Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Grác (Graz) / PPC / Ausztria
A koncert dátuma: 2015. 02. 09.
Látogatók száma: 600
Jegyár: 27,30€
A HammerFall megint teljes koncertgaloppban van! A zenekar 1997-ben alakult a svédországi Gothenburgben, azóta közel két évtized telt el viharos, szélsebes iramban, és a híres bemutatkozó stúdiólemez, a „Glory to the Brave” megjelenése után lassan az európai, sőt a világ power metaljának egyik központi nevévé nőtték ki magukat. Indulásukkor kevesen gondolták volna, hogy az az ötös, amely úgy döntött, hogy zenei víziójában újra a klasszikus heavy metal megcsontosodott old school elemeit szólaltatja meg, bőséges dallamossággal adagolva, ilyen népszerű lesz. Első albumuk, a „Glory To The Brave” (1997) ebből a szempontból azon legfontosabb lemezek egyike, amelyek visszahozták a klasszikus heavy metalt, vele együtt pedig a power metal tömegeket megmozgató fellendülését. Ez új életre keltett néhány nyolcvanas évekbeli klasszikus csapatot, amelyek a szín peremére szorulva újra a metal középpontjába léptek, és ismét kiváló albumokat kezdtek felvenni, miközben egy rakás új banda követte a HammerFall sikerét a zenei irányokban.
Az új évezredben a heavy metal minden alműfajával együtt mára annyira szétágazott, az érdeklődés fókuszába pedig leginkább a metal extrém formái kerültek, ahol a brutalitás mellett különösen az extrém játéksebesség és a nagy technikai csiszoltság dominál, hogy a power metal műfaji határvonala rendkívül elvékonyodott. De az ehhez a műfajhoz tartozó bandák túlélték, és tovább alkotnak. A HammerFall így tavaly augusztusban kiadta új stúdióalbumát, az „(r)Evolution”-t, és idén télen új turnéra indult. A kilencedik stúdióalbumot népszerűsítő európai szakaszra – miután korábban már sikeres latin-amerikai turnét tudtak le a Gotthard és az Edguy társaságában – előzenekarnak a Serious Blacket (tapasztalt zenei veteránokból álló új formáció) és az 1996 óta működő, edzett német heavy metalosokat, az Orden Oganet hívták meg.
A „Harry Potter-rajongókat” a Serious Blackben a kezdő felállásban Roland Grapow gitáros (Masterplan, Roland Grapow – szóló, ex-Helloween, ex-Rampage), Tomen Stauch dobos (Savage Circus, ex-Coldseed, ex-Blind Guardian, ex-Heavenward, ex-Iron Savior, ex-Stormrider, ex-Lucifer’s Heritage, ex-Stranded Guns), Mario Lochert basszusgitáros (Emergency Gate, ex-Visions of Atlantis), Jan Vacik billentyűs (D-Vision, ex-D-Lusion, ex-Dreamscape, ex-Persiflage, ex-Schnupn), az osztrák Dominik Sebastian gitáros (Edenbridge, Shadows’ Grey, Thirdmoon) és az érdekes művésznevű svéd énekes, Urban Breed (Project Arcadia, Trail of Murder, ex-Bloodbound, ex-Pyramaze, ex-Tad Morose, ex-Dark Empire) képviseli.
A felsoroltak közül legalább ketten valamiképp felelősek a power metal népszerűsítéséért, amely az ő segítségükkel is nagyot lendült a kilencvenes évek második felében. Ők kétségkívül Roland Grapow és Tomen Stauch. Talán épp a veterán évek kezdik kimutatni a foguk fehérjét. Mindketten kénytelenek voltak lemondani a turnén való részvételt. Grapow ugyanis a Masterplan utolsó albumának felvételei óta panaszkodik, hogy teniszkönyök kínozza, így a helyére erre a turnéra a rutinos Firewind-gitáros, Bob Katsionis ugrott be. Tomen Stauchot ezzel szemben gerincproblémák sújtják, az egyik csigolyaközi porckorongja nem hagyja békén. A helyére a turné idejére a Freedom Call dobosa, Rami Ali ugrott be. A felállás többi tagja ugyanaz. A Serious Black néhány perccel nyolc óra előtt kezdett. Központi figura egyértelműen a svéd énekes, Urban Breed. Ha valaki évekkel ezelőtt Mariborban látta a HammerFall koncertjét, Urban Breedet látta az akkori előzenekar, a Bloodbound énekeseként, akik ugyanebben a szerepben lépnek fel Ljubljana szívében 2015. 03. 23-án (a Majesty előtt). Urban Breed az évek alatt felszedett egy-két kilócskát, a hangja viszont továbbra is fenomenális. Hihetetlenül jó karban lévő, erős, tiszta, magasan dallamos és robbanékony. És ilyen volt nemcsak az ő produkciója, hanem a Serious Black egész fellépése is. A power metal himnuszok lavinája úgy zúgott át rajtunk, mint egy vihar. Az egyik rendkívül rövid szünetben Dominik Sebastian gitáros persze nem felejtette el hozzátenni, hogy nagyon örül, hogy végre egyszer a változatosság kedvéért Ausztriában is felléphet. A poén arra célzott, hogy Sebastian egyébként osztrák állampolgár, és a közönség jól ismeri az Edenbridge-ből. A színpad rendkívül szűk volt, az ötös mégis meglepően jól bontotta ki a színpadi mozgást és dinamikát. Hangzásban is egész jó viszonyokat értek el a kis teremben, magabiztos, kompaktan megfaragott produkciót adtak, ami a rutin és a nagy tapasztalat gyümölcse. A Serious Black tehát az „As Daylight Breaks” című bemutatkozó stúdióalbum dalait játszotta, amely idén január közepén jelent meg.
Negyedórás szünet után, kicsivel kilenc óra előtt lépett színpadra az Orden Ogan. A kvartett az idén januárban az AFM Recordsnál megjelent új stúdióalbumot, a „Ravenhead”-et mutatta be. Az Orden Ogan háromnegyed órát kapott. A zenekar, amelyet jókora adag zenekari hangszerelés és kórusének jellemez, meglepően kevés felvett háttéranyagot használt, ami dicséretes. Csak alkalmanként. A vokális kíséretre. A csapat vegyes setlistet adott elő mind az öt addig megjelent stúdióalbumról. Kidolgozottan egységes színpadi megjelenés és rendkívül zajos basszusvonalak. A gitárszólókat szinte nem lehetett kivenni, mert a riffek ítéletnapian dörögtek. Szerencsére Seeb hangja kikecmergett a hangkép „elfojtottságából”. A zenekar rutinosan többször is felpörgette a tömeget, amely korrekten együttműködött, és szépen támogatta a bandát. Érdekes, hogy a Serious Black a közönségből szinte több adrenalinos lelkesedést váltott ki, mint az Orden Ogan. A banda, amely pillanatokra mérgesen a Running Wild felé kanyarodik, professzionális produkciót tett le az asztalra. Seeb hangja ugyan nem tartozik a power metal énekesek élvonalába, de reszelős, torokhangú színe remekül illik a zenekar zenei nyomvonalához, mert sötétség és okkult csillogást ad neki!
Pontban este tízkor ugrott színpadra a HammerFall. A banda megújult külsővel mutatkozott be. Tizenöt év együttműködés után ugyanis elköszönt a HammerFalltól Anders Johansson dobos, akit az új felállásban David Wallin (Pain) váltott. A turnét Fredrik Larsson basszusgitáros is kihagyta családi kötelezettségei miatt. A basszusgitáros posztján így nem más, mint Stefan Elmgren váltotta. Ő ugyanis 1997 és 2008 között volt a HammerFall tagja, vezérgitárosként játszott náluk. A nyitás a zenekar hangszeres részének jutott: Stefan Elmgren, Pontus Norgren, Oscar Dronjak és David Wallin belevágott a nyitó Hector’s Hymnbe, amelyet a „No Sacrifice, No Victory” album kiváló kislemeze, az Any Means Necessary követett. A helyszín teljesen elkelt. És amikor Joakim Cans beugrott a dal első refrénjébe, az egész terem életre kelt. A látogatók túlnyomó többsége tehát türelmetlenül várta a HammerFall fellépését, és kizárólag miattuk érkezett a PPC-be. Tekintve, hogy az új idők nem épp rózsásak, és a koncertlátogatottság csökken, egyes koncertek kisebb termekben, sőt klubokban is zajlanak. A PPC terme úgy 500 embert fogad be, vagyis nem volt nehéz teltházat csinálni, Grácban pedig a HammerFall legutóbb 2004 elején lépett fel (a „Crimson Thunder” turné). A banda remek setlistet állított össze, természetesen az új album, az „(r)Evolution” dalainak bemutatására helyezve a hangsúlyt, egyébként viszont egyetlen stúdióalbumot sem hagyott ki belőle.
Az ötös remek hangzással szolgált, és ismét elbűvölt szigorú profizmusával. Cans kiválóan tartotta magát az éneken, a banda ugyan nem tudta kibontani azt a maximális színpadi aktivitást, amelyet a HammerFalltól megszoktunk, a kisebb színpad miatt. De azért mégis. A vállvetve szóló, háromszólamú harmóniák Oscar, Stefan és Pontus előadásában, Cans begyakorolt kis jelenetei a dalok közti szünetekben, amelyekkel szorosan magánál tartotta a közönséget, és úgy általában a nagy lazaság érzete, színpadias előadással adagolva, ahol Oscar érdekes formájú gitárok sorát cserélgette – közülük kiemelkedett a Hector kalapácsának alakú –, meg még egyebek, mind kielégítették a közönséget, amely meglepően átélten énekelte a dalok refrénjeit. A banda kivételes gesztust is tett azzal, hogy Elmgrennek szólópontot adott elektromos gitáron, ahol a hangszeres szám folytatásában, amely a Hero’s Return, a Where Dragon Lies Bleeding és a Riders on the Storm vezérmotívumait fűzte fel, társaságot csinálni felment hozzá a színpadra Pontus (basszusgitáron!!!), Oscar és David.
A banda néhány édes betéttel is szolgált, mint a remek Last Man Standing, a rendes műsor zárásában pedig a HammerFall bemutatkozó stúdióalbumának egy kiváló dalával (az epikus Glory to the Brave természetesen nem maradhatott ki), a koncertet pedig a csapat a várakozásoknak megfelelően zárta. A „népdallá vált” himnusszal, a Hearts on Fire-rel. Egy óra háromnegyednyi HammerFall power metal a rutinos és karizmatikus svédek brilliáns előadásában, akiknek színpadi dinamitból cseppet sem fogy ki a készletük: édes koncertélményt hozott, ami több mint üdvözölt módon rázta fel az idei februári koncertcsendet.
Setlist
SEROIUS BLACK:
1. Temple of the Sun
2. Akhenaton
3. Setting Fire to the Earth
4. High and Low
5. Older and Wiser
6. Sealing My Fate
7. I Seek No Other Life
ORDEN OGAN:
1. Orden Ogan
2. F.E.V.E.R.
3. To New Shores of Sadness
4. The Lords of the Flies
5. To the End
6. Ravenhead
7. We Are Pirates
8. Deaf Among the Blind
9. The Things We Believe In
HAMMERFALL:
1. Hector’s Hymn
2. Any Means Necessary
3. Renegade
4. B.Y.H.
5. Blood Bound
6. Heeding the Call
7. Let the Hammer Fall
8. Live Life Loud
9. 400 Meter Medley (dalrészletekből összeállított egyveleg: Hero’s Return, Where Dragon Lies Bleeding, Riders on the Storm)
10. Threshold
11. Last Man Standing
12. Glory to the Brave
13. We Won’t Back Down
14. HammerFall
—ráadás—
15. Templars of Steel
16. Bushido
16. Hearts on Fire
17. Dreams Come True (felvételről szóló kivonulás)
Képgaléria
