Kiadó: Columbia Records
Megjelenés dátuma: 1977. április 8.
Produkció: Roger Glover & Judas Priest
Az album hossza: 40.07 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
Bizonytalan volt a Judas Priest jövője: a srácok a „Sad Wings Of Destiny” (1976) után zsákutcába kerültek, hiszen a lemez nem tudta felhívni a rockszíntér figyelmét az új zenekarra. Kitartani vagy feladni? A hit erősebbnek bizonyult, és ekkor a kis bandát szárnyai alá vette egy erős, gazdag kiadó, amely mindig is a zeneipar egyik legnagyobb neve volt. A fiúknak ez biztosan új lendületet adott, és visszahozta az égetően szükséges önbizalmat. A Judas Priest a „Sin After Sin”nel új fejezetet nyitott a történetében. Az albumot nem más segített producerként megcsinálni, mint Roger Glover, a Deep Purple basszusgitárosa.
Persze a „Sin After Sin” még nem hozza el azt az ugrást, amellyel a Judas Priest a nyolcvanas években halhatatlan legendák rangjára emelkedett. Az olyan dalok, mint a nyitó Sinner a középrészében, a Last Rose Of Summer, a Here Comes The Tears vagy akár a Raw Deal nagyobbik része még korántsem árulják el azt, amitől a Priest a nyolcvanas években a heavy metal bibliájává vált.
A Judas Priest hangzásában még nem alakult ki az az állandó nyersesség és pusztító agresszió, bár a zenekar egyre merészebb és arrogánsabb lett. A külsejük is inkább afféle „megkésett” hippikre emlékeztetett akkoriban, hiszen a szegecselt bőrnek és Halford színpadi Harley Davidson-mániájának, vagyis azoknak a tényezőknek, amelyek szintén nagyban hozzájárultak a banda későbbi hírnevéhez, még hírét-hamvát sem lehetett látni. A „Sin After Sin” még nem az igazi heavy metal, hanem egy érdekes lemez a hetvenes évek hard rockjának ütközéséről, amelybe a Judas Priest a maga módján új, eredeti zenei megoldásokat épített be. Vagyis valami, ami még csak készült heavy metal rockká átalakulni. Egy album, amely műfajilag még erősen ingadozik, és ez a dinamikáján is meglátszik.
Az album felhúzott, kiélezett hegyű riffel indul. A Sinneren Halford tajtékzó, érdes hangon, egyenesen a torkából énekel. Olyan stílusban, amilyet az előző két lemezen még soha nem használt. A refrénben viszont teljes intenzitással, kristálytisztán sikolt fel, ami fantasztikus atmoszférikus kontrasztot visz a dalba. A Sinner közepén a kanyargó gitárok között pszichedelikus beütések bukkannak fel, a hetvenes évek eleji trendek nyomán. Ezek végig bizonytalanságban tartják a hallgatót, vajon a dal nem csap-e át valami olyasmibe, mint az előző lemez nyitó száma, a Victim Of Changes. De a markáns alapriff végig megőrzi domináns helyét a dalban, és az ugyanolyan dühösen, hírhedten ér véget, ahogy elkezdődött. A Diamonds And Rust Joan Baez-feldolgozás. Produkciós szempontból a gitárok hátrébb vannak tolva, mintha zenekari szerepet töltenének be, és a hangképet töltenék ki, az előtérbe pedig a lüktető basszussal megerősített ritmusvonal lép az egyik oldalon, a másikon pedig Rob átélt, tiszta, atmoszférikus éneke. Fantasztikus kontrasztot visz a lemezre, főleg azért, mert az alapritmusa olyan, mintha egy hetvenes évekbeli diszkóklubból vették volna. A Starbreaker egyértelműen a lemez izzó csúcspontjainak egyike, amely azonnal lángra lobbantja az igazi heavy metal rajongó szívét. Nyílt, egyszerű, ütős, perzselő riff. Kerülőutak és bonyolítás nélkül, így pont a megzabolázatlan vadság és az igazi lázadó attitűd megfelelő adagját adja, amelyekkel a Judas Priest szövegei is tele vannak.
A Last Rose Of Summer csökkenti az intenzitást, és az album dinamikájának jókora részét elveszi, úgyhogy az az érzésed támad, hogy a „Sin After Sin” eleje és vége lüktetően felpörgetett, a lemez középső része viszont lanyha és kevésbé kifejező marad. Persze ez nem egészen így van, hiszen a Priest gázt ad a Let Us Prey/Call For The Priestben, miközben a közepes tempójú, hatperces, R&B-hangulatú Raw Deal megint elveszi a lemez lendületét, kivéve a dal utolsó két percét, amikor a Priest végre elengedi a riffet, amely atmoszférikusan zárul a „I’m Going! No Loss!” refrénsorokon keresztül. A Here Comes The Tears újabb ballada, finoman nyílik meg a Last Rose Of Summer stílusában, Rob pedig a lágyság és a gyengédség iránti érzékével ragyog. A dal szellemes trükk, az intenzitása körről körre nő, főleg a zongora és az akusztikus gitárok sokszínű kísérete után, meg az önpusztítással teli torzítás acélos támadásaitól, amely a végén atomjaira zúzza a világot. A hallgató most végső csapásra vágyik, és meg is kapja, mert az előző dal összeomló hangulata egyenesen az izzó Dissident Aggressorba megy át, amely a Starbreaker mellett tulajdonképpen a legtöbbet tartalmazza abból, amit a Judas Priest át tudott vinni minden későbbi stúdiómunkájára. Tökéletes metáltámadás, Halford énekakrobatikája és kivételes sikolyai, helyenként bal és jobb hangszóróra osztva, felhajtják a dinamikát és a hangulatot. A lemez így a legvégén, a Priest akkori összes agressziójának kiadásával, tajtékzóan felhullámzik.
Az első bónuszszám a Gun slágerének kiváló feldolgozása, a címe Race With The Devil („Gun”, 1969), és a 2001-es remasterhez remek megoldás, a „live” Jawbreaker-verzióról viszont ezt nem mondhatom el. A Jawbreaker 1984-ben született. Vagyis a „Sin After Sin” megjelenése óta eltelt hét évben a zenekar óriási minőségi ugrást tett, és ebben az esetben jobb lett volna, ha a Judas Priest, ha már nem találtak anyagot a „Sin After Sin” felvételeinek idejéből, inkább nem teszi fel ezt a bónuszszámot. Az újonnan kiadott remasterek által kínált teljes retrospektíva is így értelmesebb és szebb (ízlésesebb) egészet alkotna.
A „Sin After Sin” folytatja a Judas Priest dobosokkal kapcsolatos gondjainak történetét. Alan Moore elhagyta a zenekart, így a Judas Priest segítségére a kiváló Simon Phillips sietett, aki akkoriban neves és a zenei körökben nagyra becsült session dobos volt, ma pedig a Totóban játszik. Ezért is több mint nyilvánvaló a minőségi ugrás a „Sad Wings Of Destiny”hez képest. A lemez sokkal magabiztosabban szól, és a Downing/Tipton gitárpáros kompaktabbnak hat. Kár, hogy Simon nem csatlakozott a bandához, mert a munkája remekül olvadt bele a Judas Priest akkori zenei arculatába. A közelgő turnéra, mivel szabad dobost kerestek, a Judas Priest Les Binksszel erősítette meg a soraikat.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Sinner
2. Diamonds And Rust
3. Starbreaker
4. Last Rose Of Summer
5. Let Us Prey/Call For The Priest
6. Raw Deal
7. Here Come The Tears
8. Dissident Aggressor
a 2001-es remaszterezett újrakiadás bónuszszámai:
9. Race With The Devil
10. Jawbreaker (live)
Felállás:
Rob Halford – ének
K.K. Downing – gitár
Glenn Tipton – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Közreműködő zenész:
Simon Phillips – dob
