Kiadó: Ellefson Music Productions
Megjelenés dátuma: 2016
Produkció: Bill Metoyer
Az album hossza: 57.23 perc
Stílus: Speed Metal/Thrash Metal
Pontszám: 8.5/10
A Helstar, az amerikai old school speed/thrash metal elpusztíthatatlan veteránjai Houstonból (Texas), új stúdióalbummal térnek vissza „Vampiro” címmel. A zenekar ismerőinek a cím hihetetlenül ismerősen cseng. 1989-ben ugyanis a Helstar kiadta negyedik stúdiólemezét „Nosferatu” címmel, amely pályafutásuk mind a mai napig legambiciózusabb, egyben legnagyobb megbecsülésnek örvendő stúdiómunkája maradt.
A Helstar az utolsó három stúdióalbumával – „The King of Hell” (2008), „Glory of Chaos” (2010) és „This Wicked Nest” (2014) – a megannyi év dacára kivételes kreatív ihletről és művészi érettségről tett tanúbizonyságot, és úgy tűnik, most érezték, hogy eljött az idő egy afrikai… pontosabban egy újabb fejezetre a erdélyi gróf, II. Vlad és vérszomjas, semmirekellő tettei történetében. Ha a történelem tanít valamire, akkor az olyan zenekari döntések, amikor egy (klasszikus) albumhoz, amely világhírnevet, nagy megbecsülést és ismertséget hozott nekik, évekkel később „második részt”, folytatást készítenek, kétélűek. Valójában inkább rossz, sőt egyenesen felesleges lépésnek számítanak, mint bármi másnak. A „Vampiro” esetében azonban ez egyáltalán nem mondható el.
A „Vampiro” a zenekar alkotói lendületét az érett évek ellenére is megőrzi, és a szívós texasi metalosok újabb kiváló stúdióteljesítménye! Mit jelent ez? Foglald össze az előző három stúdióalbum hallgatása közben szerzett tapasztalatokat, és a válaszok kézenfekvőek.
Először is, James Rivera hangja! Hihetetlenül jó karban maradt még ennyi év után is. A fickó extrém robbanékonysággal sikoltozik és üvölt, amely az évek során semmit nem csökkent. A tekintélyt parancsoló, (többnyire) tiszta, dallamos éneklés, amely uralja a gitárfrázisokat, különösen a refrénekben gyakran további énekszólamokkal (akár hárommal vagy többel is) van megtámogatva, így ismét kellemesen harmonizált. A Helstar az új időkben több brutalizált vokális kilengést is bevet (előretolt, rikoltó, torokhangú üvöltés), ezzel fokozva az új pokoli stúdiólemez amúgy is baljós és agresszív hozzáállását. Rivera továbbra is rajong Ronnie James Dióért és Rob Halfordért, és ez nála állandó marad. James Rivera változatos énekhangja és megközelítése pedig a lemez minden egyes másodpercében rendkívül odaadónak, szívből jövőnek és átélettnek hat.
Annak ellenére, hogy Rob Trevino, aki hosszú éveken át Barragannal együtt a klasszikus Helstar szinte elválaszthatatlan, örök, sőt ideális gitárkettősét alkotta, bejelentette a távozását, és helyét egy jóval fiatalabb, de rendkívül ambiciózus és tehetséges gitárvirtuóz, Andrew Atwood vette át, aki a kevésbé ismert The Scourge-ból érkezett a Helstarhoz, a két gitár munkája továbbra is teljesen „zavartalan”. Atwood teljes mértékben pótolt minden kirakósdarabot, amelyet Trevino egykor a Helstarba hozott. Rivera mellett az új albumon Larry Barragan a fő zeneszerző, Atwood pedig finoman követi Barragan gitárjátékának már ismert nyelvét, vagyis a Helstar gitárjátékának nyelvét. Egyenesen szólva: Trevino helyett Atwood érkezése a Helstarnál egyáltalán nem érezhető. Kiváló riffek, amelyeket gyakran dinamikusan „szakít meg” romboló és pokoli sebesség, egy adag agresszió és egy csipetnyi baljóság, ami összhangban van magukkal a történetekkel a legnagyobb erdélyi zombiról és a kétlábú vérszívóról, akinek az album költészete szól. Sőt, a gitárok munkája még inspiráltabbá is vált, ami különösen a hangsúlyos gitárpárbajokban érezhető, amelyeket a két gitáros egyenrangúan ad át egymásnak az egész lemezen. A közepes instrumentális részeket tovább fűszerezi a gitárszólók szellemessége, csiszoltsága és kivitelezési dinamitja, a újonc Atwoodnak és a rutinos Barragannak pedig nem fogy ki hamar a puskaporból.
Az új dalcsomag a vezérmotívumok megválasztásában és a kompozíciók kibontásában megőrzi az áhított ötletgazdagságot. Így éri el a Helstar az album ízléses, dinamikus hatását, hiszen ezt számos hangulati állapot is megalapozza, amelyeket a rutinos kvintett ismét mesterien kelt életre a lemezen. A hangulat a várakozásoknak megfelelően sötét, feszült, gonosz, sőt skizofrén. Valódi horrorszínház tehát! Minden dráma drámája. Semmi érzés a romantika iránt. Mindenesetre a barokk klasszicizmus díszei is érzékelhetők, ami egy igazi filmforgatókönyv érzetét idézi (természetesen a Helstar metalreceptje szerint).
A „Vampiro” dallamvilágában régi iskolás amerikai metalt idéz. A mérgező riffek inkább a fél hangnyi megoldások felé kanyarodnak, mintsem hogy valamiféle zenei „vígjáték” érzetét keltenék. Ennél hitelesebb már nem is lehetne. Amikor betesszük a lemezt a lejátszóba, azonnal kapcsolatba kerülünk ennek a metálágnak az elemi erejével, amelyet az első zenekarok, élükön a Helstarral, még a nyolcvanas évek első felében teremtettek az Atlanti-óceán túloldalán. Az érettséget, a tapasztalatot és mindenekelőtt a visszafogott elszántságot és kreatív fókuszt, egy rendkívül minőségi új dalcsomag mellett, Bill Metoyer, a jó öreg mester kiváló produkciója koronázza meg. Az új Helstar-album ezért hihetetlenül tüskés és fogazott, és úgy tűnik, a Helstar pályafutásának legkeményebb albuma.
Az albumnak egyetlen hibája van: legalább negyedórával hosszabb a kelleténél. Ettől függetlenül nem szabad elmenni amellett az örvendetes tény mellett, hogy a „Nosferatu” (szerénytelenül szólva) 27 év után újjászületett!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Awaken Into Darkness
2. Blood Lust
3. To Dust You Will Become
4. Off With His Head
5. From the Pulpit to the Pit
6. To Their Death Beds They Fell
7. Malediction
8. Repent in Fire
9. Abolish the Sun
10. Black Cathedral
11. Dreamless Sleep
Felállás:
James Rivera – ének
Larry Barragan – gitár
Andrew Atwood – gitár
Garrick Smith basszusgitár
Mikey Lewis – dob
