Kastalija

0 18

Szerző: Rok Klemše

Előadó: Avven
Kiadó: Samozaložba
Megjelenés: 2011
Játékidő: 36:54
Értékelés: 4/5

Az Avven a 2006-ban megjelent Panta Rhei című bemutatkozó albummal robbant be a szlovén zenei életbe, és öt évig kellett várni, hogy a történet folytatást kapjon a Kastalija lemezzel. Az Avven a Kastalijával is a folk metalban horgonyzik le, de ezúttal merészebbek voltak, nagyobb teret engedtek a kísérletezésnek, és összességében továbbfejlesztették az elsőlemezüket.

 

Az Avven most is sikeresen ötvözi a kemény, nyers gitárhangzást a hol finom és melankolikus, hol meg ugrálós, életvidám népi hangszerekkel. Elsősorban ezek hordozzák a lemez barokkos gazdagságát, hiszen különösebben túlzó gitárszólókra nem kell számítani, a hegedű, a furulyák, a harmonika és még a trombita  pedig a gitár–dob–basszus alapot díszítik és építik tovább. Ez a hangszeres csata már a nyitó, eposzian pompázatos Zmaji című számban a felszínre tör: a motorját kissé agresszívebb gitárok adják, egy érdekes trombitás betéttel és egy bombasztikus, magasan szárnyaló refrénnel megspékelve. Éppen ezek a refrének adják a lemez adrenalinos, harcias hangulatát, hiszen egyenesen arra írták őket, hogy a koncerteken együtt énekelje őket a közönség – ez a Zmaji, a Ros, a Vvile és a Hej ti! hallatán több mint nyilvánvaló. A vad harci menetelés érzetét a kórusban elénekelt refrének is erősítik, amelyek néha ugyan túlságosan is a hasonló vágányon mozgó Siddhartát idézik, de ebben nagyrészt Anam hangszíne a ludas, amely akaratlanul is Meglič hangját juttatja eszünkbe. A gazdag hangszerelés végig változatos és gördülékeny hangzásról gondoskodik, a legnagyobb dicséretet pedig az Avven elsősorban azért érdemli, mert merészen szlovénul alkot. És nemcsak ez: az Avvennek sikerül olyan szlovén szövegeket írnia és énekelnie, amelyek egy cseppet sem hangzanak suta módon, hanem hatásosak és meggyőzőek (csak a dalcímek tűnnek rendkívül nagyhangúnak). A szlovén nyelv természetes közegében elénekelt számok sokkal jobban szólnak, mint a két angolul énekelt dal; az Avven hiteles hangulatot elsősorban a szlovén szövegekkel ér el, az angolul szóló Tarak ugyanis túlságosan emlékeztet a Korpiklaani/Alestorm-féle tucatmunkára (a folk metal trendjei felé ilyen hajlás az Avvennek semmiképp sem válik a javára). A Kastalija többnyire gyorsabb tempóban zakatol, a gyengédség és a melankólia pillanatairól pedig a lágy női vokálok gondoskodnak, amelyek leginkább a balladisztikus Nualában törnek elő csodálatosan (a férfi és női ének remekül felépített összefonódásával), míg szerintem az Avven kísérlete az Ibóval megbukik: az idegesítő és kétségbeejtően egyszerű polkaritmusával inkább egy falusi mulatságon lenne a helye, mint egy komolyabb folk metal/rock lemezen. Sikeresebben birkózik meg a kissé más megközelítéssel a sPain, amely a trombiták hangjával temperamentumos, spanyolosan csengő tüzet gyújt.      

 

Ha magadat a folk metal rajongójának tartod, a Kastalija mindenképp olyan lemez, amelyet be kell szerezned a gyűjteményedbe. A Kastalija a görög mitológiában egy nimfa, akit Apollón a delphoi szentélyben forrássá változtatott, így a költészet múzsájává avatta – mindenki, aki ivott a vizéből, részesült a tehetségéből. Bár még mindig van hová fejlődni, főként abban, hogy kitartsanak a kijelölt saját úton, és ne vessék alá magukat az agyonrágott folk metal dallamoknak, az Avvennek a Kastalijával sikerült ebből a forrásból egy komoly kortyot meríteniük.

Felállás

Aillan – dobok, ütőhangszerek, ének

Anam – ének, gitár

Galvin – gitár, harmonika, ének

Ierlath – basszusgitár, ének

Jocc – billentyűk, ének

Morrigan – hegedű, ének

Anej I. – ír furulyák, fuvola

 

KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:

Eva Dobravec – Evelyn (ének)

Helena Vidic (vonósaranzsmanok; 3, 4, 6, 10)

Samo Dervišić (cselló; 3, 4, 6, 10)

Eva Dukarić (hegedű; 3, 4, 6, 10)

Gašper Namestnik (trombita; 1, 8)

Jernej Poglajen (kísérővokál; 3)

Gašper Kačar (kiegészítő billentyűk; 3)

Produkció

Matej Režek

Számlista

1. Zmaji

2. Ros

3. Nuala

4. Vvile

5. Ibo

6. Tarak

7. Hej ti!

8. sPain

9. L.78

10. Tornach

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik