Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Seventh Key
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 53:21
Értékelés: 5/5
Ha kíváncsi vagy, hogyan néz ki egy tökéletes melodikus rock album, vagy egyenesen szólva egy hard rock album, érdemes megnézned a Seventh Key legújabb, I Will Survive című lemezét. Ezen az albumon minden elem az abszolút alkotói ragyogás pontjába fut össze. Nehéz ennél tovább menni, kompozíciós és produkciós szempontból egyaránt. Ez egy olyan album, amely mindent hordoz.
Az amerikai Billy Greer és a brit Mike Slamer közös munkája régre nyúlik vissza, egészen a Streets idejéig, vagyis a nyolcvanas évek elejére. Billy Greer a Kansasben töltött évek alatt afféle titkos „hetedik kulcs” volt a zenekarban. Mindig kivételes hangszerelői érzékről tett tanúbizonyságot. Ezt bizonyítja a 2001-es „Seventh Key” stúdiódebütálás is, amelyre Greer akkor azokból a dalokból tett fel a felét, amelyeket eredetileg a anyazenekarának, a Kansasnek szánt. Billy végig kötődött a Kansas tagjaihoz, és ez a mai napig így van, hiszen a zenekar része, a Kansas-társak pedig rendszeresen vendégszerepelnek a Seventh Key lemezein. Mivel az alma nem esik messze a fájától, a Seventh Key kiadványain egy egész csokor hangszerelési és hangulati párhuzamot találni a Kansas világával. Az új Seventh Key album, az „I Will Survive” sem kivétel ez alól.
Slamer igazi stúdióvarázsló. Greerrel briliánsan megértik egymást. Greer hangja tökéletes a melodikus rockhoz. Kórusos harmonizálásával egyenesen a Kansasnél és/vagy a Styxnál megszokott, fennkölt refrénekig emelkedik. Ha ezt a két zenekart említjük, egyértelmű, hogy az új Seventh Key lemez zenei öröksége művészi értékben nagyon-nagyon magasan a mai hard rock kiadványok átlaga fölött áll. Slamer pedig az a fickó, aki pontosan tudja, hogyan kell forogni a stúdióban! Pontosan tudja, mit kell tenni ahhoz, hogy a hangszerelés melodikus kicsengése azonnal begyújtson. Már bármelyik saját dal első lejátszásakor. A hard rock formáció Steelhouse Lane-ben is megmutatta nagy tudását. Briliáns gitáros, aki tudja, hogyan kell igazi gitárriffet vinni egy számba, ugyanakkor kivételes érzéke van a gitárimprovizációs betétek ragyogásához. Minden hang, minden mozdulat, amely így vagy úgy kapcsolódik az album megszületéséhez, megtalálta a helyét rajta. Ebből a szempontból tehát mestermű.
Kilenc év telt el az elődje, „The Raging Fire” (2004) megjelenése óta. Alapos kilenc év. Ez elég hosszú időszak ahhoz, hogy Greer és Slamer kivételes tehetsége és tapasztalata mellett az ötletek az abszolút tökéletesség fázisáig érjenek, amikor a dalok dallamos fülbemászósága kompakt egésszé áll össze.
Az új Seventh Key album összehasonlíthatatlanul változatosabb, mint két stúdióbeli elődje. Mind a számokat felépítő vezérötletek választékát, mind azt tekintve, hogy az album egésze egy kicsit progresszívan hat. Ezzel a szembeötlő elmozdulással már az album nyitányán, a címadó I Will Survive-ban találkozunk. Hangzásban az új lemez mindkét elődjének útját folytatja. Kompozíciós téren viszont rendkívül pozitívan és kellemesen lep meg, hiszen arra lehetett számítani, hogy a Seventh Key csupán megtartja a „The Raging Fire” albummal kijelölt művészi irányt. De ők még följebb mentek, és egy lépéssel tovább.
A címadó dalban természetesen benne van a Seventh Key fülbemászó melodikus nyelvezetének minden tipikus eleme, a számot pedig billentyűs és gitáros improvizációs betétek ízesítik tovább, amelyek főleg a középső és a záró részben adják neki a Kansastól örökölt tipikus progresszív elemet. A hangszerelés kereteit tekintve ehhez a dalhoz még egyszer egész közel kerül a Seventh Key. Mégpedig az album legvégén, a záró I Want It All-lal. A hangulatok rendkívüli változatosságát és a magas dinamikájú eseményívet az albumon a szerves hangzású, szelíden kecses, misztikus Sea Of Dreams is fenntartja, ahol a csapat ismét ámulatba ejt a vezetőének-hangok kivételes színezésével, amelyeket bravúrosan támasztanak alá a harmonikus kísérővokálok. A Sea Of Dreams az akusztikus gitár és Ragsdale hegedűbetétei együttesében olyan érzést kelt, mintha tengerparton állnál, ahol naplementekor a szelíd hullámok az elhaló zúgás kicsengésében finom barázdákat húznak a homokos partba. Az album egyik legszebb szerzeményének főleg az ütős balladát, a What Love’s Supposed To Be-t tartom, amely a záró részben az I Want It All-lal együtt gondoskodik az „I Will Survive” atmoszférikus csúcspontjáról, valamint a közepén a Time And Time Again-t, a hangulati csúcs kivételes fokozásával, amely a refrén kiváló dallamába van zárva.
Ezen az albumon néhány kissé borúsabb pontra is rábukkanunk. Mollban íródtak, ezért a melankólia melosza a magával ragadó dallamosság mellett világosan kiütközik. Ilyen főleg az I See You There, az album egyik legmegragadóbb refrénjével, valamint a különösen sziklás, a blues esztétika fátylával megtámogatott Down. A gitárfrázis és a Hammond-hangzás párbeszédének kemény expozéjából fakadó közvetlen rockos hatást különösen hatásosan testesíti meg a Lay In On The Line. A dalok a versszak–előrefrén–refrén sablon szerint készültek, az utolsó refrén előtti kötelező mid-eight figurával. A két zenész persze egész sor briliáns dallamos futammal díszíti ezt az alapsablont, amelyek folyamatosan megmozgatják a dalok alapformáját. A mid-eight figurába új énekdallam is beleszőhető, utána pedig még gitárszóló is jöhet (The Only One). Ez a két mester edzettsége, akik pontosan tudják, hová kell tenni egy adott figurát a dalban, hogy az optimálisan hasson. Ez az a ragyogás és kiválóság, amellyel kapcsolatban sokáig fedezhetitek ezt a fenomenális stúdiómunkát, amely hálásan és gazdagon megjutalmaz majd titeket.
Nehéz lesz kedvencet találni ezen az albumon. A dalok ugyanis mondanivalójukban mind kiválóan részletezettek, és ahogy mondtam, nehéz ennél tovább menni. Ez a művészi tökély pontja, amikor a műalkotáshoz már semmit sem szabad hozzátenni, sem elvenni belőle. Kilenc évet vártunk erre a zenei briliánsra, és tekintve, hogy a Kansas az utóbbi 13 évben már nem készít stúdióalbumokat, a Seventh Key ezzel a lemezzel bizonyos mértékig hitelesen átveszi a legendás progresszív mesterek zenei örökségének továbbvivő szerepét. Ennek a kiadványnak a csúcsművészi esztétikája fényében ez nem lehet semmiféle provokáció a Kansas zenei hagyatékának rajongói felé, hanem egyszerűen új tény.
Felállás
Billy Greer – ének, basszusgitár
Mike Slamer – gitár, billentyűk, programozás
Chet Wynd – dob
VENDÉGZENÉSZEK
David Ragsdale – hegedű
Billy Trudel – kísérővokál
Terry Brock – kísérővokál
Barry “The Blade” Johnson . gitár
David Manion – billentyűk
Produkció
Mike Slamer
Számlista
1. I Will Survive
2. Lay In On The Line
3. I See You There
4. It’s Just A State Of Mind
5. Sea Of Dreams
6. Time And Time Again
7. When Love Sets You Free
8. Down
9. The Only One
10. What Love’s Supposed To Be
11. I Want It All
