Helyszín: Ljubljana / Orto bar / Szlovénia
Dátum: csütörtök, 2017. 06. 01.
Az ego egy zenekarban nagy gondot jelent, ez már számtalanszor kiderült. Ha csak a metalnál maradok, az utóbbi időben elég sok példa akad arra, hogy egy-egy banda volt tagjai egymást pereskedik. Fejből legalább az Entombed/Entombed A.D.-t és az Abbath/Immortal párost tudnám felsorolni, és úgy tűnik, a Morbid Angel/I Am Morbid is ide tartozik. A death metal egyik legnagyobb zenekarának, legalábbis ami az énekes Davida Vincentet illeti, színes a története. Vincent először 1997-ben hagyta ott a csapatot, 2005-ben tért vissza, 2011-ben pedig kiadták a hírhedt Illud Divinum Insanust. A Vincent és Trey Azagthoth közötti szerelem két éve ismét véget ért, a Morbid Angel szekere pedig kettéhasadt. Az egyik ág az eredeti név alatt halad tovább a visszatérő Steve Tuckerrel, Vincent pedig az I Am Morbid projekttel, amellyel a múlt csütörtökön Ljubljanába is elhozta a blaszfémiát.
Elsőként a kaliforniai folk/thrash metalosok, a Helsott léptek színpadra, valószínűleg pay-to-play alapon. Nevük ófelnémet… pontosabban óészaki nyelven halálos betegséget jelent. A kis létszámú közönséget ugyan nem sikerült megmozgatniuk, de a srácok a színpadon tökéletesen megfeleltek a nevüknek: statikusan, egyhangúan, fáradtan és unottan nyomták. A pódium előtt pontosan egy embert győztek meg, a többi tíz néző unatkozott az agyonjátszott, jellegtelen folk metalon, ami inkább Németországot idézi, mint Kaliforniát. Egy-egy dallam néha kellemesen csengett a fülnek, de a teljes folk-nyálasságig a zenekarnak már csak a fuvola hiányzott, hogy Dihur első előzenekarról adott leírását idézzem.
A következő fellépők, a kultikus amerikai death metal csapat, a Necrophagia energiaszintje nagyjából az előzenekaréval volt azonos, zeneileg viszont teljesen más történetet kaptunk. A Necrophagiát az egyetlen megmaradt alapító tag, az énekes Killjoy vezeti, és a death metal műfaj egyik megteremtőjeként tartják számon, a „horror metal” megalapozójaként pedig mindenképpen. A kultikus név miatt a zenekart igen népes közönség várta a színpad előtt, az első sorban a Dickless Tracy triót is beleértve, a Necrophagia pedig háromnegyed órára belebugyolálta az Ortót belekbe, vérbe és zsigerekbe. Killjoy és srácai a legtöbb albumukról primitív hentesmunkát tálaltak, az energiahiányt pedig kiváló hanggal és jó előadással pótolták. Ez utóbbiért elsősorban a gitáros felelt, aki olyan ügyesen sétált végig a húrokon, mint a zombik az emberi tetemeken Fulci mocskos filmjeiben, és a dobos, aki szemernyi kegyelem nélkül püfölte a bőröket. A Necrophagia a kultikus Cannibal Holocausttal köszönt el Ljubljanától, és remélem, még visszatérnek a színpadainkra.
A friss viharok ellenére tény, hogy David Vincent volt, van és marad a Morbid Angel első hangja. Az I Am Morbidba összeszedett felállás sem rossz – a dobok mögé ismét a kiváló Tim Yeung ült be, a pengéket pedig Ira Black (ex-Vicious Rumors, ex-Heathen, ex-Lizzy Borden) és Bill Hudson (Circle II Circle, Jon Oliva’s Pain, U.D.O.) akasztotta a nyakába. Vagyis ezúttal csak az előbbi, mert a csütörtöki koncert elég nagyot akadt, főleg az utóbbi hiánya miatt. Az egyik gitár hiánya ugyanis nagyon is érezhető volt, az pedig, hogy a zenekar sem a szervezőnek, sem a közönségnek nem adott magyarázatot vagy bocsánatkérést, nem volt egészen rendben. De ha ezt elengedjük, nincs mit felróni Vincentnek és morbid társainak, mert a legendás négyes, az Altars of Madness, a Blessed are the Sick, a Covenant és a Domination klasszikus anyagának előadása gyakorlatilag hibátlan volt. Vincent hangja még mindig kitűnő állapotban van, a dalok között mély hangon továbbra is megadja a közönségnek a rá jellemző fekete humort, Yeung állatként püfölte a dobokat (még ha jóval kevesebb feelinggel, mint Sandoval), Black pedig magabiztosan, önbizalommal és energikusan hozta a feladatát. Mindezek ellenére a szólók alatt nagyon hiányoztak a ritmusgitár-vonalak, amelyeket Vincent basszusozása nem tudott pótolni, a beharangozott játékidőhöz képest pedig a trió a műsort jócskán le is rövidítette. Ezúttal Vincent a látottak alapján 3+-os osztályzatot érdemel, ha legközelebb teljes felállással tér vissza, ez az értékelés jóval magasabb is lehet.
szerző: Rok Klemše
fotók: Nina Grad
