Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Uriah Heep
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 1977
Értékelés: 3.5/5
Az Uriah Heep az „Innocent Victim” lemezzel kifinomulttá vált: fülnek simogatóan puha és könnyed lett a zene, elfogyott belőle a kísérletezés, a Byron-éra progresszív pillanatainak pedig nyoma sem maradt. Hiába lettek azonban a Heep egyre poposabbak, a poposabb Heep-korszakba Lawton az énekteljesítményének rendkívüli erejét hozza el, főleg ahogy hihetetlenül finom improvizációs érzékkel kelti életre az érzelmeket. Teljes átéléssel, egy jó adag bluesos erotikával. A gitárok a produkcióban háttérbe szorultak, Hammond orgona gyakorlatilag nincs, Hensley pedig gyakran maga is gitárt ragad, így most két gitáros van a zenekarban. A gitárok finom egyensúlyban fekszenek az egyszerűen felépített pop ritmusokon! Aztán berobban Lawton, mint a vihar, erotikus, szenvedélyes, bluesos hangjával, kifejezetten kulcsszerepben, és megtölti a lemezt érzelmekkel, ami megadja a korongnak azt a – valami pluszt (azt a bizonyos „valamit”, amit nem minden album hordoz), úgyhogy simán kimondhatod: „Igen, ez a legnagyobbak nagyságának elegye!” Lawton felfokozott éneke telitalálat volt. Főleg, mert Hensley épp akkoriban kapott kedvet könnyedebb rockot írni, kompakt formában, kidolgozott, dallamos, kifejező refrénekkel. Könnyed rock’n’roll lendület szól a Keep On Ridin’, a Flyin’ High, a Roller, a Free Me és a Cheat ’n’ Lie dalokban.
Amennyire kifinomulttá váltak a Heep, annyira sokkoló például a negyedik szám, a Free ’n’ Easy. A Free ’n’ Easy előrefutó refrénje tulajdonképpen igazi heavy metal. „Ride” ritmust hordoz, azt a vágtázó Kerslake-féle lendületet, amit egyenesen az Easy Livin’ című számból vettek át, vagyis adrenalinos rohanásból jut bőven. Lawton az éneken ismét meggyőzően pusztító, Box gitárja pedig mérgesen felbőg, és így fogja össze ennek a kiváló heavy rock rohamnak az összes szálát a dalban.
Az Illusion az a dal, amely varázslatosan, a legintenzívebb módon köti össze az „Innocent Victim” lemezt az elődjével, a „Firefly”-jal (1977). Álmodozó dal, az ének gyengéd, puha, remek „heep”-es többszólamú vokálvonalakkal körbevéve. Az a varázslat, amelyet csak az Uriah Heep ismer. Szomorú szóló a középső instrumentális részben, a dal mellotronra épít zenei hátteret, ahogy az például a Firefly című számra volt jellemző. Ezen az újrakiadáson az Illusion teljes változatban szerepel. Az eredetin funkos fade out zárja, amelyen háromszólamú gitárharmónia fekszik végig. Nos, ezt a hozzáadott bónuszszámot Ilussion/Masquerade a címe. A bónuszszám második fele, a Masquerade pedig teljes egészében ezt a kiváló funkos részt hozza. Ugyanilyen új, álmodozó pillanatot fog el a remek The Dance, amely mellotron, a szinte már diszkós pop gitár wah-wahja és egy kiváló kontraszt kombinációjában izzik: a dal fókuszában az egyik oldalon Bolder dallamos basszusvonala, a másikon Lawton éneke robbanékonysága áll. Ez a dal zseniálisan változik át a lemez varázslatos zárlatává. A Choices és a benne lévő melankólia még egy hajszállal fel van erősítve, ami igazi drámai hangulatot ébreszt. Ez a lemez azon pillanata, amely atmoszférájában a „Firefly” címadó számának megfelelője. A dal viszont egészen más. Érdekes, hogy itt a Heep nem él vokális harmóniákkal, a Choices ezzel szemben remek gitármotívumokkal van átszőve, amelyek ízlésesen fonódnak össze a dalon át, és hézagtalanul kapcsolódnak egymáshoz. Semmi újdonság a kifejező kompozíciók szerzésének egész művészi „heep”-es érzékében. A dal vége a Free ’n’ Easy mellett a legkeményebb pillanat, és ebben a részben végre Kerslake dobjai is életre kelnek. Lee kevés mozgásteret kapott az „Innocent Victim” lemezen, ez a „Fallen Angel” (1978) idején még tovább szűkült.
Aztán jön az album sztárja. A slágerek slágere 1977-ben, különösen Németországban, ahol az Uriah Heep ezzel minden elképzelhető rekordot megdöntött: a Free Me. Teljesen spontán született a stúdióban. A spontaneitás a tökéletes győzelmet jelenti, amikor semmit sem vársz, semmit sem tervezel, és épp akkor jön hozzád pontosan az, amire a szíved őszintén vágyik. Az Uriah Heephez így érkezett meg az ihlet ehhez a rendkívüli slágerkompozícióhoz. A Free Me tiszta pop-csemege. Egyszerű, mint az ördög. Igazi „heartbeaking” pillanat. Kifinomult, mégis átjárja Lawton érzékisége és szenvedélye, amitől minden női szív lángra kap. Ez egy olyan dal, amelyet John Lawtonhoz hasonló énekesek testére írtak. Vicces, Lawtonhoz hasonló? Tévedés, kizárólag Lawtonra íródott. Még egy ilyen énekest ugyanis lehetetlen találni!
Megjelentek az első repedések a zenekarban. Hensley a pophangzás felé hajlott, Lawtonban viszont inkább heavy rock szikrák parázslottak, és olyan dalok megírását szerette volna, mint a Free ’n’ Easy, amelyeket az Uriah Heepnél töltött idejében több mint jogosan hiányolt. Hensley megkapta Gerry Brontól a szabad kezet a Heep-anyag komponálásához, így a Heep átalakulásának csendes irányítója lett. Persze a keményebb éveit Ken nyilvánvalóan rég kiélte a Byron-éra Heepjében, most pedig remekül érezte magát az Uriah Heep új arculatához írt teljesen új anyag komponálása közben. Hensley az új lemez öt dalát írta meg, ebből négy kifejezetten popos (köztük a Free Me), az Illusion pedig „up-lifting dreamy eksperience” a Firefly típusú dalok nyomán (a „Firefly” anyagát egyébként gyakorlatilag teljes egészében Hensley írta).
Bónuszszámként a remaszteren a kiváló The River szerepel, amelyet az „Innocent Victim” lemezre nem válogattak be. Amikor meghallgatod, rögtön világos lesz, miért. Végig „propelira” benne Bolder megfunkozott, dallamos basszusa, és Kerslake is keményebb a dobokon. A ritmusszekció robbanékonyabb, mint az „Innocent Victim” legtöbb száma, és nyilván Bron politikája az volt a zenekar felé, hogy az „Innocent Victim” a lehető legkereskedelmibben szóljon. Vagyis a lehető legpuhábban. A The River az „Innocent Victim” lemezen kétségtelen balzsam lett volna mindazoknak, akik hiányolták a Byronos Uriah Heepet.
Az „Innocent Victim” nem az, amihez az Uriah Heep David Byronnal elkényeztetett minket. Logikus folytatása a „Firefly”-nak. Jóval kevesebb csodás pillanattal a magasan ambiens atmoszférából, amellyel a „Firefly” még tele volt, teljes elfordulást jelent a korabeli kereskedelmi pop rock trendek felé. Kiváló album, ami az efféle kompozíciókat illeti, és ez az Uriah Heepnek soha nem volt gond. Az „Innocent Victim” nem valami különösen ragyogó drágakő az összes Uriah Heep-album koronájában. De másrészt, ha félreteszed a Byronos „Heep”-múltat, egyszerű következtetésre jutsz: az „Innocent Victim” nagyon is egyszerű, szexi, pop rockosan tökéletes album. A nagyok nagyságának elegye.
Felállás
John Lawton – ének
Mick Box – gitár
Ken Hensley – billentyűs hangszerek, gitár, háttérének
Trevor Bolder – basszusgitár
Lee Kerslake – dobok, háttérének
Produkció
Gerry Bron
Számlista
1. Keep On Ridin’ (3:41)
2. Flyin’ High (3:18)
3. Roller (4:38)
4. Free ‘N’ Easy (3:02)
5. Illusion (5:02)
6. Free Me (3:35)
7. Cheat ‘N’ Lie (4:50)
8. The Dance (4:49)
9. Choices (5:42)
Az album hossza: 38:37
BÓNUSZ SZÁMOK AZ 1997-ES REMASZTEREZETT KIADÁSON:
1. Illusion / Masquerade LLUSION / MASQUERADE (8:18) teljes, vágatlan változat, a Masquerade kislemez B-oldala volt
2. The River (3:07) Kimaradt felvétel, először az ‘A Time Of Revelation’ (1996) lemezen jelent meg
