Keeper of the Seven Keys – Part II
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Helloween
Kiadó: Noise Records
Megjelenés: 1988. 09. 01.
Játékidő: 54:33
Értékelés: 5/5
A »Keeper Of The Seven Keys – Part II« a német power metal hősök, a Helloween harmadik stúdióalbuma, és az 1987-es »Keeper Of The Seven Keys – Part I« konceptmesterműnek a logikus folytatása. A »Keeper«-koncepciónak eredetileg ambiciózus dupla albumként kellett volna megjelennie, de a Helloween akkori kiadója, a Noise más terveket szőtt: abban reménykedett, hogy a hamburgi bolondokból minden idők legsikeresebb német metalbandája lesz. A »Keeper«-koncepció második részével, amely sok szempontból a mai napig a legjobb lemezük, tényleg a legsikeresebbek is lettek, de csak rövid időre, a nyolcvanas évek végéig. Valósággal hihetetlen, milyen gyorsan átalakult a Helloween egy homályos, anarchista szövegű speed metal csapatból magasan szárnyaló, vidám power metal bandává, amely Frankensteinről, misztikus kulcsokról és démonokról énekel.
Sokan manapság olcsósággal, nagyképűséggel és szinte gyerekes naivitással vádolják a power metalt, azt a műfajt, amelyet a két »Keeper«-lemezen éppen a Helloween alapozott meg. Csakhogy a hamburgi kvintett soha nem vette magát különösebben komolyan, ezt számos (ön)ironikus és társadalmilag szatirikus szöveg bizonyítja olyan dalokban, mint a »Rise And Fall«, meg az emberi vonásokkal felruházott vicces tökök használata. A Hét Kulcs Őrzőjének történetét a záró epikus remekmű zárja le sikeresen, és ez a fő oka annak, hogy ez a leginkább tisztelt Helloween-album, pedig rajta minden dal külön csemege a fülnek.
A karizmatikus énekes, Michael Kiske a »Part II«-n még jobban kibontotta kivételes énektehetségét, és méltó tagja lett a hármas szerzői csapatnak, az eredeti tagok és gitárosok, Kai Hansen és Michael Weikath mellett. Hansen, aki a »Part II« legjobb szerzeményeinek többségét jegyzi, a címadó mestermű kivételével (azt Weikath írta), önként lemondott a frontember és az ötletgazda szerepéről, hogy a fiatal Kiske sikeresen elvezethesse a bandát az új power metal ösvényekre, és ezzel szélesebb világhírnevet nyisson meg előttük. Valószínűleg még nem gondolta, hogy a »Part II« lesz az utolsó stúdióalbuma a Helloween tagjaként, és egyben a zenekar ezen felállásának utolsó stúdiómunkája. A »Part II«-t ismét kiválóan Tommy Hansen producerkedte, a Helloween pedig még jobb szerzői ötleteket gyűjtött össze, mint a »Part I«-n, így nem meglepő, hogy ezen található a legtöbb évtizedek óta élő klasszikus (»Eagle Fly Free«, »Rise And Fall«, »Dr. Stein«, »March Of Time«, »I Want Out« és a címadó dal) a teljes diszkográfiájukból.
Pályafutásuknak ebben a szakaszában a Helloween már az epikus és dallamos hangszerelés igazi mestere volt, számos összetett gitárharmóniával, amelyekhez Tommy Hansen producer segítségével több zenekari elemet is hozzáadtak. A ritmusszekció, Markus Grosskopf basszusgitáros és Ingo Schwichtenberg dobos, megőrizte az eredeti speed metal számos elemét, és még nagyobb összetettséggel, több tempóváltással építette tovább őket. A »Part II« így rendkívül szórakoztató, változatos hullámvasút lett, amit már a pompázatos zenekari nyitány, az »Invitation« is sikeresen bejelent: ez vezet be az energiakatalizátor és közkedvelt klasszikus »Eagle Fly Free«-ba. A zenekar történetének egyik legnépszerűbb alkotása az ütőerő, a sebesség, a dallamosság és az epika rendkívül hatásos keverékével dolgozik, csúcspontja a diadalmas refrén, amely az egész album egyik legünnepélyesebb pillanata. A dühös dupla lábdob nagyon hatásosan támasztja alá a dallamos gitárpasszázsokat és a pompázatos szimfonikus hangszerelést, amelyek fölött Kiske hatalmas, „magasan szárnyaló” éneke húzódik. A végeredmény egy epikus léptékű power metal himnusz, amely a mai napig nem hiányozhat egyetlen Helloween-koncertről sem.
A Kiske szerzői irányításával született »You Always Walk Alone« az album többi részéhez képest kissé nem konvencionális kísérlet: a sötét központi gitárriff és a dübörgő ritmikai árnyalatok inkább teuton „unokatestvéreik”, például a Grave Digger, a Running Wild vagy a Rage egyes munkáira emlékeztetnek, mint a szokásos power metalos Helloween-stílusra. Ez azonban gyorsan megváltozik, amikor a „szuperszónikus” gitárvariációk közé belép Kiske jellegzetes éneke, és dallamos fordulattal pozitívabb hangulatba viszi a dalt. A Helloween tagjai közül Weikathnak volt mindig a legnagyobb érzéke a maró humorhoz, így nem meglepő, hogy ő írta az album legszatirikusabb dalait, köztük a bohókás »Rise And Fall«-t, amely fekete humorral mesél arról, milyen gyorsan elmúlik minden dolog és esemény az emberi életben. Kiske énekstílusa ezúttal a bolondos szöveghez igazodik, amely mellett nem hiányoznak a számos tréfás hanghatások sem, ezek sikeresen gondoskodnak a „happy Helloween” cirkuszról.
A kislemezként is megjelent, hamar a Helloween egyik legkedveltebb klasszikusává vált »Dr. Stein« szintén Weikath szatirikus fűszeres kertjében termett. Ahogy a címe is mutatja, a »Dr. Stein« a Frankenstein-történetből merít ihletet, de egyben mérgező társadalomkritika is: az őrült tudós a szövegben a modern társadalom szatirikus metaforája, amely laboratóriumokban gyárt gyorsan fogyasztható instant termékeket (köztük, kissé önironikusan, kiváló rockzenészeket is). Itt sem hiányzik a vicces intró Frankenstein szörnyének üvöltésével, majd belép a szellemes gitártéma, amely a szórakoztató dallam alapkövét rakja le, a ritmikai árnyalatok pedig intelligensen támogatják. Kiske ismét kiválóan teljesít vokális akrobatikájával, és ezúttal emlékezetes színjátékot ad elő, amely remekül harmonizál a szórakoztató, vidám hangulattal. A középrészben egy színes barokk hangszereléssel is meglepnek szintetizátoremulátoron, ami úgy szól, mintha valami fekete-fehér horrorfilmből kölcsönözték volna. A »We Got The Right« újabb nagyon jó Kiske-teljesítmény: power balladaként nyílik meg, de gyorsan átvált pompázatos, társadalmilag elkötelezett himnuszba, számos ünnepélyes gitárharmóniával, olyanokkal, amilyeneket a karizmatikus énekes, aki itt is énekesi formája csúcsán van, nem sokat hozott létre a Helloween-pályafutása alatt.
Az album legjobb alkotásainak többsége mégis Hansentől származik, és a fenomenális »March Of Time«-mal, talán a legjobban elfeledett Helloween-klasszikussal, minden bizonnyal hosszú és gazdag karrierjének egyik csúcsát hozta létre. Ez a melodramatikus remekmű hatalmas szimfonikus hangszerelést és a gitárharmóniák epikus szövevényét tartalmazza, az ütőerőt pedig a dübörgő dobtrappolás és Kiske hangsúlyozottan energikus éneke adja. A dal csúcspontja mégis az epikus refrén, ahol legjobb hangzáselemeik tökéletességig forrnak össze. A dallamosság, az epika és az ütőerő ritkán egészíti ki ennyire jól egymást, mint ezen a ragyogó power metal manifesztumon.
Ezzel azonban a »Part II« legjobb dalai még csak most jönnek, hiszen Hansen az örökzöld metal himnusszal, az album második kislemezeként megjelent »I Want Out«-tal valószínűleg pályafutása legismertebb és legkedveltebb művét alkotta meg, egyben a legtöbbet feldolgozott és játszott power metal klasszikust. Kai mindig is a szellemes és innovatív gitártémák mestere volt, és most is az: a Helloween egész történetének egyik legfelismerhetőbb motívumát szállította. Ez a hatalmas, társadalomkritikus himnusz ugyan mutat némi rokonságot a »Future World«-del, egy másik rendkívül népszerű klasszikussal, főleg a hangulat és a rokon ritmikai árnyalatok tekintetében, mégis még energikusabb teljesítmény, amelyben jól érezhető Hansen jellegzetes dühe, ezért a későbbi változatokban az ő hangjával is meggyőzően szólt.
A fantasyirodalom nagy rajongója, Weikath volt viszont az, aki a címadó magnum opust, vagyis a »Keeper Of The Seven Keys«-t írta, egy több mint 13 perces epikus remekművet, amely sokak szerint a zenekar legjobb alkotása. Ez az összetett és pompázatos fúzió a prog és a power metal között a hallgatót egy varázslatos eposzba viszi a titokzatos Hét Kulcs Őrzőjéről, aki útra kel azzal a feladattal, hogy a csodakulcsokat a gonosz hét tengerébe vesse, és így örökre elpusztítsa az ördögöt. A csodálatos akusztikus bevezető sikeresen megteremti a misztikus atmoszférát, majd az első átmenet következik az energikus szakaszba, ahol Kiske felkészíti a hallgatót a jó és a rossz epikus csatájára.
A dallamos hangszerelések, élükön a hatalmas gitárvariációkkal, villámgyorsan váltják egymást, csúcspontjuk az ünnepélyes refrén, amelyben szimulált zenekari hangzás is jelen van. Az összetett dobátmenetek és a dallamos basszusvonalak szépen kötik össze az egyes részek epikus szerkezetét, Kiske pedig ismét megállíthatatlan epikus történetek mesélőjeként. A számos melodramatikus tempóváltás és akusztikus közjáték szépen fenntartja az emberi bűnök hét tengerén át vezető epikus utazás drámai jellegét, különösen igaz ez az Őrző és az ördög végső összecsapására. A végén ismét felcsendül a misztikus akusztikus motívum, amely nagyon sikeresen zárja a »Keeper«-szagát. Weikath a »Keeper«-szövegek írásához nagy ihletet merített a keresztény mitológiából és kissé Tolkien műveiből is, ezzel mércét állított a tipikus power metal szövegek elé.
Ezzel véget ér a »Part II« szabályos része. Az album CD-változata ugyanis nem túl szerencsésen a szolid »Save Us«-szel zárul, amely az eredeti LP-n nem szerepelt, itt bónuszdalként került fel. Kiske itt jó háttérrel ismét „szuperszónikus repülőgépként” énekel, miközben a brutális ritmikai árnyalatok sikeresen támasztják alá a szellemes gitárpasszázsokat. Itt sem hiányzik a klasszikus, hangsúlyozottan epikus power metal refrén, amely jó összhangban van a szatirikus szöveggel.
A »Keeper Of The Seven Keys – Part II« a végső power metal album és a teuton metal történetének egyik legnagyobb hatású teljesítménye, amely a mai napig légiónyi, többé-kevésbé sikeres zenerajongót inspirál. A Helloween ezzel mesterművet alkotott, koronaékszert, amely kivételesen sikeresen kiállta az idő próbáját, és a metalelit sztratoszférájába lőtte őket. Hamarosan felkeltették az Iron Maiden menedzsmentjének figyelmét, élén Rod Smallwooddal, majd az 1988-as, patinás angol Monsters Of Rock fesztiválon, Donningtonban adott fellépés után szerződésajánlatot kaptak az EMI kiadóóriástól. Ezt örömmel el is fogadták, és valóban fényes jövő ígérkezett nekik, ám ez 1989-ben szertefoszlott, amikor Hansen gyenge egészsége, a további irányról szóló nézeteltérések és az új kiadóval való vita miatt otthagyta a bandát, hogy később megalapíthassa saját zenekarát, a Gamma Ray-t, amely sok tekintetben a Helloween nyolcvanas évekbeli örökségének stílusbeli és koncepcionális folytatása volt. Ez a váratlan távozás volt az első a csapássorozatban, amely a számos téves lépés mellett egészen a kilencvenes évek közepéig kísérte őket, amikor újra felemelkedtek a régi dicsőség útjára, és visszatértek a rajongók által várt és követelt hangzáshoz.
Felállás
Michael Kiske – ének
Kai Hansen – gitár
Michael Weikath – gitár
Markus Grosskopf – basszusgitár
Ingo Schwichtenberg – dob
Produkció
Tommy Hansen
Számlista
1. Invitation
2. Eagle Fly Free
3. You Always Walk Alone
4. Rise And Fall
5. Dr. Stein
6. We Got the Right
7. March of Time
8. I Want Out
9. Keeper of the Seven Keys
10. Save Us