Szerző: Jernej Vene
Előadó: ZZ Top
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2012
Játékidő: 39:28
Értékelés: 3.5/5
A texasi triló, a ZZ Top kilenc év után új zenével jelentkezik. A rockkultúráról alkotott elképzelésüket az alapfelállásban látják megtestesülni: ütős ritmusszekcióban, valamint abban, hogy a gitár örök hódolatot kap mint univerzális rockhangszer. A La Futura hangzásában lépést tart a korral. A ZZ Top tagjai ezúttal – az 1980-as évek közepi aranykorukkal ellentétben – klasszikus hangszerekkel leheltek lelket a zenébe, az elektronikát pedig csak fűszerként használták. A La Futura valamivel kevesebb mint negyven percnyi zsíros hangzást hoz. A ZZ Top sosem készített túl hosszú albumokat, mindig ügyeltek rá, hogy éppen annyi zene legyen, amennyi kell. 1970-től a trió lassan kapaszkodott felfelé, aztán jöttek a jól fogyó lemezek az 1980-as évek közepén, majd a kilencvenes években szinte tengődtek – az ihletet illetően persze. A bankszámlák fordított arányban álltak ezzel. Az I Gotsta Get Paid szlengkifejezést használ, és a houstoni DJ DMD, valamint társai, Lil’ Keke és Fat Pat 25 Lighters című számának feldolgozása. Ezzel a ZZ Top megmutatta, hogy a jó zenét stílustól függetlenül értékeli. A Chartreuse és a Consumption ritmikailag rendkívül hasonló, kár, hogy egymás után tették őket a lemezre, mert úgy hangzanak, mint egy rocksvit két fele.
Billy Gibbons gitáros mindig hangsúlyozta, hogy a gyökerei a bluesban vannak, és hogy a régi mestereket tiszteli a legjobban. Ezért a ZZ Topnál mindig e stílus alapvető esszenciájából indult ki, és ötletes, átélt gitárjátékkal vegyített bele hatalmas rockriffeket. Ez a forma, amely szívósabb a medvesteaknél, a legjobban illik Gibbons hangjához. Tudjuk, hogy sosem az elképesztő képességeivel meggyőző énekesek közé tartozott, nála viszont az őszinteség és a zenei szövetbe való beleélés számít. Hatvan fölött is úgy tűnik, egyre megbízhatóbb, és még jobban hisz abban, amit énekel. Rick Rubin producer az elmúlt tizenöt évben jó néhány karriert feltámasztott, Johnny Cashtől Neil Diamondig. Az ő segítségével a ZZ Top olyan albumot hozott össze, amely a terjedelmes életmű jobbjai közé tartozik. Az évek során sok történetet olvashattunk arról, hogy Gibbons, Frank Beard dobos és Dusty Hill basszusgitáros halálosan összevesztek, külön buszon utaznak, és csak pár másodperccel a színpadra lépés előtt pillantanak egymásra. A 2009-es ljubljanai koncert nagyon szilárd volt, ezeknek a történeteknek pedig hihetünk vagy sem. Az igazi rajongókat ez nem különösebben izgatja. A lényeg, hogy a ZZ Top tagjai egy nagyon tisztességes lemezt tudtak letenni az asztalra, amely elsősorban főhajtás a blues előtt. Az igen érett férfiak szerelemről, illetve a fájdalomról is énekelnek, amely sokszor azzal együtt jár. A La Futurán meglehetősen különböző hangulatok kaptak helyet: az Over You tipikus ZZ Top-ballada, a Heartache in Blue szinte funkys mulatság. A Flyin’ High akár AC/DC-szám is lehetne, az It’s Too Easy Manana pedig álmosan gurulós.
A számítógépes és szintetizátoros effektek az új évezredben is jelen vannak a La Futurán, de megjelenésük többé-kevésbé a mostani recesszió szellemében marad. Ahogy mondják, a kevesebb több – minden azért, hogy nemesítsék a lemezt, illetve a zenei ötleteket. A ZZ Top nem esett az önismétlés csapdájába, mint oly sokan mások. Közel negyvenöt évig kitartottak ugyanabban a felállásban, ami biztosan nem mindennapi teljesítmény. Még ha csak a pénz tartja is össze őket, az új album rendkívül üdvözlendő és nagyon szilárd. A blues, a boogie és a délvidéki rock állandó a lemezeiken, de most biztosra vehető, hogy olyan albumot vettek fel, amely talán a következő kilenc évre elég lesz. Még ha véletlenül az utolsó is lesz…
Felállás
Billy Gibbons – ének, gitár
Dusty Hill – basszusgitár
Frank Beard – dob
Produkció
Rick Rubin, Billy Gibbons
Számlista
1 I Gotsta Get Paid
2 Chartreuse
3 Consumption
4 Over You
5 Heartache In Blue
6 I Don’t Wanna Lose, Lose, You
7 Flyin’ High
8 It’s Too Easy Mañana
9 Big Shiny Nine
10 Have A Little Mercy
