatkozással tárja fel a Strukturne ptice multimédiás projekt szívét.

Nem hiszek a véletlenekben, legalábbis a lényegre törő zenei alkotásnál nem, így azt hiszem, hogy a lemez koncepciója és alapötlete már a Let 2ben is minden volt, csak nem szerencsés véletlenek vagy pillanatnyi asszociációk és ihletek műve. A Let 2 első felállását Damir Martinović Mrle alkotta, aki korábban a Strukturne ptice projektben és a Termiti zenekarban játszott, Zoran Prodanović Prlja, aki színpadi tapasztalatait az Umjetnici ulice együttesben gyűjtötte, Berislav Dumenčić Kiko dobos (ő is a Termitiből), valamint Mladen Vičić Ritchie gitáros, aki előzőleg a Parafban játszott. A Punjeta mutatói a nyolcvanas évek elejére állnak vissza, a jelennel összekötő hidat pedig a jobban értesülteknek a giccses borító is megadja, amelyet a rijekai szcéna legendájának, Binga arca „díszít”, aki több mint két évtizede a Let 3 kultikus lemezének, a Two Dogs Fucking albumnak a borítóján is otthagyta a nyomát. A Let 2 jelentősége elsősorban abban áll, hogy színvonalasan folytatta a közmondásosan erős és jól működő rijekai szcéna tektonikusan izgalmas munkáját, sötét, hatalmas és energikus, költői újhullámos sűrűségű kitöréseivel pedig nélkülözhetetlen láncszemmé vált a fejlődés és evolúció láncában a Termiti kamaszos megkeseredettsége, a finom Strukturne ptice álmodozása, valamint a Let 3 megalomán nagyvonalúsága és groteszksége között. A punkos esszencia fokozatosan elpárolgott, az űrt pedig a Kvarner partján is az új hullám kezdte betölteni a maga kaotikus dallamvilágával, a humor és a keserű komolyság közötti egyensúlyozás metaforikus megfoghatatlanságával és összetettebb szerzeményeivel. A Let 2-ben a punk és az új hullám valójában egyszerre él együtt, anélkül, hogy ellentmondásosságukban kioltanák egymást.

A szocialista oligarchák és önkényurak elleni társadalomkritika így ma, harminc évvel később élesen a mai ötlettelen vezetők ellen irányul, a nyitódal, a Let ismétlődő metrumú kezdése pedig már rögtön megmutatja, hogy Rijeka megtalálta a válaszát az újhullámos szenzációk belgrádi katonaságára Prlja áthatóan baritonális énekhangjában, amelyet Ritchie vékony, kissé naiv gitárja, Kiko monoton dobjai és Mrlja határozott basszusa egészít ki. A lemez erősebb pillanata már a Posljednja noć című számmal érkezik, amely a szürke monotónia és a basszus, a gitár és a dobok optimista játékának váltakozásával vési be magát az emlékezetbe. »Ljudi odlaze / zadnja frka u šarenu noć / Odlaze u noć, najmračniju noć / Ljudi prolaze / najluđa frka u šarenu noć« énekli Prle, én pedig minden nehézség nélkül magam elé képzelem a rijekai felhőkarcolók szürke homlokzatait és a fiatalokat, akik szorongással a szívükben, feketeséggel a fejükben bámulnak a homályos horizont felé. A Let 2 meglehetősen klausztrofób zenei pasztellekkel fest tájképeket, a magas hangszínű gitárvisítások baljóslatúsága pedig a Crni dinamiti hidegségében is folytatódik. A súlyosan torzított gitár acélhideg visszhangjai, valamint a tiszta basszus- és dobvonal a némileg ideiglenes és rég elavult produkció ellenére szépen sűrűsödik valamivé, ami a Joy Division vagy a korai The Smiths hangzását idézi, csak épp Prlja nem árasztja a patetikát. Hangszálait arra használja, hogy a rendszernek szánt potens fenyegetését elmondja, a ricsaj és a torokhangú lázadás helyett pedig fő fegyvere a költőiséggel, hasonlatokkal és szimbólumokkal kihegyezett toll. A Pokušaj a szimbolika kitörése, metaforák tengere, amely egy bedrogozottság-történetet mesél el, heroinos transzcendenciát egy elidegenedett város hideg járdáiról. Mintha az EKV üzenetét költöztették volna át a rijekai partra – ez a gondolat könnyen átjár és megráz majd téged is.

Élesebben és durvábban szól a Zora, amely a mozaik csiszolatlanabb darabja, a brutálisan lecsupaszított produkció demószerű démonikusságával pedig óvóhely, garázs, penész, nyirkosság és hektoliterekben ömlő izzadság szagát viszi a lemezre, azét az izzadságét, amelyet a akkor fiatal zenekar azért izzadt ki magából, hogy magabiztosabb és szívből őszintébb erővel tartson tükröt a világ elé, olyan tükröket, amelyek miatt a látszólag boldog és működő világ kiüresedett díszletei porrá, semmivé omolhatnának. Idealizmus vagy szürrealizmus? »Ne trebam te, jer imam sve,« veti el a nemtetszés magját a világban Prlja a Ne trebam te című számban, a meglehetősen száraz dal pedig kiszárítja a remény tengerét, és elfújja az erő és az ellenállás utolsó gyertyáját, a lemez energiavámpír-pillanata ugyanakkor gyorsított, és kizárólag a Kiko dobjához közelebb helyezett mikrofonokon alapul. Szaftosabban és mélyebben nyúl le a Tisuče evnuha, egyértelmű főhajtás mindazok előtt, akikben nincs elég tökösség és akarat ahhoz, hogy éljenek, hogy kiszabaduljanak a függőség acélbilincseiből – a rendszertől, a kémiától, az emberektől, a hamis eszményektől. A Sam u vodi igazi újhullámos remekmű, amely a sűrű basszus, a kristálytisztán csörgedező dobok és a borotvaéles vékony gitár talajába ereszti gyökereit, Prlja pedig meditatív módon önti ki haragját a lét ürességére és értelmetlenségére, amelyben azok tömegei ugatják üres ígéreteiket, akik úgy tudnak ugatni, mint a halak, a bálnaének megőrjítette sötét tenger mélyéről pedig csak töredékek, asszociációk, ismétlődő őrült szavak törnek fel. Ez az alternatív gyöngyszem igazi meditáció, bevezetés a bizalmatlan Nepovjerenje felgyorsult fordulataiba, a Gomile című számnál viszont egészen begurulok, amely a Punjeta kozmikus felét képviseli. A rockos feeling csak látszólag könnyedebb, hiszen a munkásosztálynak szóló himnusz üzenete három évtized után is ugyanaz – ott vagyunk, ahol már régóta, és nem lépünk előre. »Gomile umiru glasno,« fogalmazza meg a mai kiéheztetett idők aktualitását, a Let 2 pedig punkos kritikusok, akik viszont a forradalmi kardcsörtetést az egyéni felelősségre és cselekvésre való felhívásra cserélik. A Punjeta vége előtt a klausztrofób és idegesítően kifacsaró Most után merülés következik a lét színházába. A Moram li című számmal, amely inkább a csillagközi térbe szétszórt recitál, zenei impresszió, mint kompakt zenei csapás, a Let 2 sötét jam sessiont éget a halálnak, a haldoklásnak, a betegségnek, a fájdalomnak és a búcsúnak, magának az életnek szentelve. Értelme nincs, a mélyebb üzenetek illúziók, az abszurd színház kilátástalansága pedig a nagy fináléig sűrűsödik, a teljességhez pedig két újabb keletű szám is hozzájárul. A Let 3 két zenei-színpadias gyöngyszemmel hagyja véres bélyegét a múlt abroszán – a Pere pere sokkal kidolgozottabb előadásával, amely megmutatja, hogy a zenekar ötletmagja sértetlen maradt, csupán az értelmezés változott meg sokat és kristályosodott ki, valamint a címadó Punjetával. A himnikus befejezés minden regisztert megnyit, újrakonceptualizálja a Gomile-t, hogy kikiáltsa: minden ugyanúgy maradt, mint manapság, a cseppet sem optimista zárlat ellenére pedig, miután megértjük Hegel tételét, hogy a dolgok először tragédiaként történnek meg, másodszor farce-ként, saját népi butaságunk és idiotizmusunk dallamára szépen táncolni is lehet, egy olyan dallamra, amelyet bármikor betudnék holmi Drinkerseknek, de az otthoni páholyokhoz kötődő asszociációkat hagyjuk.

Tény, hogy a Punjeta album egy átélt, mégis nélkülözhetetlen kor dokumentuma, egy zenekaré, amely nélkül a rijekai szcéna sokkal szegényebb, nyomorékabb lenne. Szükséges tett volt, lépés az ismeretlenbe, amelyből a punk iránti régi szövetségből születhetett valami új. Itt egyetértenék azzal, hogy a mai horvát szcénát gyakorlatilag nem tudom teljes pompájában lefesteni a bajuszos, nagy farkú bácsik képe és a nem mindig a legjobban értett jelszavaik nélkül. A Let 3 szükséges rossz, mi az hogy rossz, valójában szükségszerűség, amely obszcenitással és groteszkséggel ébresztgeti a világot, és amelyben társadalmunk minden tagja legalább egy pillanatra könnyen magára ismerhet. Ha a társaság most azt mondja, hogy Kurcem do vjere, a világ továbbra is színpad marad, amelyen Mrle, Prlja és a cég intelligens fölényét mutathatja minden norma felett. A Let 2 nélkül kétségtelenül nem lenne Let 3, a Punjeta pedig valójában alkalom, hogy legalább egy pillanatra tisztelegjünk a Let 3 nagy története kezdetei előtt, amelynek eredeti formájában nem lesz folytatása vagy továbbfejlesztése, a Let 2 viszont rövid, kitörésszerű zenei működése alatt hangosan jelezte a kezdetet, valami nagyobb, kompromisszummentesebb és farokravalóbban bátrabb dolog születésének ősi pillanatát. A Punjeta az üresség és a reménytelenség sorai ellenére átadja a teljesség és a zenei zsenialitás stafétabotját a Let 3-nak és az egész rijekai zenei szcénának, amely erőteljesen folytatja a rijekai punk ősatyáinak munkáját.

Felállás

Let 2 (1 – 12. szám):

Berislav Dumenčić- Kiko – dob

Mladen Vičić- Ritchie – gitár

Damir Martinović- Mrlja – basszusgitár, vokál

Zoran Prodanović- Prlja – ének

Let 3 (13. szám):

Damir Martinović- Mrlja – basszusgitár, vokál

Zoran Prodanović- Prlja – ének

Ivica Dražić- Miki – gitár

Nenad Tubin- Tubin – dob

Let 3 (14. szám):

Damir Martinović- Mrlja – basszusgitár, vokál

Zoran Prodanović- Prlja – ének

Matej Zec- Knki – gitár

Dražen Baljak- Baljak – gitár

Branko Kovačić- Husta – dob

Produkció

Janez Križaj, Siniša Krmpotić-Krpa, Matej Zec, Iztok Turk

Számlista

1. Let
2. Posljednja noć
3. Crni dinamiti
4. Pokušaj (Top ten verzija)
5. Zora
6. Ne trebam te
7. Tisuće eunuha
8. Sam u vodi (Krpa verzija)
9. Nepovjerenje
10. Gomile
11. Most
12. Moram li
13. Pere pere (bonus)
14. Punjeta (bonus)

Képgaléria