Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Grác (Graz) / Orpheum Teater / Ausztria
A koncert dátuma: 2017. 02. 02.
Látogatók száma: 800
Jegyár: 31,50€
Valaha a HammerFall hivatalos merchandise-pólóinak egyikén ez állt a hátoldalon: „Metal heart is hard to tear apart!”. Az érettebb metalközönség ma már persze mosolyog ezen, de azért mégis. Az új turné, a „Built to Tour” címe a zenekar aktuális stúdióalbumának, a „Built To Last”-nak az üzenetéből ered. Elmondhatjuk, hogy a HammerFall, immár húsz évvel azután, hogy az 1997-es stúdiódebütjük, a „Glory to the Brave” váratlanul újjáélesztette a metalt, a közfigyelmet pedig ismét a klasszikus elemekre irányította, minden dacossági, tartóssági, kitartási és megingathatatlansági próbát kiállt. A göteborgi svédeknek tehát oroszlánszívük van!
Mivel manapság nem vagy „menő”, ha nem hivalkodsz a haverok előtt azzal, hogy a metal legextrémebb műfaji variációit hallgatod (őszintén szólva a műfaj az elmúlt húsz évben rettenetesen elágazott és burjánzásnak indult), a mostani, zsúfolásig megtelt grázi Orpheum Teater elsőrangú meglepetés volt. 2017-ben az ember ugyan nem számított rá, hogy a heavy metal rajongói ekkora tömegben rontanak be egy megcsontosodott power metalt (vagyis a metal „puha” változatát) játszó zenekar koncertjére, pedig két évvel ezelőtt a feleekkora PPC klub, egy ugrásra az Orpheumtól, a HammerFall látogatásakor szétpattant a varratoknál. És a HammerFall? A megszabott zenei vízióból egy tapodtat sem engednek. Szorgalmasan tartják magukat a bevált power metal recepthez.
Hogy a koncert kőkeményen tömött lesz, azt előre jelezte a zenekar aktuális európai turnéjáról naponta frissülő fotógalériák sora, amelyeket a banda rendszeresen közzétesz a honlapján. A németországi, pár ezer embert befogadó termekben adott koncertek sorra vagy zsúfolásig teltek, vagy teljesen elkeltek a jegyek. Szóval. Amikor megérkeztél a HammerFall grázi koncertjére, az érzés hajszálra olyan volt, mint amit e beszámoló szerzője pontosan tizenöt évvel korábban élt át ugyanezen a helyszínen, 2002. 2-án, amikor a HammerFall az akkori „Renegade” turnén a Freedom Call és a Virgin Steele társaságában lépett fel.
A rajongók mindenhonnan összegyűltek. Ausztriából, Horvátországból, Szlovéniából. A hangulat kiváló volt. Ezt jelezte az energia és a derűs kedv is fél nyolckor este, amikor színpadra lépett a Lancer, a svéd power metal banda, amely ezen a turnén előzenekarként mutatta be a harmadik stúdióalbumát, a „Mastery”-t. Az ötös nem hozott semmi újat és eddig nem hallottat. A saját power metal nótájukat játsszák. És ebben kiválóak. A fellépést nagyon jól kidolgozták színpadilag. A kommunikáció az ötös tagjai között, a színpad dinamikus kihasználása. A zenekar tagjai ide-oda rohangálnak. A használt trükköket az Iron Maiden és a Judas Priest színpadi mozgásából vették át. Magabiztos játék, szép összeszokottság. Teljes erővel a riffeknek! A figyelem zömét a kiváló énekes vitte el. Ő egy személyben egyesítette az olyan énekesek legjobb vonásait, mint Michael Kiske (Helloween), Bruce Dickinson (Iron Maiden), Geoff Tate (Queensryche) és Tobias Sammet (Edguy) – utóbbira ez akkor igaz, amikor még jó hangi formában volt. Egy jó fél óra kiváló, ultramelodikus és ultraszonikus power metal löket. A közhely ugyan közhely. De mindig bejön, ha szívvel játsszák. A Lancer pedig ebben a stílusban teljes vérrel győzte meg a grázi színpadon a közönséget.
A Gloryhammer amolyan paródia és power metal formáció, amelyet bizarrsága miatt egy csipetnyi fenntartással kell kezelni. A skót–svájci ötfős társulatban, amelyben a kalóz részegekből álló Alestorm vezetője, Christopher Bowes játszik billentyűn, két album van a zsebben, mégpedig a „Tales From The Kingdom Of Fire” (2012) és a „Space 1992: Rise of the Chaos Wizards” (2015). A banda háromnegyed órát kapott, és a „kitsch és cécó” színház színpadi bulijával maradéktalanul megörvendeztette a látogatók azon gárdáját, akik elsősorban miattuk jöttek el erre a koncertre. Ezért nem volt meglepő, hogy a közönség fújta a verseket. Az első sorok eléggé be voltak gyújtva a zenekar minden színpadi mozdulatától, még ha azok az abszurd határát súrolták is. A közönség ismert minden trükköt. A basszusgitáros almaborosüveg-felhúzásától, amit a koncert végén egy nagy korsó sörrel megismételt, egészen a fellépés végi térdre ereszkedő meghajlásig. Egyszóval az egész kidolgozott díszlet, a zenekar lovagi jelmezekben áll a színpadon, és fellépés közben az énekes, Thomas Winkler legyőzi a gonosz trollt, és ellopja a csodakalapácsát. Zeneileg a Gloryhammer meglehetősen érdektelen, különösebb ötletek nélkül. A szólók és a riffek is jóval kevésbé izgalmasak, mint a Lancer rendkívül gyors, precíz és kidolgozott szerzeményei. A Gloryhammer viszont ezeket a zenei tehetséghiányból adódó „lyukakat” természetesen kiforrott színpadi bohóckodással kompenzálja, ami a kölykök körében teljes vérrel bejön. Ebben a tekintetben a Gloryhammer jó úton halad afelé, hogy fokozatosan még szélesebb rajongótábort hódítson meg, hasonlóan ahhoz, ahogy ez nagyon könnyedén sikerült például a Powerwolfnak. Akárhogy is nézzük, a Gloryhammer alapjában véve egy nagy metalgyerekség, amely megtalálta a megfelelő receptet, és a kölykök nagyon is bevették.
A HammerFall este tízkor lépett színpadra. A terem az utolsó sarokig megtelt. Egy hajszál választotta el attól, hogy teljesen elkeljen a jegy. A „Built To Last” album tavaly novembertől, és idén februártól kiválóan megfogott, a közönség az új dalokat is fújta a HammerFall repertoárjából. A győztes pontokat mégis a „népdallá vált” klasszikusok vitték el, élükön a kiváló indulóval, a Crimson Thunderrel, majd a nyitó, epikusan bombasztikus Riders Of The Storm-mal. Felharsant a Let The Hammer Fall, jött a kötelező Renegade, aztán a kiváló ballada, a Glory to the Brave. Az összes említett klasszikus a levegőbe röpítette a termet. Az első sortól az utolsóig. Minden ököl az ég felé! A közönség énekelt, megállás nélkül. Az első sorokat pedig azok is elfoglalták, akik 2000-ben tizenöt évvel fiatalabbak voltak, és különösen nosztalgikusan élték át a HammerFalllal töltött koncertes együttlét minden pillanatát. Hihetetlen érzés volt. Mintha a power metal újra felemelkedett volna. Újra talpra állt volna. Visszatért volna a tömegek fókuszába.
Egyébként a HammerFall a minőség állandó garanciája. A fellépéseik legapróbb részletekig kidolgozottak. Minden mozdulat. Minden tett. Minden szó, amit Joacim Cans kimond a közönséggel való kommunikáció során. A közönséggel való érintkezésben ez a karizmatikus és markáns énekes bizonyítja, hogy ebben a tekintetben továbbra is a power metal egyik legjobb frontembere. Hangilag is jól, sőt több mint korrektül oldott meg mindent Cans. A színpadi díszletek a várakozásnak megfelelően az új album fantáziaborítójához igazodtak. Hector érkezésére most nem számíthattunk, de Dronjak rendelésre készült elektromos gitárt vett magára, amelynek kinézete Hector kalapácsát idézte. Ahogy a balladaszámú Glory to the Brave alatt sem havazott. Egyszóval. Mindennek valamilyen módon a kalapáccsal kell összefüggenie. Pontus Norgren a várakozásnak megfelelően játszotta a legnehezebb szólókat és átvezetéseket, hiszen valaha Yngwie J. Malmsteen gitártechnikusaként dolgozott. Előadásban a HammerFall továbbra is jól megolajozott gépezet, amelyben a koncert alatt semmi nem akad el. Túl sok mindent megéltek és megízleltek a pályájuk eddigi napjáig. Jó volt ismét látni a színpad szélén olykor feltűnő Stefan Elmgrent, aki a zenekar volt tagjaként ezúttal gitártechnikusként tartott a bandának társaságot. A zenekar sikeresen bemutatta az új dobost, Johan Kolebergot is, míg a csapattal ismét játszhatott az eredeti basszusgitáros, Fredrik Larsson (az előző turnén családi kötelezettségei miatt éppen Stefan Elmgren helyettesítette basszusgitáron).
A koncert egyetlen kevésbé látványos húzásának azt lehet nevezni, amellyel a HammerFall a fellépés egyik csúcspontját akarta megrendezni. Összeállítottak ugyanis egy medleyt a „Glory to the Brave” album dalaiból, amelyben a közönséget a debütalbum öt legmarkánsabb dalának öt riffjén vezették végig hangszeres módon. Vagyis Stone Cold, The Metal Age, HammerFall, Steel Meets Steel, Unchained, majd egészen a Where the Dragon Lies Bleeding-ig, ahol Cans végre bekapcsolódott az énekkel. Teljesen szükségtelenül úgy döntöttek, hogy a riffeket „a levegőbe” (ének nélkül) játsszák el. Így ez a szám inkább nyilvános főpróbára emlékeztetett, mint egy igazi koncertfellépés elemére. Jobb lett volna, ha ebből az öt kiválasztott dalból álló „Medley to the Brave” medleyből egyetlen számot választanak ki, és azt az elejétől a végéig eljátsszák.
Egyébként viszont nincs min kekeckedni. Kiváló hang. Mindkét gitár jól kivehető, a tercekben éppúgy, mint az önálló szólókban. Remek energia, a banda rendkívül jó kedvében volt, ezért mindig kapható volt egy jó viccre is. A HammerFalllal töltött koncertes együttlét egyik csúcspontját ismét a záró Hearts On Fire hozta, amelynél az Orpheum Teater szó szerint szétpattant a varratoknál. A HammerFall tehát továbbra is vízálló, rozsdamentes gépezet, amely rendkívüli előadói meggyőzőerőt, valamint egyedülálló báj- és karizmatikus jelenlétet tart fenn. Mind a szerzeményeiben, amelyek mindig erős riffekkel szolgáltak, mind a színpadi jelenlétben. Jövőre lép a zenekar az első 25. évfordulójába. Reméljük, hogy valami különleges meglepetést tartogat nekünk. Addig azonban amerikai turné következik, aztán fellépések a nyári európai fesztiválokon, és még egyebek.
Setlist
HAMMERFALL:
1. Hector’s Hymn (felvételről szóló intro)
2. Riders of the Storm
3. Bring It!
4. Blood Bound
5. Any Means Necessary
6. Renegade
7. Dethrone and Defy
8. Crimson Thunder
9. Last Man Standing
10. Let the Hammer Fall
11. Built to Last
12. „Medley to the Brave” (eljátszott fő gitártémák a következő dalokból: Stone Cold, Unchained, The Metal Age, HammerFall, Steel Meets Steel, The Dragon Lies Bleeding)
13. Glory to the Brave
14. Origins
15. Punish and Enslaved
—második ráadás—
16. Hammer High
17. Bushido
18. Hearts on Fire
GLORYHAMMER:
1. Infernus Ad Astra (felvételről szóló intro)
2. Rise of the Chaos Wizards
3. Legend of the Astral Hammer
4. Hail to Crail
5. Questlords of Inverness, Ride to the Galactic Fortress!
6. The Hollywood Hootsman
7. Angus McFire
8. Universe on Fire
9. The Unicorn Invasion of Dundee
10. The National Anthem of Unst (felvételről szóló outro)
LANCER:
1. Dead Raising Towers
2. Future Milennia
3. Purple Sky
4. Behind the Walls
5. Mastery
6. Masters and Crowns
Képgaléria
