Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Praying Mantis
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2018
Játékidő: 57:55
Értékelés: 3.5/5
A »Gravity« összesen a tizenegyedik stúdióalbuma a rock’n’roll és végső soron a heavy metal nagy túlélőinek, a brit Praying Mantisnek (tizenegyedik, ha beleszámoljuk a Stratus név alatt kiadott „Throwing Shapes” című lemezt is). A Praying Mantis ugyanis olyan banda, amely jelentős darabbal járult hozzá a klasszikus heavy metal formálásához: tagja volt az N.W.O.B.H.M. mozgalomnak, bár gyorsan az AOR vizeire kanyarodott.
A zenekar a holland énekes, John Cuijpers és az egzotikus becenevű dobos, Hans in ‘t Zandt (nem, ő nem dobgép, ne aggódj) mellett láthatóan megtalálta a stabilitást, így három évvel ezelőtt megjelent a kiváló »Legacy«. A „Legacy” valóban zseniális munka, amellyel a Praying Mantis hat aszalt év után nagyon szépen visszakapcsolódott saját életművéhez. Néhány évre volt szükségük hozzá, és tényleg minden aranyozást a végletekig csiszoltak. A »Gravitiy« természetesen követi az előző album zenei irányvonalát és útmutatását, mégsem olyan ötletgazdag és üde, mint elődje, a »Legacy«.
Stílusban a Praying Mantis közel áll a Lionhearthoz és az Airraidhez, ha az azonos generációs kortársak között keresgélünk. Az Uriah Heep 1995 és 1998 közötti korszakához is köthető, ahogy a Sweet munkásságához is. A bombasztikus, magasba szálló refréndallamokat a Praying Mantis úgy kovácsolja, hogy ravaszul harmonikus kórusénekkel látja el őket, ami mélyíti a drámát, a színpadiasságot, és fokozza a pompát meg a bombasztot a dalokban. A „Gravity” ezúttal azonban „rossz végéről” fogja meg a hallgatót. A Keep It Alive riffjében ugyan van valami a legendás Thin Lizzy hatásából, de nincs különösebb oka annak, hogy ez nyissa az albumot. Sőt. A következő Mantis Anthem teljesen felesleges kísérlet, elektronikus samplekkel megtámogatva, és egy ilyen kaliberű, ilyen hosszú pályafutású zenekartól inkább gyerekesnek hat, mint érettnek. A dalcímből egészen olcsó szövegre következtethetsz, amely közös kéztapsolásra és bégetésre hív. Ennyi gyerekesség nem kellett volna. A Time Can Heal és a 39 Years aztán lassan a helyes kerékvágásba tereli az albumot, és csak az ötödik szám, a címadó Gravity az, amire a Praying Mantistól várunk. Kiváló, enyhén sötét minieposz, tele bombasztikus hangzással, mollban felépítve, a jellegzetes tercekben szóló kettős gitárharmóniákkal és megragadó refrénnel díszítve. Szerencsére ezt követi az album többi része, amely innentől folyamatosan hullámzik a színes hangulatváltások között. Az epikusságot a Ghosts of the Past tartja fenn, amely mélyíti az album sötét színezetét, a zenekar pedig szilárdabban kapaszkodik a szimfonikus elemekbe (ezekkel színezi be erőteljesebben a záró Fnal Destinationt is). Innentől a végéig a többi dal magas színvonalon tartja az új »Gravity« albumot, azon a szinten, amelyet a rajongó egy ilyen zenekartól megkövetel. A The Last Summer balladában is van némi akusztikus íz, enyhén homályos tartás és tragikum, a cukros hatásvadászat egy szikrája nélkül. Különleges kitérőt hoz a lágy Foreign Affair, ahol a zenekar jellegzetes AOR-pózával az album során a legközelebb kerül a nyolcvanas évek pop rockjához. Végül a Shadow Of Love és a Final Destination a nagy finálé kedvéért újra nagyobb adag adrenalinos száguldást hoz az albumra, a »Gravity« pedig rendkívül vibráló hangulatban zárul, a hard rock, az AOR és a heavy metal elemeinek tökéletes keresztezésével. A zenekartól ez tulajdonképpen tipikus.
A Mid eight részeket a jellegzetes gitárszólók ízesítik, a kompozíciók pedig rendszerint előrefrénekkel is rendelkeznek! Minden újra rendkívül merészen és a nagy tapasztalat meg rutin mintájára van összerakva. Kivéve az album elején némileg suta dalválasztást. A Praying Mantis tehát hű marad zenei víziójához, amely a kifinomult középúton halad, ahol a heavy metal, a hard rock és az AOR elemei sikeresen megértik egymást. Továbbra is kitartanak a zenei vizionáriusság tökélye mellett, amely kivételes elsőbbséget ad a muzikalitásnak, amelyet a Praying Mantis gondosan ápolt és megőrzött a dacolás, a felemelkedések és a bukások éveiben. És ezt kibírták. A történet tehát folytatódik a »Gravity«-vel.
Felállás
John Cuijpers – ének
Tino Troy – gitár, vokál
Chris Troy – basszusgitár, vokál
Andy Burgess – gitár, vokál
Hans in’t Zandt – dob
Számlista
01. Keep It Alive
02. Mantis Anthem
03. Time Can Heal
04. 39 Years
05. Gravity
06. Ghosts Of The Past
07. Destiny In Motion
08. The Last Summer
09. Foreign Affair
10. Shadow Of Love
11. Final Destination
