Szerző: Rok Klemše
Előadó: Manowar
Kiadó: Magic Circle Music
Megjelenés: 2007
Manowarról írni valójában elég hálátlan feladat. Miért mondom ezt? Mert a Manowart a metalban sokan az egyik legnagyobb, talán a legjobb zenekarnak tartják… ugyanakkor sokan gúnyolják és lenézik őket. Amikor az ember már azt hinné, hogy öregkorukra megnyugszanak és földet érnek, a Manowar még mindig a régi nótát fújja – metal, férfiasság és szex. És igen, még mindig olajozott, felpumpált „igazi pasik”, akik a tűz körül állnak, kardot lengetnek, és torkuk szakadtából üvöltik: „Greyskuuuuul!!!”. Persze a Manowar már csak ilyen banda: a karrierjét a megjelenésre építette. Ultramacsók, izmosak, hajasak, hangosak, és imádnak motorozni. A true metal zászlóvivői, és megvédenek mindent, ami igazi a metalban. Ez néhány embert összezavar, hiszen sosem lehet tudni, mennyire gondolhat komolyan ilyesmit egy zenekar, de a Manowar még mindig olyan csapat, akit lehet tisztelni… az abszurd külső ide vagy oda.
A Manowar tehát öt év után újra beolajozta a bicepszeit, kifényesítette a kardjait, és a Harleyjain egyenesen begurult Valhallába. Hát persze, mi más várna ránk, mint egy koncepcióalbum az északi istenek főistenéről, Odinról. Állítólag ez az első egy sorozatban, amely mitológiai istenekről szól. De vajon a Manowarnak sikerült a Gods of War lemezzel megkapnia a becsületbeli helyét a Valhalla csarnokában a elesett harcosok kerekasztalánál, mindegyikük oldalán a saját valkűrjével? Sajnos a „nagy harcosok” behúzott farokkal kullogtak el, Odin pedig megtagadta tőlük a belépést Valhallába.
A Gods of War tehát súlyos minőséghiányban szenved. A Manowar persze híres az epikus zenekari betétekről, nyitányokról és csöpögős monológokról, de ezúttal túl messzire mentek. Egészen addig, hogy az olasz Rhapsody (of Fire) „symphonic hollywood metaljára” emlékeztetnek. És pontosan itt van a kutya elásva. Ők a Manowar, a fenébe is, és tőlük metalt, metalt és még egyszer metalt várok. TRUE metalt várok, és nevetségesen nagy mennyiségben követelem. Ebben a lemez teljes vonalon megbukik.
A Gods of War hosszú lemez: csak egy óra tizenöt perc után ér véget, és pillanatokra annyira epikus, hogy az már önmagának árt. „Wagneri” nyitánnyal indul, az Overture to the Hymn of the Immortal Warriors pontosan azt adja, amire a cím figyelmeztet – igazi szimfóniát hatalmas kórussal. A vonósok és az orgona még tovább emelik a hangulatot, a kezdés ígéretes. Csakhogy majdnem hat és fél percével az intro mégiscsak túl hosszú, és alig várom már, hogy a True metal őrei megérkezzenek a Harleyjaikon… Tévedés… jön még egy nyitány – The Ascension. Persze a koncepció bemutatását szolgálja, de a hangulat agyonverésében jobb munkát nem is végezhetett volna. Tíz perc után végre beindul az igazi Manowar-hangzás a King of Kingsszel. Csakhogy ezt a számot, igaz, élő felvételen, már hallhattuk az EP-n. Na mindegy, legalább a nyitányokkal, közjátékokkal és monológokkal végeztünk, nem?
Sajnos megint csalódást kell okoznom nektek. Az Army of the Dead Part 1 újabb értelmetlen betét, amit szerencsére megment Adams fantasztikus éneke, ő húzza ki a lemezt a súlyos középszerűségből, hiszen hangszeresen a Manowar korántsem mutat olyat, mint a korábbi albumokon. Végre a Sleipnir kínál egy teljesen friss Manowar-dalt, amely azzal az igazi Manowar-hangzással büszkélkedik, amit nagyon gyorsan megszeret az ember – mid-tempo szerzemény hatalmas vokálokkal, dörgő dobokkal és odaillő riffekkel. Úgy tűnik, az album végre belendült, és jön még egy metalhimnusz, a Loki God of Fire. A Blood Brothers a lemez újabb gyöngyszeme, tipikus Manowar-power ballada, amelyeknél Adams mindig remekel fantasztikus hangjával. Sajnos azonban túl korán tették be a balladát, mert teljesen lelassítja és tönkreteszi a lemez tempóját. Ami remek lezárása lehetett volna a lemeznek, az így gyorsan feledésbe merül.
De ne aggódjatok, az unalmas, sótlan szimfonikus nyitányoknak még nincs vége. Az Odin-trió első két tagja a hétperces Overture to Odin és a The Blood of Odin, amelyet a The Sons of Odin zár, szintén ismerős az EP-ről. A Sons of Odin minden bizonnyal a lemez egyik csúcspontja, amely a régi jó Manowart idézi erős basszusvonalakkal és fokozatosan épülő szerkezettel. A Glory Majesty Unity megint tálal nekünk egy kis szimfonikus hangzást és felesleges karattyolást. Engem személy szerint őrülten vonz az északi mitológia, de őszintén szólva szerintem a Manowar nem fog meggyőzni senkit, aki végigküzdötte magát a Gods of Waron, hogy a kezébe vegyen egy ezzel a témával foglalkozó könyvet.
A lemez címadó dala újra felidézi az igazi Manowart, és a Gods of Warban sikerül épp megfelelő arányban keverniük a szimfonikus hangzást és a metalt. Ennek ellenére nem hagy nyugodni az érzés, hogy a szám még jobban odavágna, ha nem kellene érte átverekedni magunkat fél óra felesleges nyitányon. Az Army of the Dead-nek természetesen kötelezően jár a szükségtelen folytatás, a második rész, amely után végre egy remek mid-tempo rocker vár ránk, az Odin. Még a záró Hymn of the Immortal Warriors, és eljutunk a bónuszszámig, a Die For Metalig, amely kizárólag azért bónusz, mert nem illik a koncepcióba. Vicces, hogy egy koncepcióalbumot egy olyan bónuszdal ment meg, aminek semmi köze a koncepcióhoz. De legalább a Die For Metallal a Manowar azt az igazi nyers metalenergiát adja, amit tőlük várunk és követelünk.
Ha tehát lefújom a port az agyam elcsökevényesedett, matematikai függvényekért felelős részeiről – a lemez egy óra tizenhárom perc hosszú. A nyitányok és betétek nagyjából 36 percet foglalnak el, ami a lemez fele. Kapunk 8 igazi metalszámot is, ezek közül hármat már hallhattunk a nemrég megjelent EP-n. Ami tehát valóban megmarad, az 5 új Manowar-dal, amelyet érdemes meghallgatni, és ezek egyike bónuszszám. Megéri hát a pénzét a lemez? Ezt döntsd el te.
Mivel koncepcióalbumról van szó, amely az Odin-koncepciót valójában nagyon jól használja ki, főleg a remek szövegekkel, a Manowarnak megbocsáthatnánk az összes felesleges betétet, amelyek rontják a lemez hangulatát és tempóját… ha nem bombáztak volna már korábban is hasonlóan. De a technika korában élünk, és egy kis munkával magunk is összerakhatunk valójában egy remek lemezt. A Manowarnak ezúttal nem sikerült átkelnie a szivárványhídon Valhallába. Ezért remélem, hogy a koncepció folytatásával eljutnak oda, és helyet foglalnak a gazdagon megrakott asztalnál Odinnal és harcosaival együtt.
Felállás
Eric Adams – ének
Karl Logan – gitár, billentyűs hangszerek
Joey DeMaio – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Scott Columbus – dob
Produkció
Ronald Prent
Számlista
1. Overture to the Hymn of the Immortal Warriors
2. The Ascension
3. King of Kings
4. Army of the Dead, Part I
5. Sleipnir
6. Loki God of Fire
7. Blood Brothers
8. Overture to Odin
9. The Blood of Odin
10. The Sons of Odin
11. Glory Majesty Unity
12. Gods of War
13. Army of the Dead, Part II
14. Odin
15. Hymn of the Immortal Warriors
16. Die For Metal
