Előadó: Bad Company
Megjelenés: 2010
Játékidő: 79.28
Értékelés: 3/5
A blues rock rajongók körében nem kis lelkesedést keltett a hír, hogy újra összeállt a műfaj egyik titánja, a nagy Bad Company. A nagy esemény közel két évvel ezelőtt, pontosabban 2008. augusztus 8-án zajlott a floridai Hollywoodban, a Hard Rock Live arénában, ahol a vén rókák, Paul Rodgers, Mick Ralphs és Simon Kirke (Boz Burrell sajnos 2006-ban elhunyt) újra kezet fogtak, és az akkor még egyedülállónak szánt egyestés találkozón próbára tették a zenekar legnagyobb diadalait.
A „Hard Rock Live” gyorsan feltárja az újjászületett Bad Company-cirkusz színpadi erőviszonyait. A fülbe azonnal belemászik a kontraszt Paul Rodgers remek formája és a kísérőzenészei jókora óvatossága, olykor lazasága között. Ha előbb az elsőnél maradunk: leginkább az örvendetes, hogy Paul hangja minden megpróbáltatott fekvésben magabiztos marad. Jellegzetes énekstílusa ma is ópium a hithű blues rock rajongóknak: ihletett, tele van spontán beiktatott, improvizált kanyarokkal és variációkkal a fülbe jól beleégett dallamok körül, közben pedig az a showmanhez illő, kifinomult recept is megvan benne, amellyel erős kötelék épül a közönséggel. Ilyen potens hang mellett az érzelmi felhők gyűjtése a „Ready For Love” és a „Seagull” alatt már csak formalitás. A Ralphs/Kirke kettős ezzel szemben főleg az előbbi visszafogottsága miatt túl gyakran ragad bele az eredeti hangfelvételek következetes újraalkotásának rutinjába. Szerencsére a régi szokások nem tűnnek el egyik napról a másikra. Mick „touch”-a még a modernebb hangzású produkciós csomagolás mellett is, a mély hangregiszterben érezhetően hangsúlyosabb játékkal, amely most sötétebben, baljósabban szól, mint valaha, többnyire fogékony marad a lüktető, ízesen megtámogatott impulzusokra, amelyek hagyományosan jól illeszkednek a dobfelszerelés mögött ülő társ csibészes ritmikai egyszerűségéhez. Ennek a szimbiózisnak szép példája a „Live For The Music”. Ralphs helyenként ugyan veszít az élességéből, különösen laza a két „séta” a „Honey Child” és a „Simple Man” alatt, egy kicsivel több vagánység pedig biztosan jól állt volna a „Gone Gone Gone”-nak. A „Hard Rock Live” szemléletesen igazolja, hogy a Bad Company legtermékenyebb korszakának súlypontja a zenekar működésének korai szakaszában van, vagyis a mára kultikus „Bad Company”, „Straight Shooter” és „Burnin’ Sky” albumok idején. Egy kevés hiteles ugatást adott a Bad Co.-falka morgásához az amúgy teljesen nélkülözhető „Desolation Angels” is, főleg a rendhagyó szikra, a „Rock & Roll Fantasy” révén, amely itt a lenyűgöző gitáros kavargás szorításában még egy kicsit életerősebben és frissebben szól.
A „Hard Rock Live” töltelék nélküli! A 17 válogatott dal bizonyítja a Bad Company életművének kivételességét, amely a kellően magabiztos, bár helyenként valóban főleg rutinos előadásmód mellett is a nyitó „Bad Company”-tól kezdve végig fenntartja a feszültséget. Aki a pikánsabb Bad Co.-aromákhoz szokott, és konkrétabb adag izgalomra vágyik, talán inkább a „Live in Albuquerque 1976”-hoz nyúl, amely Rodgersékat alkotóerejük csúcsán kapja el. Egy jó 30 évvel később az összehasonlítás a „Hard Rock Live”-vel persze értelmetlen, mégis örvendetes, hogy az album korántsem egy újra összeálló, unatkozó zenészek tanúbizonysága, akiknek egyetlen indítéka a plusz pénz utáni vágy. Mindenesetre jó előjel az idei brit turnéhoz. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a szigetországi turné lendületéből marad még annyi, hogy Közép-Európa ölelésébe is eljussanak.
Felállás
Paul Rodgers: ének, gitár, zongora
Mick Ralphs: gitár
Simon Kirke: dob
vendégzenészek:
Howard Leese: gitár
Lynn Sorensen: basszusgitár
Produkció
Bad Company
Számlista
1. Bad Company
2. Honey Child
3. Burnin’ Sky
4. Gone Gone Gone
5. Run with the Pack
6. Live For The Music
7. Seagull
8. Feel Like Makin’ Love
9. Movin’ On
10. Simple Man
11. Rock Steady
12. Shooting Star
13. Can’t Get Enough
14. Rock N’ Roll Fantasy
15. Ready for Love
16. Good Lovin’ Gone Bad
