Előadó: Magma
Kiadó: Seventh Records
Megjelenés: 1992
Értékelés: 4.6/5
Néhány évnyi szünet után, és miután a The Offering keretében némileg másfajta zenével kísérletezett, Christian Vander a kilencvenes évek elején úgy döntött, feléleszti a Magmát. Az egyik első koncert az úgynevezett „Les Voix” volt Franciaországban, ahol a zenekar egészen más arcát mutatja. Vander nemcsak teljesen új munkatársakat gyűjtött maga köré (Stella, a felesége kivételével minden arc új), hanem a zenei arculat is gyökeresen megváltozott. Ezúttal a Magmában a zenekar mércéjével mérve is hatalmas létszámú muzsikus játszik – nem kevesebb mint nyolc énekes (a feleség mellett a lánya, Julie is), két billentyűs, egy nagybőgős, valamint Vander maga szólóénekesként, zongoristaként és dobosként.
A The Offeringben szerzett tapasztalat, ahol Vander elsősorban a vokális képességei fejlesztésére koncentrált, láthatóan egy kicsit átalakította a francia mester zenei szemléletét. A vokális hangszerelések a Magmában mindig rendkívül fontosak voltak, de még soha nem dolgozták ki őket ilyen alaposan, mint itt. Határozottan érezni, hogy a hangszerek csak másodlagos szerepet kapnak.
A Magmánál már megszokott, hogy a koncerteken olyan számok is felcsendülnek, amelyek stúdiófelvételként soha nem jelentek meg. A „Les Voix” esetében ez a négy számból egyből három esetében igaz, csak a Wurdah Itah (amely hivatalosan Vander szólóprojektje) ismert. A másik három szerzemény közül csak az elsőnek, az Emehnteht-Re-nek ismerjük a nevét, amely bónuszként már a Live/Hhai-on is felbukkan. Az Emehnteht-Re, a Zess és a Wurdah Itah rövidített változat, a C’est Pour Nous pedig egy olyan szám, amelyet a Magma igen ritkán játszott.
Egyes kritikák egyenesen akusztikus Magmának hívják ezt az albumot, de mivel elektromos zongorák és szintetizátorok is szerepelnek rajta, ez a kijelentés kissé pontatlan. Igaz, hogy a zeuhl néhány tipikus eleme, például a pusztító basszus és a vad dobolás hiányzik, és hogy a zenekarnak ez a verziója jóval befogadhatóbb a szélesebb hallgatóság számára, de a hangzás még így is felismerhető. Nem tévesztenéd össze semmilyen más formációval. A pazar vokális hangszerelések és a kórusének gondoskodnak arról, hogy a zene a lehető legesztétikusabb és hozzáférhetőbb legyen; dobolás szinte nincs (csak a Wurdah Itah-n, de ott is nagyon visszafogott), a nagybőgő az elektromos basszushoz képest szelídnek hat, a billentyűk pedig többé-kevésbé a háttérben maradnak (vagy ugyanazokat a dallamokat játsszák, amelyeket az énekesek énekelnek, vagy hosszú akkordokat).
A főénekes szerepét ezúttal ismét maga a nagy főnök veszi át. Az éneklési stílusa sokaknak idegesítő, nekem viszont az egyik legsokoldalúbb énekesnek tűnik, akit valaha hallottam. Tud énekelni hagyományos módon, rendkívül magas falsettóban, bele tud vágni egy tiszta jazz-„scat”-be, de ordítani is tud. Valószínűleg épp az ordítás riasztja el sokszor az embereket a Magmától. Bevallom, én sem vagyok valami nagy híve a zenekar ennek az oldalának, de a zenét egészében kell kezelni, ezért az ordítást a kísérlet és a történet részének látom. A „Les Voix”-n Christian Vander jó néhányszor egyfajta pap szerepébe bújik (Zess), aki tanítást szaval. Ha a templomi prédikációk így szólnának, szívesen elmennék még egy „lelki” továbbképzésre. Sok paptól eltérően Vander meggyőzően cseng, nem hamisan. Kobaia nyilván tényleg a Föld megfordított, pozitív képe, ha még a papokban is bízhatsz.
A Les Voix talán tényleg nem tartalmaz néhányat azokból a dolgokból, amelyek a Magmát olyan sajátossá és egyedivé tették, de e projekt szépségét ez egy cseppet sem homályosítja el. A vokális dallamok a legszebbek közé tartoznak a katalógusukban, a kórusének pedig olyan csodálatos, hogy akár könnyekig is meghat. Bár ezt a kiadványt nem tartják jelentősnek, én az egyik kedvencemnek tekintem. Úgy vélem, Vander akkor van a csúcson, amikor az emberi hangra építő, pazar zenét alkot. Ezúttal a szólisztikus feladatok többnyire az övéi, és gond nélkül megbirkózik velük. A Les Voix valóban nem képviseli reprezentatívan ezt a nagyszerű zenekart, de kezdőknek egész jó belépő, mert nem olyan nyers és durva. Az egyetlen, ami zavarhatja az embereket, Vander éneke, amely nekem elsőrangú, de megértem, hogy sokaknak idegesítő lehet.
Felállás
Stella Vander – ének
Addie Deat – ének
Julie Vander – ének
Benedicte Ragu – ének
Isabelle Feuillebois – ének
Jean Christophe Gamet – ének
Alex Ferrand – ének
Jean Francois Deat – ének
Pierre Michel Sivadier – billentyűk
Simon Goubert – zongora, billentyűk
Philippe Dardelle – nagybőgő
Christian Vander – ének, zongora, dob
Produkció
Geraud Nimault
Számlista
1. Emehnteht-Re (3:39)
2. C’Est Pour Nous (7:56)
3. Zess (extrait) (17:18)
4. Wurdah Itah C.Vander (15:46)
Az album hossza: 44:39
