Kiadó: Century Media Records
Dátum: 2021. 9. 17.
Produkció: Insomnium és Teemu Aalto
Az album hossza: 23 perc
Stílus: melodikus death metal
Értékelés: 9/10
Hogy pontosan mit jelent az „insomnium”, legalábbis a finn zenekar kapcsán, azt nem tisztázza senki, az viszont biztos, hogy az Insomnium a metalvilág büszke zászlóvivője a kék-fehér melodikus death metal terén. A zenekar az elmúlt tizenkilenc évben nyolc nagylemezt adott ki, megformálta a maga melankolikus és rendkívül fülbemászó dallamvilágát, és meggyőzően ült be a finn metalszíntér nagyjai közé. Legutóbbi albumuk, a „Heart like a grave” megjelenése óta épp most telik le két év, a fiúk pedig a koronavírusos időkben összeraktak egy négydalos EP-t, amely hídként szolgálhat az előző és a következő nagylemez között.
Ezzel a „koronás” EP-vel az Insomnium egy kicsit más, csendesebb hangzásvilágokat próbált ki; mondhatni azzal játszottak, mennyire lehetnek szelídek a dalok úgy, hogy még beférjenek a melodeath műfajába. Hangzásban, bár balladai jellegűek, mind a négy az előző lemezen továbbfejlesztett zenekari hangzásból merít, és mint ilyenek, szépen viszik tovább azt a zenei történetet, amely a zenekar tagjai szerint a következő albumon ismét keményebb lesz. Érdekes döntés az is, hogy mind a négy dalt az EP megjelenése előtt kiadták a hozzájuk tartozó videóklipekkel együtt.
A nyitó „The Conjurer” közel nyolcperces epikus utazás a finn lélek sötét tájain, a szomorúság és a veszteség világában. Akusztikusan indul, de gyorsan átvált a zenekar finoman torzított hangzására, Niilo growl-vokáljával, amely egyaránt jól áll a balladáknak és a keményebb szerzeményeknek. A torzítás és az akusztikus részek közti átmenetek, vonósaláfestéssel és zongorával megtámogatva, a vége felé pedig Markus és Jani szólóival, bonyolult hangzásélményt szőnek, amelyben gyorsabban telik az idő.
“For all this life I’ve waited you, Below the argent moon”
„The Reticent” egy csendesebb ballada, amely ügyesen játszik a kontrasztokkal, mind a tiszta és a torzított gitárok, mind a tiszta és a growl-vokálok között. Míg az előbbieket eddig Ville énekelte, sokak meglepetésére most a zenekar „újoncára”, Janira bízták. Szerény véleményem szerint ennek nyomós oka van: Ville az yorki egyetemi tanári állása miatt már csak ritkán lép fel élőben, a helyét pedig így Jani tölti be.
“Through it all, we love, we fall, We hope, we fear, we fight, we crawl”
„The Antagonist” a „The Reticent” kontrasztjait követi, de még rá is tesz: Niilo „előadói” tiszta éneke, Jani tiszta refrénjei akusztikus gitárral (ez az EP minden dalában feltűnik), valamint egy growl-refrén, amelyben még hammondorgona is megszólal, az egész pedig epikus csúcsponttal és Markus szólójával zárul.
“No song resounds, No wail will rise, No tear will flow, When curtain falls”
„The Wanderer” az EP másik hosszabb dala. Az akusztikus gitárok és a rétegzett ének kombinációja nyári estéket idéz, amelyeket tábortűz mellett, akusztikus gitárral töltünk. A vonós szintetizátoralap tovább gazdagítja ezt a rétegzettséget, amely fokozatosan épül, Markus extra dobjaival és cintányérjaival is, és nagyjából a felénél éri el a csúcspontját, amikor megszólalnak az elektromos gitárok is, és az addigi hangok homogén, végtelenül dallamos egésszé forrnak össze.
“And still I roam, With broken knees I wander, And still I roam (on and on), ‘Til the end of days”
Az Insomnium ezzel az EP-vel határozottan felkeltette az étvágyunkat még több után. Négy kiváló dal, amely a kontrasztok ravasz keverékével, a csúcspont felé lassan építkező szerkezetekkel és a számtalan finn zenekarra oly jellemző, fülbemászó melankolikus dallamokkal operál, mindezt sötét, depresszív szövegekkel megfejelve, amelyek tökéletesen illenek ehhez a pandémiás időszakhoz, amelyben élünk. Haluamme lisää, perkele!
Szerző: Sebastijan Videc
Számlista:
1. The Conjurer
2. The Reticent
3. The Antagonist
4. The Wanderer
Felállás:
Niilo Sevänen – growl-vokál, basszusgitár
Ville Friman – gitár, ének
Jani Liimatainen – gitár, ének
Markus Vanhala – szólógitár
Markus Hirvoinen – dob
