Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Anderson, Ian
Kiadó: BMG Rights Management
Megjelenés: 2017
Játékidő: 48:03
Értékelés: 3/5
Az album címe félrevezető: a Jethro Tull nem támadt fel halottaiból, ez csupán a zenekar minden hájjal megkent főnökének legújabb, vitatott projektje. Ő az, aki annak idején forradalmasította a fuvola használatát a rockzenében, hogy csak egyet említsünk gazdag zenei múltjának számos nagyszerű teljesítménye közül. Ian Anderson az elmúlt évek igencsak kétes húzásai ellenére is megőrzi a tiszteletet, mint a rocktörténet egyik legkarizmatikusabb alakja, és ez így is van rendjén, különösen azóta, hogy 2011-ben minden ceremónia nélkül feloszlatta legendás zenekarát. A Jethro Tull-sztori lezárása utáni furcsa húzásainak azonban továbbra sem látni a végét.
Miután az örökké jókedvű vén róka szinte viccből meglepett minket két rendes, ám vitatott szólólemezzel, amelyeken új köntösben, koncepciózus módon forgatott ki néhány régi ötletet – miközben rendkívül elnyűtt hangszálai miatt külön vokális segítségre szorult –, most arra jött rá, hogy néhány Tull-klasszikust vonósnégyessel hangszerelne újra. Az eredmény a „Jethro Tull – The String Quartets”, amely megjelenésekor sokakat alaposan összezavart, hiszen sehol nem szerepel rajta, hogy Ian új szólóprojektjéről van szó, így páran már elhitték, hogy a Tull újra az élők sorába lépett. Nem, a progresszív folk rock mesterei a „régi szép idők” részei maradnak, és talán – különösen Ian és Martin Barre szakítása után – tényleg ez a legjobb megoldás.
A „The String Quartets” első pillantásra érdekes projektnek tűnik, hiszen számos Tull-sztenderd mintha csak zenekarra született volna, és Ian a múltban már kiadott egy meglehetősen sikeres koncertes szólóalbumot „Plays the Orchestral Jethro Tull” (2005) címmel, amelyen még rockzenekar is közreműködött. Ezúttal az volt az elsődleges terv, hogy a gitárt, a basszust és a dobokat „kidobják”, a főszerepet pedig a hegedűk, a brácsa és a cselló vigyék, de Ian természetesen nem tudott ellenállni a féltve szeretett fuvolájának. Az igazat megvallva Ian fuvolája nélkül tényleg elképzelhetetlen a Tull-sztenderdek bármilyen említésre méltó változata, az akusztikus gitárokat és a mandolint viszont nem nagyon hiányolnánk, főleg azok után, hogy az öreg skót kalóz a projekt megjelenése előtt azzal dicsekedett, hogy ez lesz az első teljesen vonósokra épülő munkája.
Sajnos Ian az egészet elrontotta azzal, hogy a lemez dalainak nagyjából felére rátette tönkrement hangját, ahelyett hogy hangszeres formában hagyta volna az egészet. Ebből a szempontból a projekt rendkívül jól sikerült, különösen a „Songs and Horses” nevű csemege, a „Songs from the Wood” és a „Heavy Horses” újrahangszerelt „konglomerátuma”, amelyen természetesen nincs jelen Ian énekes kínzása. Új köntösben Peter Jackson Tolkien „Középföldéjén” játszódó filmjeinek aláfestő zenéjére emlékeztet. Rendkívül érdekes annak a Tull-klasszikusnak a változata is, amelyet Ian felfoghatatlan okokból – állítása szerint túlságosan kommersz hangzása miatt – mindig kerülte élőben játszani. Természetesen a „Bungle in the Jungle”-ről van szó, amely mintha csak barokk hangszerelésre született volna.
Természetesen nem meglepő, hogy az újrahangszerelt Tull-sztenderdek többségét az aranykorból, a hetvenes évekből választották. Ian arról sem tudott lemondani, hogy a „A Christmas Song”-ot „Passs the Bottle” címmel ne hangszerelje újra. Ez az egyetlen olyan újrahangszerelt Tull-klasszikus az énekével, amely hagyományosan lassú tempója miatt nem válik szánalmassá. A „régi gárdából” a zenekari hangszerelő, zongorista és karmester szerepében a Tull régi billentyűse, John O’Hara ugrott be, a vonósokat pedig a Carducci Quartet szólaltatja meg, amely kiválóan végezte a dolgát, és a projekt hangszeres oldalát tényleg nem lehet kritizálni. Kár, hogy a „The String Quartets” nem maradt teljesen hangszeres.
A Jethro Tull-zene rajongóinak többsége most azt fogja kérdezni: Ian, tényleg szükség volt erre az albumra? Az megjelenésére az égvilágon semmi valódi ok nincs azon kívül, hogy a mindig szarkasztikus, kópéhangulatú fuvolamester és ötletes koncepciós vállalkozások atyja ismét emlékeztetett rá: eszében sincs csak úgy nyugdíjba vonulni, még ha egyre több híve már csak a fejét csóválja új húzásai láttán, ha a szemét nem forgatja. Az ilyen projektek rossz szájízét – amelyek elsősorban arra valók, hogy a régi hívekből kicsikarjanak egy kis plusz pénzt – és Ian teljesen felesleges énekes kínzását, amellyel az egészet jócskán elrontotta, félretéve: kivitelezés és hangszerelés tekintetében a „The String Quartets” egyáltalán nem rossz, hiszen a kiválasztott Tull-sztenderdek kiválóan érzik magukat az új vonós köntösben. Mindazonáltal a régi hívek tényleg gondolják meg kétszer, mielőtt megveszik, csak azért, hogy teljessé tegyék az Ian Anderson/Jethro Tull gyűjteményüket.
Felállás
Ian Anderson – fuvola, akusztikus gitár, mandolin, ének
VENDÉGZENÉSZEK:
John O’Hara – zenekari hangszerelés, zongora, celesta, vezénylés
Carducci Quartet:
Matthew Denton – hegedű
Michelle Fleming – hegedű
Eoin Schmidt-Martin – brácsa
Emma Denton – cselló
Produkció
Ian Anderson
Számlista
1. In The Past (Living In The Past) (4:10)
2. Sossity Waiting (Sossity: You’re A Woman / Reasons For Waiting) (4:45)
3. Bungle (Bungle In The Jungle) (3:49)
4. We Used To Bach (We Used To Know / Bach Prelude C Maj) (4:54)
5. Farm, The Fourway (Farm On The Freeway) (3:44)
6. Songs And Horses (Songs From The Wood / Heavy Horses) (3:53)
7. Only The Giving (Wond’ring Aloud) (1:58)
8. Loco (Locomotive Breath) (4:33)
9. Pass The Bottle (A Christmas Song) (3:02)
10. Velvet Gold (Velvet Green) (4:06)
11. Ring Out These Bells (Ring Out, Solstice Bells) (3:56)
12. Aquafugue (Aqualung) (5:13)
