Dátum: 2015. február 7., szombat
Mestre (Velence) / Teatro Corso / Olaszország
A velencei Teatro Corso adott otthont a még mindig lenyűgözően karizmatikus skót énekes, Derek William Dick, művésznevén Fish koncertjének. Fish a progresszív rock második hullámának egyik legszínesebb alakja, aki eredetileg a legendás Marillion tagjaként lett világhírű. Hatalmas érzelmi és hangulati dimenziókat ígérő estének néztünk elébe, minden szívvel-lélekkel progrockrajongó számára.
A neoprogrockos énekes nagyságnak, aki az aktuális turnén a legújabb stúdióalbumát, az »A Feast Of Consequences«t (2013) mutatja be, ezúttal a határunkhoz legközelebb eső állomása adódott, így a bolognai fellépése után csaknem nyolc évvel a szokásosnál valamivel közelebbről láthattuk. Szerencsére ezen az estén a hangulatosan berendezett színházteremben nem volt semmiféle felesleges, hazai előzenekar, Fish pedig a színpadra lépés előtti „felpörgető” zenének a The Who korai dalait választotta.
A zenekara a legutóbbi találkozásunk óta átesett néhány változáson, de ezek érdemben nem befolyásolták a hangzást, ami ezen az estén, a technikailag és hangulatilag is kiváló előadás közepette, valóban remek szinten volt. Miután Fish megszakította az együttműködést a régi gitárosával, Frank Usherrel, a helyét a hosszú ideje munkatárs, visszatérő Robin Boult vette át, aki Fish szólómunkáinak és a Marillion-klasszikusoknak az előadásában ezen az estén sem volt kevésbé meggyőző elődjénél. Boult 1991 óta játszik együtt Fish-sel, bár közben akadt néhány album, amelyen nem működött közre gitárjával. A „régi motorosok” közül a zenekarban megmaradt a hosszú ideje basszusgitározó Steve Vantsis, a dobok mögött pedig Gavin Griffiths (ex-Karnataka) ült. Fish kísérőzenekarának minden bizonnyal a legismertebb tagja John Beck, az It Bites artrockegyüttes billentyűse.
Mindannyian elismerést érdemelnek azért, amit ezen az estén nyújtottak, bár különösebb lehetőség nem akadt a szólókban való „kibontakozásra”. Végig természetesen a karizmatikus énekes „halacska” állt a középpontban, aki ezúttal sem okozott csalódást. Fish hangszálai még mindig viszonylag jól engedelmeskednek, bár a magasabb énekregiszterek elérését már régóta elkerüli. Néhány alig hallható „bakin” kívül, amikor közben egy kicsit több levegőt kellett venni és pár korty vizet inni, nagyon jól és komolyabb botlások nélkül énekelte el a klasszikusokat és az újabb darabokat is. A skót vagány fizikailag is megváltozott a legutóbbi találkozásunk óta: egyre barázdáltabb arcát újabban sűrű, ősz szakáll övezi, ami a felejthetetlen filmszínész, Sean Connery honfitársának tökéletesen jól áll, és legfeljebb tovább növeli az amúgy is hatalmas színpadi karizmáját.
A fellépés elején, amikor a zenekarral két új dalt adott elő, az epikus »Perfume River«t és a címadó »Feast of Consequences«t, szemüveget viselt, hogy könnyebben olvashassa az újabb szólóalbum egyes dalszövegeit, mert láthatóan még nem tudja mindet fejből, később viszont már nem volt rá szüksége. A nyakában ott lógott a már-már védjegyének számító palesztin sál, a színpadi mimikája pedig továbbra is külön fejezet. A kivételes hangulathoz, amelyet már maga Fish színpadi megjelenése megteremtett, a zenekara mellett a különböző dalok „történetét” bemutató érdekes színpadi vetítések is hozzájárultak. Így ezen az estén rengeteg tragikus jelenetet láthattunk az első világháborúból, hiszen az »A Feast of Consequences« koncepcióalbum, amelynek egyes dalai az emberiség történelmének egyik legnagyobb mészárlására hívják fel a figyelmet.
A rendkívül erős »Manchmal« és a romantikus »Arc of the Curve« briliáns előadása után, amelyek az előző remek album, a »13th Star« (2007) dalai, jött az est epikus csúcspontja, ami Fish szólómunkáinak játékát illeti: a legújabb stúdióalbum egymással összefüggő dalaiból álló egyveleg. A zenekar a »High Wood«tól a »The Leaving« nagy finájáig epikus zenei utazásra vitt minket az első világháború néhány legtragikusabb fejezetén át, vagyis az egész eposz erős pacifista üzenetet is hordozott.
Fish tehát ezen az estén szinte az egész »A Feast of Consequences«t eljátszotta, ami minden bizonnyal nem semmi teljesítmény, és amiért viharos ovációt kapott a kissé túl lazának és csendesnek mutatkozó hazai közönségtől. Az egyik szünetben kért egy kis plusz fényt, hogy láthassa a közönség elsötétített arcait és megbizonyosodhasson arról, élvezik-e az előadását, de lám, az olaszok többségének az angol még mindig „kínai”, így csak az első négy dal után esett le végre a színpadi technikusnak a „lámpa”, és a fény végre ráömlött a közönségre, amelyben öt szlovén megrögzött rajongó is akadt.
Az est második felében eljött az idő néhány régebbi kedvenc számára is, mind a korai szólóévekből, mind a Marillionnal töltött híres időkből. Először a »Clutching At Straws« (1987) klasszikusával, a »Slainte Mhath«szal lepett meg minket Fish társasága, amellyel Fish valószínűleg szakmai pályafutása legviharosabb időszakára emlékezett vissza, amikor a bódító szerek túlzott használata és a váratlan hírnév nyomása majdnem a vesztét okozta. Fish egyébként e Marillion-sztenderd előadása közben többször megrázta a fejét, mintha valami nem lenne rendben, de ezt valószínűleg inkább a dalszöveghez kapcsolódó színpadi mimikájának lehet tulajdonítani, mintsem az előadással való elégedetlenségnek.
Ezt követte az epikus örökzöld, a »Vigil In a Wilderness of Mirrors« remek előadása az azonos című szólódebütről, ahol a „halacska” egész jól boldogult ott, ahol az eredeti változatban magasabb énekregisztert kellett énekelni. A »Big Wedge« alatt, ami az „amerikai álom” szórakoztató paródiája, a többszólamú refrénben, ahol az eredeti változatban Carol Kenyon és Tessa Niles vendégeskedik, Vantsis basszusgitáros sietett a segítségére. Ebben a pillanatban a skót óriás ritkán megmutatkozó, de mindig rendkívül hatásos komikus oldalát is megmutatta. A reguláris rész zárásaként Fish a gazdag Marillion-kincstárából a felejthetetlen »Heart of Lothian«t választotta, vagyis a »Misplaced Childhood« (1985) klasszikusát, amely sok tekintetben meghatározza ezt a skót hazafit emberként és zenészként. Épp amikor Fish nagy delíriumba hozta a közönséget, eljött a búcsú ideje, de a viharos ováció után a zenekar ismét színpadra lépett, és előadott még egy csemegét a „régmúltból”.
A többség arra számított, hogy Fish a koncert zárásaként valamelyik legnépszerűbb Marillion-sztenderdet játssza majd, például a mega slágerként ismert »Kayleigh«t, a kisebb slágernek számító »Lavender«t, a vidám-bohókás »Incomunicado«t vagy a harcias »Market Square Heroes«t. Semmi ilyesmi. A skót hegylakó gondoskodott az est meglepetéséről, és elővette a fantazmagorikus »Incubus«t, az »Fugazi« (1984) albumról egy kevésbé ismert, de kiváló dalt, amely alatt a kultikus fekete-fehér vámpíros horrorfilm, a Nosferatu részleteit is megnéztük. Ahogy Orlok gróf porrá foszlott, amikor az ablakon át besütött a nap, úgy lett hirtelen vége Fish fellépésének is, miközben mit sem segített, hogy a közönség még sokáig hívta vissza a színpadra.
Fish élőben is elpusztíthatatlan és sziklaszilárd a megrázó üzenetei átadásában, ugyanakkor még mindig első osztályú szórakoztató, így egyáltalán nem zavart minket, hogy az est műsora nagyrészt az újabb munkákra épült. Külön dicséret illeti a kísérőzenekarát is, amely az egész fellépés alatt rendkívül összehangoltan működött, mintha évek óta ugyanabban a zenekarban játszanának. Az egyetlen „kritika” Fish koncertdiadalával kapcsolatban a Teatro Corso termében az, hogy az egész túl hamar véget ért. Különösen azért, mert „készleten” maradt még annyi szóló- és Marillion-anyag, amelyet ezúttal nem volt alkalmunk élőben hallani. Tekintettel arra, hogy idén lesz a 30. évfordulója a »Misplaced Childhood« megjelenésének, nagyon szép lett volna Fishtől, ha az aktuális turné folytatásában ismét teljes egészében előadná ezt a Marillion-koncepcióművet, de így is különleges elismerést érdemel az újabb anyag minőségébe vetett szilárd hitéért, tekintve, hogy a legtöbb zenész az ő helyzetében sokkal szívesebben támaszkodna a régi babérokra, mert az természetesen sokkal könnyebb, ha azt akarod, hogy a közönség „egyen a kezedből”.
szerző: Peter Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista:
1. Perfume River
2. Feast of Consequences
3. Manchmal
4. Arc of the Curve
5. High Wood
6. Crucifix Corner
7. The Gathering
8. Thistle Alley
9. The Leaving
10. Slàinte Mhath
11. Vigil
12. Big Wedge
13. Windswept Thumb / Heart of Lothian
—ráadás—
14. Incubus
