Előadó: James Sudakow
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2007
Játékidő: 45:39
Pontszám: 3/5
Hegedű a rockzenében? Elég szokatlan, az biztos. James Sudakow viszont ezt az utat választotta. Az amerikai gyakorlatilag klasszikus hegedűjátékból diplomázott, ám példaképei nem hegedűsök – a legnagyobb zenei ikonja Jimi Hendrix. Sudakow épp ezért gyorsan az elektromos hegedű után nyúlt, és a lehető legtöbb különféle hangzással kísérletezett – belőle lett a hegedűs Jimi. Ezzel a névvel kezdett bemutatkozni a világnak, és gyorsan felfigyeltek rá a legkülönfélébb kritikusok és zenerajongók.
Ezt a kísérletezést az elektromos hegedű legkülönbözőbb játéktechnikáival Sudakow már a 2007-ben megjelent „Green” című debütáló albumán is felvonultatta. Itt a játékát progresszív rockon keresztül mutatja be, elektronikus és pszichedelikus beütésekkel keverve. Az album amolyan koncepcióalbum, hiszen minden dalcím egy szín. „Black”, „Purple”, „Orange”, a címadó „GREEN”, „Red” és „Blue”. Az elektromos hegedű persze a lemez fő hangszere, Jamest pedig Matt Bissonette basszusgitáron és David Gaziel dobon kíséri, a programozásért, a keverésért és a produceri munkáért Eric Zimmermann felel.
James hitelesen bizonyítja, hogy a hangszerének mestere. Az elektromos hegedűből hihetetlen hangokat csal elő; ha a hallgató nem tudná, hogy a fő hangszer valójában hegedű, könnyen azt mondaná, hogy a hihetetlen szólók gitáron szólnak. A hegedűhangzás ennek a sokszínűségnek köszönhetően a dalok rendkívül különböznek egymástól, bár mind a progresszív rock laza keretein belül maradnak. A „Black” és az „Orange” például amolyan fusion dalok, jócskán space rock- és indusztriális elemekkel. A „Purple” már szinte elektronikus szám, progresszív mintákkal és szerkezetekkel. A „Purple” végén Sudakow azért előrukkol egy hihetetlen szólóval, az alap pedig kissé pszichedelikusabb, űrzenésebb lesz. A „GREEN”, az album legjobb dala, visszatér a zene klasszikusabb felfogásához. James Sudakow ezzel a Mahavishnu Orchestra vagy Jean-Luc Ponty alkotásaihoz kerül közel; tiszta fusion, amely reménnyel tölt el, hogy Sudakow mégiscsak életképes lehet ezen a szcénán. A „Red” a progresszív metal vizeire evez, egy leheletnyi folkos beütéssel. Sudakow úgy tűnik, igazi space rock-rajongó, mert ez a szám is idővel űrbéli mélységet kap. A „Blue” esetében a banda mégis eltér kicsit az eddigi gyakorlattól: a zene itt kifejezetten funkos, remek „groove”-ja van. Itt Bissonette és Gaziel tehetsége is előtérbe kerül.
James Sudakow így technikailag szinte tökéletes zenész. A daloknak viszont erősen híján van a lélek, a változatos szerkezetek, az ötletek, az újító kedv; az elektromos hegedű használata ugyanis az egyetlen „újdonság”, amelyet James a mai zenébe hoz. Az elektronikus alap unalmas és gyenge, a dobok és a basszusmenetek többnyire elég sablonosak. Talán egy-két szám kiemelkedik, a címadó „GREEN”, feltételesen pedig a záró „Blue” is, a többi idővel unalmassá és ismétlődővé válik; a számok ráadásul túl hosszúak is. James Sudakow úgy tűnik, már megfertőződött a progresszív rock és a fusion modern értelmezésével, amikor az egész dalon át szólózni kell, és minél jobban fitogtatni a technikai tudást (a Dream Theater módjára), akár minden zenekari tag teszi, akár csak egy, ebben az esetben Sudakow. Hiányzik az a kommunikáció a tagok között, amely a élvezhető, kellemes, jó zenéhez kell.
Így a „Green” debütalbum csak töredéke annak, amit James Sudakow elérhetne. Technikailag kiforrott, ötletei biztosan vannak, de a zenei nagyképűségét kicsit vissza kell fognia, és az album készítése közben a többi tagra is hallgatnia kell (mind a véleményükre, mind a hangszerjátékukra). Talán így képes lesz jobb albumot összerakni, olyat, amely akár egy kisebb fordulópontot is jelenthet a progresszív zene újításában. A „Green” a progresszív rajongók körében mindenesetre megállja a helyét, már csak azért is, mert felhívja a figyelmet arra, hogy új erő jelent meg a szcénán – James Sudakow.
Felállás
James Sudakow – elektromos hegedű
Matt Bissonette – basszusgitár
David Gaziel – dob
Eric Zimmermann – programozás és produkció
Produkció
Eric Zimmermann
Dallista
1. Black (8:21)
2. Purple (5:47)
3. Orange (9:43)
4. GREEN (6:26)
5. Red (10:14)
6. Blue (5:08)
