Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magic Pie
Kiadó: Karisma Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 70:13
Értékelés: 4/5
A norvég Magic Pie kétségkívül (még mindig) a kortárs skandináv progresszív rockszíntér egyik legérdekesebb képviselője: hangzásában valamivel világosabbak az ambientes árnyalatok, mint az olyan melankolikus, komor bandáknál, mint például az Anekdoten, ugyanakkor korántsem olyan csibészes jókedvű társaság, mint a jóval népszerűbb The Flower Kings. Ütős megközelítésük a progresszív rockhoz, amely az óiskolás szimfoprog hatások mellett hard rockos és progmetalos elemeket is tartalmaz, több lenyűgöző eredményt hozott az első három Magic Pie stúdióalbumon, amelyek az elmúlt évtizedben jelentek meg, így joggal kaptak számos pozitív kritikát.
Az ambiciózus norvég csapat, amelyre jellemző, hogy a lead vokált három gitárosa – Airikur Hauksson, Kim Stenberg és Eirik Hanssen – váltogatja, ez idő alatt már szélesebb körben ismertté vált a modern prog rajongói között, akik honfitársaik közül leginkább a Wobblert és a Gazpachót becsülik, így a hívek amúgy is magas elvárásai idővel tovább nőttek. A „King For a Day” a várva várt negyedik stúdióalbumuk címe, amely pontosan a rajongók várakozásainak megfelelően épül fel, ugyanakkor nem hoz jelentős hangzásbeli előrelépést, így az új Magic Pie-lemez sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint a nagyon színvonalas, de nem éppen zseniális vagy megismételhetetlen elődei.
Bár a Magic Pie zenéjében, ahol magas fokú virtuozitás és kivételes érzék uralkodik a drámai vokális harmóniák felépítéséhez, olyan sokféle hatás kimutatható, mint a Genesis, a Deep Purple, a Pink Floyd, a Dream Theater, az ELP, a Kansas és a Styx, a banda nem klónozza a már hallottakat, hanem hű marad saját hangzásvilágához, miközben gyakran mutat rendkívüli spontaneitást az improvizálásban és az egyes aranzsmák szövésében. Mindhárom gitáros ismét remekelt a drámai multiharmóniák megalkotásában és a többnyire érdekes improvizációkban, így maximálisan kihasználták képességeiket és tehetségüket. A ritmusszekció éppen eléggé kreatív és szorgos ahhoz, hogy az albumon ne legyenek unalmas pillanatok, a billentyűs Erling Henanger pedig végig elég egyéni ahhoz, hogy a szintetizátortextúrák lerakásakor ne úgy szóljon, mint a progresszív rock egyes billentyűs legendáinak utánzója.
Mindez már a nyitó „Trick Of The Trade”-en hallható, amely a hard rockos gitárfutamok, a szimfoprogos billentyűs passzázsok és a Styx-stílusú arénarockos vokális megközelítés dinamikus keverékével meglehetősen szórakoztató felvezetés az albumhoz. A tizenkét perces „Introversion” némileg több finom pillanatot tartalmaz pásztori hangulatú aranzsmákkal, miközben a refrén epikus vokális harmóniái erősen emlékeztetnek a Kansasra. Hauksson energikus-reszelős éneke, amely időnként David Coverdale-t (Whitesnake, ex-Deep Purple) idézi, bár a jellegzetes karizma nélkül, meggyőző a hard rockos gitárfutamok közepette, és mindig időben visszavonul, amikor megjelennek a szimfonikus aranzsmák, nehogy véletlenül is túlságosan oda nem illőnek hasson. Némi további drámáról a zárórészben a háromszólamú epikus harmóniák gondoskodnak.
Az „According To Plan” újabb reprezentatív és komplex, de viszonylag nem túl izgalmas szerzemény, amely a Magic Pie különféle zenei példaképeinek sokféle hatását tartalmazza. A neoprogos hibrid „Tears Gone Dry”, egy újabb tizenkét percnél hosszabb ep, ezúttal számos Peter Gabriel-korszakos Genesis-hatással, a felvezetésben szép, rendkívül finom gitárszólót tartalmaz, miközben a háttérben a gitárfutamok olyasmire emlékeztetnek, amit Steve Rothery (Marillion) is kitalálhatott volna. Az egyes gitárharmóniák a billentyűs romantikával párosulva ezúttal igazi fülnek való lakomát jelentenek, a pszichedelikus fő motívum kissé a Pink Floydot juttatja eszünkbe, ez egészen addig tart, amíg a banda ismét a Deep Purple-örökség nyomába nem szegődik a gitárpasszázsok kidolgozásában és a „Coverdale találkozik Glenn Hughes-zal” típusú énekstílusban, így végül az album egyik legérdekesebb pillanatáról van szó.
A „Silent Giant”-en, ahol dühös gitárpasszázsok, észrevehetően elektronikusabb szintetizátortextúrák és dühödt éneklés uralkodik, a Magic Pie hirtelen az ütős progresszív rock valamivel sötétebb oldalát is megmutatja. A címadó és egyben záró szerzemény messze a legambiciózusabb darab az albumon, több mint huszonhét percével igazi prog-szuperep, ahol a banda valóságos gyakorlóterepet csinál a féktelen improvizálásból és néhány váratlanul érdekes ötlet bemutatásából, és sikerül úgy megoldaniuk, hogy az elejétől a végéig egyetlen vontatott vagy álmos pillanat sincs benne.
Mindazoknak, akiknek közel áll a prog rock ütősebb, kissé arénarockos beütésű megközelítése, jól fognak szórakozni a „King For a Day” hallgatása közben, még ha az album egészében nem is jelent evolúciós előrelépést a zenekar számára egy magasabb művészi szintre. A Magic Pie ezzel tiszteletre méltó szinten folytatja három korábbi teljesítményének színvonalát, de ezúttal egy hajszállal lecsúszott a 2015 legizgalmasabb prog albumai közé kerülésről, mert a szerzemények megalkotásában és a példaképeik hatásainak állandó magukba szívásában, minden kivételes virtuozitásuk, zenei és hangszerelési tudásuk ellenére is még mindig hiányzik valamivel több önállóság és karizma. A „King For a Day”, amely a meglehetősen hosszú, hetven perces játékideje ellenére sem tartalmaz egyetlen unalmas pillanatot, szinte biztosan tetszeni fog a skandináv iskola modern progjának minden kedvelőjének, a svéd nagyágyúk, a The Flower Kings, a Kaipa, a Karmakanic és a Beardfish stílusában.
Felállás
Kim Stenberg – gitár, ének
Airikur Hauksson – lead ének, gitár
Eirik Hanssen – gitár, ének
Jan Torkild Johannessen – dob
Erling Henanger – billentyűk, kísérő ének
Lars Petter Holstad basszusgitár, kísérő ének
Produkció
Kim Stenberg
Számlista
1. Trick of the Trade (6:09)
2. Introversion (12:24)
3. According To Plan (6:35)
4. Tears Gone Dry (12:14)
5. The Silent Giant (5:22)
6. King For A Day (27:29)
