Kiadó: Not Two Records
Megjelenés dátuma: 2020. 5. 15.
Felvette: Borut Čelik
Keverés és maszterelés: Iztok Zupan
Az album hossza: 45.02 perc
Stílus: Freejazz / Avantgarde
Pontszám: 9.5/10
Vedd meg az albumot!
Idén gyönyörű emlék-koncertdokumentum jelent meg, amely az évente megrendezett Cerkno Jazz fesztivál 23. kiadásán készült. 2018. 5. 18-án ugyanis e híres „menedékhely” – minden igazi zenegurmand menedéke – második napjának műsorában a Jubileum Quartet is színpadra lépett. Ahogy a név sejteti, négy zenészről van szó, akik egy jubileum alkalmából gyűltek össze. De nem akármilyenek. Négy olyan entitás, akik hosszú pályafutásuk során kitörölhetetlen nyomot hagytak a free jazz avantgárd retorikájában.
Joëlle Léandre nagybőgős, Evan Parker tenorszaxofonos, Agustí Fernández zongorista, valamint Zlatko Kaučič dobos és ütőhangszeres. A kvartett a cerknói fellépéssel ritka alkalmat ragadott meg, hogy összehangolja a látványos névsor tagjainak egyébként zsúfolt kreatív naptárát, egyúttal Zlatko Kaučič tiszteletére a koncertet Kaučič zenei munkássága első 40 évének megünneplésére szentelte.
Eredetileg úgy volt, hogy a kvartett a fesztivál második napjának programjában másodikként lép fel, de a japán Kaze alaposan késett a helyszínről. A fesztivál szervezője, aki ekkor már fél lábbal szinte a bécsi repülőtéren állt, ahová sebtében el kellett robognia, hogy felkapja a japán formációt, így a második fesztiváli nap koncertmulatságának nyitányaként egyből a Jubileum Quartetet küldte színpadra. Az volt a feladatuk, hogy a derekas, 45 perces adagnyi színes freejazz-kalandjukkal lekössék a mindig fegyelmezett és éber közönséget, amely a Cerkno Jazz fesztivál helyszínéről soha nem hiányzik.
Egyetlen szám, tele vad, de végig izgalmasan kutató attitűddel, amely háromnegyed órán át hajtotta a kvartettet egy egyedülálló koncertelőadás manifesztumán keresztül. Ez várható volt. Ahogy mind a négy zenész hozzáállt az ilyen alkalmi összeálláshoz, tulajdonképpen teljesen logikus is. Abban az időben, amikor a kvartett színpadra lépett, még neve sem volt, ezért a négy zenész vezetéknevéből összeállított néven lépett fel, ami a freejazz terén amúgy nem ritka gyakorlat. Az „A uiš?” cím nagyon ötletes lelemény. Az angolul beszélő földlakó azonnal „magáévá teszi”, a cerknói nyelvjárásban meg pláne, amivel a kvartett igazolja nemzetköziségét.
A kvartett alapvető előadói tervvel lépett színpadra, amely mind a négy rendkívül gazdag tapasztalatokkal felvértezett zenész számára alapvetően világos volt. Ez egy lazán irányt mutató iránytű, a lemez mind a négy alkotójának pillanatnyi, kontemplatív érzékelésére építve, úgy, hogy egymás előtt szabadon nyitják meg az utat a freejazz-kinetika féktelen tájai felé, ami a négyes zenei tehetségének és zsenijének ragyogó megnyilvánulását garantálta. Akadályok nélkül, amelyek fojtogatnák az egyes dzsesszisták kifejező erényeit. Az előadás könnyedségének logikája, az avantgárd terepére tett pimasz kitérőkkel, elképesztő. Léandre sokat játszik vonóval is, Zlatko pedig egy rakás kelléket épített be, amitől a hangkulissza még telibb és változatosabb lett; ahogy szokta, ismét a dobok egész testét kihasználja, így fokozza az ütőhangszeres bolondozások pimaszul ügyes provokativitását. Fernández betétei olykor megmutatják a zenész klasszikus hátterét, és tulajdonképpen állandóan a klasszikus zenei elemek és a freejazz-kalandvágy fúziójának magját. Ebben a szikrázó, dinamikus freejazz-összejátszásban a legendás, a fellépés idején 74 éves Evan Parker tenorszaxofonjával szállít, mintegy „mitikus hangzású” meghosszabbítását a négyes kifejező karakterének. A kvartett fokozatosan, teljes erővel „vethette bele magát” a történésekbe, és elképesztő, mekkora hang- és ritmusteret fed le közben Zlatko Kaučič a dobtudásával; olyan, mintha nyolc csápja lenne, nem csak egy pár keze. A sűrű hangszövés e pillanataiban, amelyeket a freejazz-struktúrák lazaságában éppen Zlatko tart egyben, ez a színes freejazz-„kígyó” többszörös atmoszférikus kumuluszt épít, a koncert zárlatában végső crescendóval, amely Kaučič hatalmas csapásával zárul a dobszerelésén.
Az atonalitás és a négyes közti szabad, improvizált figurák érzékelhető szövedékének átellenes ellentétessége egyfajta sajátos „mantrát” hoz létre, amely a valóságon túli különleges lelkiállapotba repít. Egy színes párhuzamos világba, amely az avantgárd merészség szokatlan fogásaival lenyűgöz a lemez hallgatása közben, és 2018 májusának közepén lenyűgözte a fesztivál látogatóit, akik ovációk záporával borították el a fellépést, és ennek nem látszott a vége. Pedig nem csupa kitörésről van szó. A számban van néhány teljesen csendes pillanat, amelyeket úgy játszanak el, hogy körről körre elhalnak, egészen addig a pontig, amikor szinte elérik a csendet. Ezt a gyönyörű csendet a közönség sem töri meg, amely ilyenkor is óvatosan éber marad.
Mint mondtam. Egy újabb gyönyörű dokumentum Zlatko Kaučič végtelen jazzvállalkozásainak sorában. Ezúttal három legendás zenész művészi nagyságával körülvéve, és ezt még ellenőrizni sem kell. Elég elolvasni a neveket az album borítóján. A többit e csodálatos freejazz-manifesztum varázsa intézi el, amely a jelenlegi világhelyzetben még nosztalgikusabban hat, és amelynek révén az efféle koncertdokumentumok felbecsülhetetlen és megmérhetetlen művészi értéket nyernek.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. A Uiš?
Felállás:
Joëlle Léandre – nagybőgő
Evan Parker – tenorszaxofon
Agustí Fernández – zongora
Zlatko Kaučič – dob, tárgyak
