Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: RAK
Kiadó: Circle Records
Megjelenés: 2004
Értékelés: 4/5
RAK? Se nem tengeri, se nem folyami, főleg nem főtt. Rendkívül szokatlan névről van szó (hogy honnan ered, nem tudom, a zenekarról egyelőre elképesztően kevés információ található) – egy fiatal és homályos svájci szimfonikus prog rock csapatét viseli, akik a „Lepidoptera” című debütalbumukon különösen izgalmas keverékét kínálják a csodás szimfonikus hangszereléseknek, az erőteljes és kifejező énekhangnak, valamint a bombasztikus és epikus futamoknak. Stílusban valahol a neo-progresszív és a szimfonikus prog rock határmezsgyéjén helyezkednek el, ami a prog rock két legkedveltebb és legelterjedtebb formája. Mondhatni, sikerrel építik a szimfonikus prog modern változatát, amely az utóbbi években mindenképp új virágkorát éli. A RAK zenéjében leginkább a Genesis (a kvartett korszakából), a Marillion (főleg a Hogarth-éra), az Arena, a The Flower Kings és a Porcupine Tree hatása érződik, de mindezt teljesen egyéni, felismerhető módon használják fel, és ez a legnagyobb erényük.
A „Lepidoptera” koncepcióalbum, amely egy sötét jövőben (vagy jelenben) játszódik, és egymással összefüggő részeken át, metaforák segítségével meséli el az ember fokozatos (elsősorban belső) átalakulásának történetét: az egyén egy báb állapotán át újjászületik egy alacsonyabb rendű, dekadens, kapzsiságtól terhelt létformából tiszta és beteljesedett lénnyé, aki új horizontok felé indul útnak, távol a lelkileg és szellemileg megroggyant civilizációtól. A hangulatot többnyire kitörölhetetlen melankólia és keserű fájdalom itatja át, amelyet a belső düh minél gyorsabb átalakulása iránti vágy tükröz, és végig sötét és világos pillanatok között hullámzik. Dave Thwaites énekes kiváló választás, mert hangja több mint sikeresen megragadja az egyes tételek hangulatát, és elég változatos meg érzelemdús ahhoz, hogy megszeressék mindazok, akik esküsznek a Fish-hez (ex-Marillion) vagy Michael Sadlerhez (Saga) hasonló kifejező, érzelmes énekesekre. A lemez zenéjének alapja és központi eleme a szintetizátorokon, orgonán és zongorán megszólaló csodálatos hangszerelés, amely a zenekar fejének, a kiváló Marc Grassinak a műve. Szerencsére a művészkedésével sosem válik dominánssá, és az egója sem szalad el vele (mint például egy Emerson esetében), hiszen közben végig szépen összehangolja a munkáját a zenekar többi tagjáéval.
A „To The Refugee”, amely a hallgatót rögtön a koncepció közepébe rántja, fenséges szintetizátorréteggel nyit, amely nyers ritmusvonalra épül. Thwaites érzelmes éneke sikeresen kormányozza a hangulatot a szelídtől – amikor szép zongorahangszerelések váltják egymást – a drámaiig. Amikor haragot és fájdalmat kell mutatni, remekül illeszkedik a gyakran nyers elektromosgitár-futamokhoz és a morajló ritmusszekcióhoz. A „Metamorphosis: One” és a „Metamorphosis: Two” párosában egyszerre van jelen a pillanatnyi rendkívüli homályosság és a szépség, amelyet a drámai átvezetések és a nagyon jó szintetizátorfutamok közvetítenek. A „Coming To Terms” egy újabb hangulatában gyönyörűen szomorú szerzemény, amelyben ismét megcsodálhatjuk az egyes zenészek tehetségét, főleg Thwaites énekét és Siegenthaler finom gitárszólóját. Következik a „Lepidoptera” trilógia. Az első rész tele van drámai, feszült szintetizátorokkal, majd a másodikban a nyers elektromosgitár-vonal és a drámai ének veszi át a kezdeményezést, hogy a harmadikban a dobok és az orgona őrült csatarohama következzen. Az egészet a végén az ezúttal már szinte mániákus ének ízesíti. Hogy a RAK mennyire jól lavírozik a metálos futamok homályossága és a gyönyörű szimfonikus futamok között, azt a „Dreams Like These” bizonyítja, amelyet teljes egészében zongorán játszanak, csodás hangfüggönyök mellett, drámai ének kíséretében. A sötét „The Consequences”-t a nyers ritmus ellenére rendkívüli dallamosság és epikusság jellemzi. A „Metamorhosis: Three”-n a zenekar ismét a nyugodtabb oldalát mutatja, a zongora és a lágy akusztikus gitár szép összjátékával. A „Those Bright Wings”-ben, amely nagyon világos zongorabevezetővel és többszólamú vokális futamokkal indul, megint teljesen más zenekarnak hangzanak. Ezt a tételt is az egyes billentyűs hangszerelések rendkívüli szépsége és az ének emeli ki, amely kifejezőerejét tekintve méltó az olyan mesterekhez mérni, mint Fish, Steve Hogarth (Marillion) vagy Geoff Tate (Queensryche). A „Last Words”-öt a leírhatatlan melankólia és az űrbéli billentyűk mellett egy rendkívül finom gitárszóló teszi kiemelkedővé, amely tetszeni fog a neo prog gitármestereinek minden rajongójának. A „Requiem” melankolikus zongorabevezetője után drámai gitáros átvezetésbe fordul, amit epikus csúcspont követ. A „Flashback” érdekes bluesos vonallal és csibészes énekkel rendelkezik, ami bizonyítja, milyen változatos zenekarról van szó. Néhány érdekes instrumentális következik. A „Bumblebee Chae” a „poszméh repülése” klasszikus darab érdekes variációját tartalmazza a zongora és az elektromos gitár ritmikusan összehangolt játékával. A „Play Possum” afféle nyugodt zongoraszerenád, és ugyanez igaz a „Preparation”-re is, amely bizonyítja, hogy Grassi klasszikusan képzett billentyűs. A teljes zenekar közös energiája ismét életre kel a rendkívül melankolikus „Departure”-ben, amely a minőségi neo prog legjobb elemeit tartalmazza, és amelyről elsősorban a Marillion és az IQ öröksége jut az eszünkbe. A „Migration” sokrétű erényekkel megáldott epikus darab, talán az egész album legváltozatosabbja, mert benne folyamatosan váltakoznak a kiváló szimfonikus futamok és a progmetálos villogások – az utóbbiak főleg a kimagasló gitárjátéknak és a csodás vokális vonalaknak köszönhetők, amelyek még tovább emelik a rendkívül kifejező éneket. A dallam bevezető részében az ütőhangszerek a pillangószárnyak verdesésének érzetét keltik, míg a pompázatos finálé gondoskodik az egész album csúcspontjáról. A „Release” epikus zárása úgy hangzik, mintha lassan legördülne egy nehéz kő, amiről főleg az elején és a végén megszólaló billentyűk gondoskodnak. Ugyanakkor a befejezés egyfajta befejezetlenség érzetét hagyja maga után; mintha még minden nyitott volna, és a „pillangó” sagája folytatódna (a következő albumukon?).
A „Lepidoptera” valóban jól lekerekített, összefüggő egésznek hat, amelynek hangulata folyamatosan intenzív és mindig változatos, a hallgatót az elejétől a végéig feszültségben tartja. Nincsenek rajta kiemelkedő számok, amelyek nyilvánvalóan elhomályosítanák a többit, de felesleges töltelékek sem. Kiváló debütalbumról van szó, és szép bizonyítéka annak, hogy a világon mindenfelé rengeteg fiatal progresszív zenekar rejtőzik, amelyekben óriási potenciál lakozik, és amelyek képesek arra, hogy a szimfonikus színezetű prog – amely sokunk szívében még mindig a progresszív rock legjava, és ahol az egész elkezdődött – a 21. században új újjászületést éljen meg. Bevallom, hogy általában ritkán ragad magával olyan gyorsan egy viszonylag új progresszív zenekar kiadványa, mint ez (ami prog esetében egyébként nem a legjobb jel, de vannak kivételek, amelyek nem erősítik a szabályt), és bár szinte mindig szánok rá szép időt egy-egy újító, komplex zenekar kritikájára, ezúttal nem állhattam meg, hogy minél előbb be ne mutassam ezt a bandát a haladó rockzene minden rajongójának. Valószínűleg különben soha nem hallottatok volna róluk, és lemaradtatok volna az elmúlt néhány év egyik legjobb albumáról (a rockzene legtágabb műfajából, amely gyakran túllép minden korláton, ami máshol szokásos). Nagyon remélem, hogy a RAK-ra még szép és fényes jövő vár, és hogy a „Lepidoptera” csak a kezdete, nem pedig a vége a velük való ismerkedésnek.
Felállás
Dave Thwaites (aka Zoz) – ének
Sam Siegenthaler – szólógitár
Tobias Reber – basszusgitár
Marc Grassi (aka Rak) – billentyűk
Mike Liechti – dob
Silvana Trepp – hegedű, vokál
Ursine Barandun – cselló
Claudine Egger & Rosy Wisler – vokál
Produkció
Marc Grassi
Számlista
1. To The Refuge (5:30)
2. Metamorphosis: one (2:56)
3. Metamorphosis: two (1:51)
4. Coming To Terms (2:32)
5. Lepidoptera: Freefall (1:01)
6. Lepidoptera: Beast (1:41)
7. Lepidoptera: Savage (1:55)
8. Dreams Like These (5:59)
9. The Consequences (3:26)
10. Metamorphosis: three (4:45)
11. Those Bright Wings (5:22)
12. Last Words (2:23)
13. Requiem (3:27)
14. Flashback (1:45)
15. Bumblebee Chase (1:38)
16. Play Possum (1:45)
17. Preparation (0:50)
18. Departure (4:22)
19. Migration (6:28)
20. Release (3:01)
Az album hossza: 62:35
