Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Siddharta
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 1999
Játékidő: 44:51
Értékelés: 4.5/5
És miért az ördögért írunk most kritikát a Siddharta 1999-es bemutatkozó lemezéről, az „Id”-ről, kérdezhetitek, a friss megjelenések tengere közepette? Nem írnak már eleget a Siddhartáról? A Siddhartából sosem elég. Főleg, ha a szlovén lemezboltokban, azok mindig „gondosan” megrakott polcain már jó ideje nem lehetett látni az „Id” és a „Nord” (2001) albumokat. Szóval remek húzás a Dallas Records-tól, hogy megvásárolta a szerzői jogokat a Multimedia Records-tól, és így újra kiadja Szlovénia minden idők legsikeresebb rockbandájának mindkét lemezét. Mérsékelt, darabonkénti 12,99€-s bolti áron!
Találó cím a zenekar saját énjének meghatározására! Már ha sikerül ezt igazolni. Méghozzá rögtön az elsővel! „Id”. Mindössze két betű. Az első megjelenése óta eltelt tíz évben lassan a szlovén rockszíntér klasszikusává érik, amely 1999-es születésével megrázta a szlovén mainstream rockzene tájait, majd végleg és alaposan megváltoztatta azt! A Siddharta a stúdiós bemutatkozójával azt üzente, hogy olyan debütáló zenekar, amely nemcsak kivételes adottságról és tehetségről tesz tanúbizonyságot, hanem magasra törő ambíciókról is.
Már a borító – amelyről valaki első pillantásra tévesen azt hihetné, hogy a „Star Trek: The Next Generation” filmsorozat Data tisztjét, az androidot ábrázolja valami „Nespodobno opravilo” közben – sejteti, hogy mögötte nem a szlovén rock tipikus sztereotípiája lapul, amely beérné felszínes pörgetéssel, hamis punk-bohóckodással, vagy azzal, hogy erőltetetten hízeleg a puhára csiszolt dalocskák tömegének, amelyek kötelező repertoárdarabjai lehetnének a bepúderezett nagymamáknak, miközben vasárnap esténként a pudlit vakargatják, amikor a tévéképernyőn megjelenik az ő „fejst kavalírjuk”, Mario.
Az „Id” a zenekar pillanata, amely már debütálóként meghatározta a Siddharta egyedien felismerhető hangzását! Ez nemcsak a zenekar szerzői oldalára igaz, hanem arra az erejére is, hogy veleszületetten birtokolja és uralja a hangulatok (atmoszférák, kedélyállapotok) megteremtésének érzékét, amit a Siddharta előtt idehaza még senki nem tudott megmutatni. Nyilvánvaló, hogy a zenekar vágya, hogy csak rockot játsszon, kinőtte az eredeti tervet. A társaság kibővítette és gazdagította azt az egészséges szemléletet, hogy milyen legyen egy zenei mondanivaló a rockban: billentyűkkel és fúvósokkal.
Már az elején, fiatal koruk ellenére erős kifejező esszenciát, saját lényeget sugárzott a zenekar, ugyanakkor tudta értékelni a saját munkáját, és ennek megfelelően igyekezett azt minél jobban megvédeni – legalábbis abban az értelemben, hogy meggyőzze a hallgatókat: büszke a saját anyagára, és ez az anyag olyan árat hordoz, ami korántsem alacsony. Ezért nem csoda például a külföldi producer, Anders Kallmark jelenléte, a szponzorok szép csokra, akik támogatták az album megjelenését, és végül a srácok már az elején tudtak ügyelni a kidolgozott megjelenésre. Ez segített megszilárdítani és érvényre juttatni különleges helyüket a rockszínen. Már az elején tisztában voltak vele, hogy a vizualitás a rockspektákulum fontos része. Ezzel a külsővel és magával a zenével is sikerült a vékony határvonalon egyensúlyozniuk: a tinédzsereket a maguk oldalára állították, ártalmatlan srácok benyomásával pedig a legelső támogatóik szüleinek bőre alá is be tudtak mászni. Ebben nagy szerepe volt az intelligens szlovén szövegeknek és Tomi karizmatikus, a fülnek rendkívül barátságos hangjának.
Ha egy pillanatra megállunk Tominál, ő úttörő módon használta ki a szlovén nyelvet, és bebizonyította, hogy az a rockban nagyon is hatékony nyelv lehet. Így a Siddhartánál nem meglepő, ha a sorokba utcai szleng szavai lopóznak, szándékosan nyelt magánhangzók, vagy a sorok ravasz leegyszerűsítése a lehető leghatékonyabb rímelés érdekében. Mindez együtt megkönnyíti Tominak a dallamfejlesztést az énekelt sorokban. Ehhez jön a szokatlan, mégis vonzó dalcímek választása, mint a Lunanai (az egyik sor „Luna naj…” kezdetének kombinációja), a szavak intelligens minimalizálása, ami csak az egyes üzenetek hangsúlyát szolgálja (például: „So mi dejali, da sam bom ostal, So mi dejali osamljeni stol,…”). A sorokban néhány perverz frázis tudatos megválasztása (amelyek a kocsmapultra valók) is új minőséget hoz a szlovén nyelv rockbeli használatába, amit korábban soha nem vittek be ilyen kifinomult, zavartalan és voltaképpen kedves módon. Ide sorolható a szándékosan fordított hangsúlyozás is, amely a könnyebb énekelhetőséget és a dallamfejlődést szolgálja.
Lehet, hogy a srácok tinédzserkorukban a „grunge” mozgalom vezető lemezeit koptatták, de ez stílusban nem érződik. Csak a melankolikus atmoszféra és a melosz utal rá morzsákban, meg időnként a nyers hangzás rockos közvetlensége, amely a torzításban nem keresi a végleteket, hanem a döntés pillanatában alapvetően mindig inkább az organikus színek barátja. Innen a fúvósok beágyazottsága a közös hangzásba. Az egyik gitár gyakran „kiszökik” egy díszítőfigurába, amely felmozgatja a másik gitár alapfrázisát (ehhez gyakran a wah-wah effektet tapossa). A fúvósok tovább harmonizálják a háttér gitárfrázisait, formálják az album melankolikus melosz drámai pillanatát; valójában az „Id” elképzelhetetlen szaxofon nélkül (főleg olyan dalok, mint a Lunanai)!
Az album nyitánya, a markáns Indija – az a dal, amely talán a legjobban az „Id” lázadó dacának metsző üzenetével vési be magát az emlékezetbe – az elejétől fogva teljes dühvel a megrázó figyelemfelkeltés ismérveit hordozza (megvadult, fúvósokkal alátámasztott gitárfrázisok – bevált telitalálat!), és már az elején az album egyik csúcspontja. Az Indija nem lenne Indija, ha a melóziában nem lengné be az Orient fátyla. Tomi M. harapós torokhangjával különleges pillanatot teremt az egész albumon! A Siddharta az elején eléri célját! Az Indijával sokkolják a hallgatót, és egy pillanat alatt a maguk oldalára állítják!
A Siddharta hiteles kereskedelmi sikerének lehetőségét már az „Id”-en egyértelműen mutatja a Pot v X és a Lunanai. Az utóbbi a ska-érintés (versszak) szikrázó keveréke egy egyszerű, mégis fertőző dallamú rockrefrénnel, később EP-ként is megjelent, ma pedig a zenekar színpadi repertoárjának vaskos része. A Pot v X sem marad sokkal le ettől. A dal a versszakban természetes hangzással oldja az Indijával „zúgó” nyitányt, a sorokban pedig valahogy megfejti egy zenei művész sérülékenységének lényegét és az önfenntartás szükségét a zeneipar romboló gépezetében. A refrént mindkét gitár sűrű összefonódása támasztja alá, ők alkotják a háttér hangképének zömét (ebbe az akusztikus gitár is beletartozik). A szaxofonok követik a refrén gitárfrázisát, így emelik a dal dinamikáját. Persze Tomi M. gyönyörű hangszíne az, ami az énekes mozgalmas artikulációjával különösen fertőző pillanatot teremt. A Pot v X már a címével szimbolikusan felveti a művészek kérdését: ők maguk sem tudják, merre tartanak az „Id”-del.
Az L.E. szellemes átkapcsolás. Lusta „kunkorodás”, ahol a dallammal való játékban váltogatja az elsőséget a „clean” gitár és a szaxofon, enyhe jazz-blues fátyollal és a versszakok eltérő dallamával. A refrénben a billentyűk és fúvósok kollázsának hangulatban gazdag összhatása felnagyítja a vokál interpretációjának hatását a középső fekvésben. Ezen a ponton az album megnyugszik.
Itt van a bolondosan „ostoba” Farmer, egy lefunkolt paródia a „japira” – a szlovén átlagemberre, aki minden erejével azon van, hogy anyagi javakkal felülkerekedjen az „átlagemberek” fölött. Az albumon a szlovénség beültetésének legnagyobb pillanata, amelyre a Leteči potepuhi is felkapja a fülét.
A Le Mavrica és a Črnobelo közvetlen rockerdalok, teli dallammal a refrénekben; a zenekar mindkettőben teret hagy a vezető vokál érzéki oldalának kiemelésére. Rövid, egyszerű húzásokkal hatékonyan szolgálja ki a hangulatok színes átmenetét a versszakról a refrénre. A Črnobelo középső átvezető részének drámai atmoszférája a zárórefrén előtt közel kerül a nyitó Indija dühös vicsorgásához. A Le Mavrica zárása az „Id” egyik legintenzívebb pillanata. Ennek a daltípusnak a kategóriájába sorolható a Nespodobno opravilo is.
A címadó dal szinte a legmélyebben hat a kifejezésmódjában. A versszakok üzenetéből kiolvasható a békepárti természete. A zenekar itt a leghosszabb dalt rakja egymás mellé, amelynek játékideje egy szempillantás alatt elszalad, hála a kiváló dallamnak, amit a srácok hangszeresen kiterjesztenek a központi, dallamilag és tartalmilag leggazdagabb részben. A képzeletet felkorbácsoló szöveggel a Siddharta című dal az album egyik legerősebb pillanata, amely kiváló hangszereléssel emelkedik ki az albumról, hasonlóan a dühös Indijához és a született „hitmaker” Lunanaihoz.
A „…” című dal már a címével elárulja (a benne lévő sorok üzenetét leszámítva), hogy a zenekar „tapogatózik”, hogyan működik a zenéjük angol nyelven. Itt talán kiderül, ki volt Tomi „tanára” a sorok formálásában, azon pontok megválasztásában, ahol főleg a magánhangzók használatával Tomi a dallam zömét viszi az énekvonalba, valamint a velős, férfias hangszín miatt, hogy ez akár Eddie Vedder is lehetne (itt találgatok a homályban!). Az album nyugodt pillanata, amely viszont bizonyítja, hogy az angol nehezen veszi fel a versenyt a szlovén üzenetek erejével. A mély dal rendkívül szép felépítése ellenére a „…” az „Id” kevésbé érdekes pillanata.
Ezen a ponton az album a végére valahogy felhígulna, de szerencsére ott a szellemes rocker, a Stipe. Rövid, velős és csípős. Potenciális slágernek szánták, ami sosem lett belőle, kiválóan megmenti az album végét, amely így magától hívja a „play” gomb újbóli megnyomását.
A Siddharta már az első lemezzel felhívta magára a figyelmet kivételes adottságával és tehetségével. A dallam „varázsának” ereje és jelentősége a saját kifejezés lényegében rögtön világos volt a srácok számára. Egyúttal ők az első szlovén zenekar, amely rögtön az „Id” debütálásával bebizonyította, hogy a szlovén nyelv rendkívül barátságosan hozzáigazítható, és hatékonyan optimalizálható a rockzene hagyományában. A versszakok és refrének dallamilag kiérlelt dallamai, a szlovén nyelv racionális keménysége és Tomi jellegzetes éneklésének karizmatikus ereje a fő tényezők, amelyek megnyitották a sikerhez vezető utat, hogy a Siddharta dalai „könnyedén” hódították meg a tömegeket Szlovéniában. A Siddharta az „Id”-del így új távlatokat nyitott a szlovén rock előtt, és ebben a tekintetben sok szempontból úttörő, előfutár album, amely a megjelenésekor végleg megváltoztatta a szlovén rockzene arculatát.
A Siddharta akkor jelent meg a színen, amikor Szlovéniából hiányzott egy olyan rockzenekar, amely meghódítja a tömegeket, ugyanakkor hitelesen áll ki a saját zenei víziójával a kereskedelmi siker igazolásában (ami, őszintén szólva, még csak ekkor érkezett). A generációk cserélődtek. A Sokoli, a Lačni Franz, Vlado Kreslin megöregedtek. A Siddharta nemzedékének más zenekarai inkább port hintettek a szemekbe, mint komoly mondanivalót adtak. Így mondhatjuk, hogy a Siddharta az érkezésével lefölözte a tejszínt. Egészséges és nem tolakodó módon. Eredeti, provokatív, friss, üzenetekben gazdag nézőpontokat hozó albummal, amely a megjelenésével új sikertörténetet kínált Szlovéniának.
Felállás
Tomi M. – ének, gitár, háttérvokál
Primož B. – gitár, háttérvokál)
Tomaž O.R. – billentyűk
Cene R. – tenor- & szoprán szaxofon, háttérvokál
Primož M. – basszusgitár
Boštjan M. – dob, háttérvokál
Produkció
Dejan Radičevič & Anders Kallmark
Számlista
1. Indija
2. Pot v X
3. L.E.
4. Le mavrica
5. Farmer
6. Črnobelo
7. Lunanai
8. Siddharta
9. Nespodobno opravilo
10. …
11. Stipe
