Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Neutral Milk Hotel
Kiadó: Merge Records
Megjelenés: 1998
Amikor rátaláltam erre a lemezre, szó szerint megváltozott az életem. Vannak lemezek, amelyeknek megvan ez az erejük. Ez a két mondat egyáltalán nem különösebben eredeti, hiszen az In the Aeroplane Over the Sea kapcsán különböző szókombinációkban, de pontosan ilyen értelemben többször találkoztam velük az interneten. Mégis igazak az én tapasztalatomra is: nem úgy, hogy a lemez miatt valami különleges dolog történt volna velem, de úgy mindenképp, hogy amióta hallottam, nem gondolkodom egészen úgy, mint előtte. Ezért az alábbi sorokban valószínűleg nehéz lesz objektívnek maradni, bár ennél az albumnál az objektivitás talán amúgy sem játszik különösebb szerepet.
A Neutral Milk Hotel zenéje ugyanis, amely a karizmatikus énekes, költő és zenész, Jeff Mangum projektje, elsősorban az emberi érzelmi világot szólítja meg. Az első találkozáskor, az albummal, amelyet Jeff Anne Frank naplója által kiváltott élménye ihletett, ez a benyomás talán nem azonnali, de szó szerint mélyül minden egyes másodperccel, amíg hallgatod.
Már az első dal, a ‘King of The Carrot Flowers Part One’ is, amely egy gyerekkor álmodozó és traumatikus emlékeinek keverékével indul, és amelyeket Jeff a maga jellegzetes, mélyről, valahogy a hasából feltörő hangján énekel el, olyasmit ígér, amit nem szokhattunk meg a hétköznapokban. Aztán a dolog csak fokozódik, és nagyon-nagyon intenzívvé válik. A harmadik, az album címadó dalában egy ponton először beszűrődik a trombita szomorú hangja, és ekkor valahogy világossá válik, hogy ez a zene valami olyannal foglalkozik, ami a lényegét tekintve az élet maga; ilyenkor talán megint felfigyelünk arra, amit Jeff énekel, és a szavaiban egyszerre szembesülünk a vad életvággyal és a fátyolos gyengédséggel, mindeközben pedig erőteljes, intenzív halálképekkel. A dalt pedig ez a sor zárja: „how strange is to be anything at all.”
Ezt követi a ‘Two-Headed Boy’, a dal, amelyben Jeff püföli az akusztikus gitárt, és közben énekli, olykor szinte ordítja a különös szöveget az összenőtt torzszülöttekről egy befőttesüvegben, ami egyszer csak átvált egy kiéhezett, mohó, reménytelen szerelem történetébe, amely fölött mintha valami sötét, fenyegető lebegne. Röviden: valamiféle furcsa módon átéljük az Anne Frank naplója hangulatát, mégpedig valószínűleg egészen másképp, mint akkor, amikor kötelező olvasmányként küzdöttük át magunkat a könyvön az iskolában.
Ebben a stílusban, amely szétfeszített, „lo-fi” gitárokat, szentimentális háttérnek ható orgonát, akusztikus gitárszólamokat és különféle rézfúvósokat sző egybe, a lemez egészen a végéig így folytatódik, és az intenzitása egy pillanatra sem lankad. A ‘Holland 1945’ olyan, mint valami szürreális, megvadult mexikói buli, ahol a szerelmet és a halált ünneplik egyszerre, a tuba pedig a vége felé már kifejezetten cirkuszian szól. Jön a ‘Communist Daughter’, amelyben egymásba fonódik a eltávolodott ártatlanság és az álmodozó vágy; az album talán legintenzívebb része pedig a több mint nyolc perces ‘Oh, Comely’, ahol Jeff szó szerint „kiesik magából”, miközben újra előadja – és a hangján érezni, hogy ez neki valójában kimerítően intenzív – a történetet néhány sziámi ikerről, akik láthatóan menekülnek, és egymással összevetik, milyennek élték meg ezt a világot, miközben átölelve várják a halált.
Anne Frank, aki a lemezt ihlette, szinte alig bukkan fel rajta, legfeljebb egy utalás erejéig (és nincs is rá szükség), de egyébként is kevés rajta olyasmi, amit szó szerint érteni vagy könnyen szavakba önteni lehetne. Zeneileg a lemez stílusok keveréke, olyasmi, amit manapság hasonló intenzitással próbálnak megismételni olyan bandák, mint a Black Heart Procession, az Arcade Fire vagy a Decemberists, de hiába csúcsegyüttesek, még csak a közelébe sem tudnak kerülni. Talán ezért is vannak az amerikai zenei újságírók a megjelenés után csaknem tíz évvel is annyira megszállottan Jeff Mangummal, aki nem sokkal a lemez kiadása után visszavonult a nyilvánosságtól. Ami engem illet, ő többet tett, mint amire valaha szükség lett volna, hiszen az In the Aeroplane Over the Sea szerény véleményem szerint klasszikus, és azon kevés kivételes lemez egyike, amelyen az idő nem fog erőt venni.
szerző: Uroš
Felállás
Jeff Mangum – gitár, ének, orgona, effektek stb.
Jeremy Barnes – dob, orgona
Scott Spillane – trombita, kürt, harsona, tuba
Julian Koster – bendzsó, harmonika, effektek stb.
Produkció
Neutral Milk Hotel
Számlista
1. The King of Carrot Flowers Pt. One – 2:00
2. The King of Carrot Flowers Pts. Two and Three – 3:06
3. In the Aeroplane over the Sea – 3:22
4. Two-Headed Boy – 4:26
5. The Fool – 1:53
6. Holland, 1945 – 3:12
7. Communist Daughter – 1:57
8. Oh Comely – 8:18
9. Ghost – 4:08
10. Untitled – 2:16
11. Two-Headed Boy Pt. Two – 5:13
Az album hossza: 39:51
