Előadó: Pegazus
Kiadó: Black Leather
Megjelenés: 2011
Játékidő: 52:05
Értékelés: 3.5/5
A Pegazus azok közé a metalosok közé tartozik, akik az 1990-es évek második felében bukkantak fel a színtéren, az általános „revival” hullám jegyében. Ez a hullám egy egész csomó új bandát lökött a metalrajongók látókörébe, akik akkoriban a melodikusabb irány felé fordulást hiányolták. A súlypont az euro power metal mozgalom élcsapatán volt, amelyet főleg az újabb skandináv bandák formáltak, élükön a HammerFalllal. A sok ígéretes új banda közül, amelyeknek hamar sikerült jelentős szerződést kötniük a Nuclear Blast kiadóval, ott voltak az ausztrál Pegazus is. Így sikeresen eljuttatták a zenéjüket az európai tömegekhez. Második stúdióalbumuk, a „Wings Of Destiny” a kilencvenes évek végén a Nuclear Blast minden értékesítési katalógusát díszítette, a kiadó pedig a Pegazust mint forró újoncot mutatta be, amely hű az old school metal egyszerűségéhez. Négy év alatt a Pegazus három stúdióalbumot tett le a Nuclear Blastnál. Jellemző volt rájuk az érési fejlődés: minden újabb lemez jobb volt az elődjénél. Aztán 2004-ben a Pegazus feloszlott.
Azoknak, akik talán lemaradtatok a bandáról 1998-ban, a HammerFall-lal közös turnén, a fenti bekezdés remek bevezető lesz a Pegazus lényegéhez. A zenekar öt évnyi tetszhalott állapot után 2009-ben rúgott be újra, az eredeti énekes, Justin Fleming visszatérésével a felállásban, aki a hangszálait a Pegazusban csak a banda 1995-ös, azonos című debütalbumán próbálhatta ki. Az újraegyesülés megmutatta, hogy a banda nem veszítette el az alkotói lendületét, így az idei év első felében megszületett az ötödik stúdióalbum is, amelynek címe „In Metal We Trust”
Az új album címe és a borítója is merevnek, rágottnak és agyonkoptatott szólásnak hat, a cím ráadásul szégyentelenül párhuzamot von az Y&T klasszikus albumával, az „In Rock We Trust”-tal (1984). Mégis annál több értelmet nyer, ha hozzávesszük, hogy a bandának szüksége van rá, hogy újra megerősítse a nevét a színtéren. A zenekar, amely ma kis klubokban kénytelen fellépni, maroknyi leglelkesebb power metalos előtt, új közönségbázist kényszerül keresni. Főleg a frissen sült power metalosok között.
Az „In Metal We Trust” az életmű logikus folytatása, amelyet a „Headless Horseman” album zár le. A Pegazus az új lemezre is átviszi a saját power metal-elvét, amely az olyan klasszikus bandák ősi erejű gitárfrázisaira épül, mint a Judas Priest vagy az Accept. Ehhez hozzáteszik a pompa és a bombasztikusság iránti jól érthető érzéküket; ebben mérföldnyire kiszámíthatóak, de közben megtartják a „valódiság” érzését (a metalosoknak ez számít a legtöbbet!), a „ausztrál HammerFall” megjelölés pedig a felsorolt poénok mellett is megőrzi az értelmét.
Justin Fleming visszaintegrálása rendkívül szerencsés lépés, hiszen az ének a korábbi Pegazus-anyagokhoz képest ezúttal messze a legmeggyőzőbb. Fleming éppen elég erőt ad hozzá, hogy az előadásmódjával, széles énekhangterjedelmen át, nagyon meggyőzően hozza a követelt kombinációt: a dallamosan tekintélyt parancsoló tartást és az ütőerőt. Ezzel mélyíti a dinamikát, a tragikumot és a dalok dallamos ütőerejét, amelynek alapvető mozgatórugói természetesen Stoj gitárriffjei! Produkciós szempontból az „In Metal We Trust” érezhető érési-fejlődési előrelépést hoz, mert a bandának mostanra sikerült kihoznia magából a nyersen ütős, a hangképet optimálisan kitöltő hangzást. Ez dinamikusan lüktet, a Pegazus-hang alapköveinek egyértelműen kiemelt kontrasztjain keresztül (különösen kiválóan szól a pergő, valamint a duplalábgép bevonása a gördülő ritmusokba).
A Pegazusnál tehát minden alapjaiban még mindig Johnny Stoj riffjei körül forog. Ezek persze nem hoznak forradalmat, hanem a klasszikus eighties riff kialakításának bevált mintáiból merítenek ihletet. Mindenesetre éppen a produkció, amely, mint már említettem, egy szerencsésen élő – helyenként szinte élő koncert hatású – érzést testesít meg, hozza el a metalos zokogás igazi kifejezését, a metalos engedetlenség és dac magvát és a megkövetelt tragikus fátylat. A metalosok ezt szeretik „true”-nak nevezni. Vagyis a dolog hitelesen működik, és a banda fókusza, még ha nem is lep meg, a maga hitében őszinte. Ahogy a riffek kiszámíthatóak, úgy őriznek meg naivitást nemcsak a címek, hanem a dalszövegek is. De a dolog begyullad, nem hat hazugnak! És ez számít a legtöbbet, ha olyan úton jársz, amelynek zenei újításai a kora nyolcvanas évekig nyúlnak vissza. Az album elejétől a végéig. Az első három dal közvetlen pillanatain át, vagy egy Judas Priest-klasszikus szerencsés megvalósításán keresztül, de a drámaszínház nagyobb bombasztikájának pontjain is – például a Haunting Me és a záró Death Or Glory dalokban, amelyek a korábbi hasonló kalandokból merítenek, mint például az 1999-es kiváló mini szvit, a Chariots Of The Gods. Az „In Metal We Trust” tehát egy nagyon szép visszatérő album a bandától! A Pegazus eddigi életművének egyetlen logikus folytatása. Ezzel megtartják a zenéjük régi rajongóit, és biztosan meggyújtanak egy-két szívet a frissen sült power metal-hívők között is.
Felállás
Justin Fleming – ének
Johnny Stoj – gitár
Cory Betts – basszusgitár
Ange Sotiro – dob
Produkció
Pegazus
Dallista
1. Metal Messiah
2. Road Warrior
3. Old Skool Metal Dayz
4. We Live To Rock
5. Haunting Me
6. Eye For An Eye
7. Ghost Rider
8. Metal Gods
9. End Of The World
10. Death Or Glory
11. Old Skool Metal Dayz* (extended version)
*…bónuszdal
