Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Haskell, Gordon
Kiadó: Voiceprint
Megjelenés: 1971
Értékelés: 3.5/5
Kerti törpék egy fa odvában? Ilyesmi csak egy (volt) King Crimson-tagnak juthat eszébe. Az „It Is And It Isn’t” jóval azelőtt jelent meg, hogy a brit énekes-basszusgitáros, Gordon Haskell évtizedes, az zeneipar peremén töltött pályafutás után a „How Wonderful You Are” kislemezzel váratlan kereskedelmi sikert aratott, és az Atlanti-óceán mindkét partján „nagy névvé” vált. Haskell második szólólemeze egy évvel azután látott napvilágot, hogy kilépett a King Crimsonból, mert nem értett egyet a legendás progresszív rockerek további stílusirányával. Velük közreműködött az „In The Wake of Poseidon” (1970) című album „Cadence And Cascade” balladáján, valamint a „Lizard” (1970) lemezen, de soha nem kapott lehetőséget, hogy a King Crimsonnal élőben is fellépjen, mivel még az előbb említett album megjelenése előtt távozott.
Ray Charles és Nat King Cole nagy rajongójaként több folkrock elemet akart vinni a zenéjükbe, amivel a gitáros és King Crimson-főnök Robert Fripp, Gordon egykori társa és régi „barátja” heves ellenállásába ütközött. Frippben és a zeneiparban csalódva az ismeretlenségbe burkolózott, és szólóútját úgy folytatta, hogy olyan szövegeket és hangszereléseket írt, amilyeneket mindig is a legszívesebben készített.
Ennek tükrében kissé ironikus, hogy Haskell az „It Is And It Isn’t” felvételein – amelyeken az említett folkrock hatások mellett rengeteg szimfonikus rock elem is felfedezhető, erős The Moody Blues-os felhanggal – együtt dolgozott John Wetton énekes-basszusgitárossal, aki 1972-ben csatlakozott a King Crimsonhoz, és aki szintén csak „érettebb korában” érte el a legnagyobb kereskedelmi sikerét. Wetton játszotta a basszusgitár-futamok többségét, az orgonát és a kísérő vokálharmóniákat. Haskell mellett két vendéggitáros segítségével ők ketten játszották fel a lemez gitárjainak nagy részét is.
Az „It Is And It Isn’t” rendkívül csekély nyilvánosságot kapott, ami már megjelenésekor is kissé igazságtalan volt egy olyan albummal szemben, amely ugyan nem jelent művészi csúcsot, mégis teljesen szolid teljesítmény, és ma is tetszeni fog a folkos, szimfonikus elemekkel átszőtt dallamos prog rock kedvelőinek. Haskellnek szerencséje volt, hogy különleges hangszíne volt, ami azonnal megkülönböztette a hasonló énekesektől, és ezzel ellensúlyozta technikai hiányosságait (az énektechnikáját a következő évtizedekben fejlesztette).
A „No Meaning”, amelyben különösen az éteri vokálharmóniák nyűgöznek le, kellemes, pasztorális nyitány kifejezetten nosztalgikus központi hangszereléssel és Haskell jellegzetes énekstílusával, amely mintha csak a (prog) folk rockra lett volna kitalálva. A „Could Be” a megható akusztikus akkordok és a dallamos refrén révén meglehetősen popos ízű, de folk és jazz elemek is felbukkannak benne. Az „Upside Down” újabb kellemes, akusztikus beállítottságú, folkrockos pasztorális ballada, amely mindazoknak tetszeni fog, akik szeretik a King Crimson balladaklasszikusait Haskell főénekével, mint a „Cadence And Cascade” és a „Lady of the Dancing Water”.
A „Just A Lovely Day”, amelyben kifejezetten személyes a szöveg, valahol a pszichedélia és a folk között harmonizál, miközben az akusztikusgitár-hangszerelések hiteles, rusztikus bölcsődalt teremtenek. A „Sitting By The Fire” erőteljes gitárfrázisával az album hirtelen életre kel, és Haskell éneke is egyszerre sokkal élénkebbé válik. A vokálharmóniák kiválóak, Wetton és a dobos Bill Atkinson pedig néhány rövid, de szellemes, jazzes alapú ritmikai improvizációval gondoskodik. A „When I Lose” rövid pasztorális nyitány a „No Need” című akusztikus balladához, amelyben Haskell a bluesos fűszerezésű gitárfutamok közepette ismét megmutatja kiélezett érzékét a dallamos érzékenységhez.
A „Worms” című nosztalgikus-szarkasztikus szerzemény, amelyben komor gitárfrázis uralkodik, az „It Is And It Isn’t” egyik jobb pillanata. Ennek a progrockos számnak elég érdekes története van: Haskell néhány évvel később némileg átalakított formában felkínálta a kultikus Stackridge-nek, amelyhez abban az időben rendes tagként készült csatlakozni. Ebből az együttműködésből végül nem lett semmi, de Gordon távozása előtt mégis megengedte a Stackridge tagjainak, hogy a szerzeményét kissé módosított hangszereléssel és szöveggel „No One’s More Important Than The Earthworm” címmel megjelentessék az „Extravaganza” (1975) albumon.
A játékos ritmikával megtámogatott „Spider” masszív orgonaréteggel nyit, a remek hangulatban lévő Wetton jóvoltából, miközben Haskell az éneklésben ismét előveszi azt a sajátos teátrális megközelítést, amellyel már a King Crimsonnál is lenyűgözött. A „Learning Not To Feel” újabb meglehetősen kiszámítható, szerelmes és akusztikus beállítottságú ballada szarkasztikus szöveggel. A tréfás „Benny”-n, ahol a végén gúnyos fúvós hangszerelések uralkodnak el, Haskell ismét megmutatja haszontalan kamasz humorérzékét, a „When I Laugh” pedig rövid, de megfelelő epilógus.
Az „It Is And It Isn’t”, ez a teljesen szolid teljesítmény és egy letűnt kor tanúja, közel sem csak a King Crimson rajongóinak érdekes, hanem mindazoknak is, akik szeretik a hetvenes évek elejének dallamos prog folkját. A „Skarlát Király” összes híve legalább részben meggyőződhet arról, hová vezethetett volna hangzásban az együttest, ha véletlenül Haskell stílusirányvonala kerekedik felül; a kísérletező komponens elég nagy csapást szenvedett volna, miközben a nagyobb folk és pop érzékenység révén biztosan elkezdtek volna kirajzolódni a slágerlisták csúcsai. Mindezek után nem csoda, hogy Frippel semmiképp sem találták meg a közös hangot.
Felállás
Gordon Haskell – ének, gitár
John Wetton – basszusgitár, gitár, orgona, kísérő ének
Bill Atkinson – dob
David Brigati – kísérő ének
Eddie Brigati – kísérő ének
Arif Mardin – elektromos zongora, hangszerelés
Dave Kaffinetti – elektromos zongora
Alan Barry – gitár (2)
David Spinozza – gitár
Produkció
Arif Mardin
Számlista
1. No Meaning
2. Could Be
3. Upside Down
4. Just a Lovely Day
5. Sitting by the Fire
6. When I Lose
7. No Need
8. Worms
9. Spider
10. Learning Not To Feel
11. Benny
12. When I Laugh
