Előadó: Helstar
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2010
Értékelés: 5/5
A „Glory Of Chaos” megerősíti a legendás texasi speed/thrash zenekar, a Helstar remek visszatérőformáját, amelyet először a 2008-as „The King Of Hell” album testesített meg. Néhány sikertelen újraegyesítési kísérlet után a Helstar négy évvel ezelőtt végre megtalálta a közös hangot, és a „Remnants Of War” felállással egy remek visszatérő albumot hozott össze. A „The King Of Hell” kiváló keveréket kínált a klasszikus Helstar-szlengből, a nyolcvanas évek nagyszerű munkáiból, amelybe az új idők thrash metal szerkezeteinek agresszióját is belekeverték.
A „Glory Of Chaos” ezt az agressziót még tovább mélyíti. A zenekar hosszú, metalprédikátori pályafutásának legkeményebb darabja ez. Mégis egyértelmű, hogy a Helstar a „Glory Of Chaos” albummal is megőrzi a mérföldekről felismerhető önállóságát és kifejezésmódját. A mérgesen felhúzott riffelésen keresztül beáramló agresszióval, amelyet az új lemez a „The King Of Hell”-nél is markánsabban testesít meg, a Helstar az ezredforduló korszakának néhány zenei elemét is tovább viszi az új időkbe. Két felejthetetlen Destiny’s End albumról beszélek. Másfelől viszont az új Helstarban a vezérriffek megválasztásában és magában a „schreddingben” minden eddiginél jobban érezni az érintkezést azokkal az elemekkel, amelyeket náluk keményebb kollégáik, például az Exodus vagy a Testament mutattak be a világnak (pl. a Summer Of Hate, vagy az album messze legkeményebb dala, az Alma Negra, James Rivera különösen bestiális üvöltésével). De ahogy mondtam: a Helstar mindenben megőrizte szigorú felismerhetőségét. A örökölt dallamérzéknek köszönhetően. Annak ellenére, hogy a dalok vezérriffjeit félhangos átvezetések szövik át, amelyek a düh, a gonoszság és a megalkuvást nem ismerő harapás hordozói, és amelyeket csak a thrash metal tud nyújtani, a Helstar a „Glory Of Chaos” minden dalát bőséges adag nemes dallammal díszítette, ami a thrash metal világában különleges helyre emeli őket. Ennek az önálló attitűdnek a másik rendkívül fontos tényezője természetesen az egyedülálló énekes, James Rivera hangja.
James, aki idén lépett az ötvenesek közé, hihetetlen. A hangja 2010-ben teljesen épnek, frissnek és agresszívnek hat, akárcsak az 1984-es „Burning Star” debütalbumon. Jellegzetes megközelítése olyan, mintha keresztezték volna a legjobb korszakos Rob Halfordot (romboló, de dallamosan tiszta sikoltozás a legmagasabb fekvésekben) és Ronnie James Diót (a versszakok tekintélyt parancsoló formálása és előadása a strófákban és/vagy az előrefrénekben, nem utolsósorban maguknak a szövegeknek a tematikája is), és ő az a tényező, amely nélkül nincs Helstar. Ezért is minden tekintetben kivételes album a „Glory Of Chaos”. Rendkívüli alkotói frissesség ihlette, amely bizonyítja, hogy a Helstar eltalálta a megfelelő munkakémiát, megszelídítetlen és megalkuvást nem ismerő attitűddel, amilyet minden büszkén álló thrash metal-végletesség megkövetel, és ami átsüt az új album végletesen romboló „széphangzásának” produkcióján.
Az új lemez nem ismer kegyelmet. Egyik dalból a másikba pofonok záporoznak. És tulajdonképpen bármelyik dal kerülhetett volna az album nyitányának helyére. A riffek szikrázó kreativitását nem lehet letagadni. Ugyanakkor kifejezőerejüket a rendkívüli változatosság bizonyítja, amellyel az új évezredben is bír Larry Barragan és Robert Trevino. Ezért a dalok elsőre megragadnak, és gond nélkül vágtába lendítik még a legkeményebb thrash metal-fejet is. Egyszerűen. A „Glory Of Chaos” manna a metalosnak. Azt a vörös fonalat viseli, amelyet a nyolcvanas évek eleji ártatlan idők klasszikus ezoterikája szőtt, amikor az Egyesült Államokban olyan egyedi zenekarok bukkantak fel, amelyek még gyorsabban és sokkolóbban akartak játszani, mint a mindig kissé epikus-okkult beállítottságú brit testvérek, az N.W.O.B.H.M. bandái. Virágültetés nélkül. A Metallica, a Slayer és/vagy a Megadeth általános hírnevét leszámítva ez a korszak még számos más különcöt adott, a Laaz Rockittól a Sacred Reichen, az Agent Steelen és a Testamenten át egészen az ilyenekig, akik közül a Helsar csak az egyik zászlóvivő, akik hozzájárultak a thrash metal-színtér virágzásához, bár a rendkívüli dallamosság pedigréje őket mindig különleges helyre állítja ebben a mozgalomban. A „Glory Of Chaos” a bevitt dallamok erős attribútumának fényében örökölte a speed metal ősi lakóinak elemét (különösen kiemelve a Trinity Of Heresyben).
A „Glory Of Chaos” a hangszeres középső részekben is tiszta fókuszt tart, és egy cseppnyit sem veszít a Helstar által a refrénekben és a versszakokban kifejtett tomboló thrash metal-erő töltetéből. Itt nincs hely gyengeségnek és ingadozásnak. Egyetlen ponton sem találkozunk a töredezettség érzésével, amely időnként jellemző volt a Helstarra a nyolcvanas években, bár itt figyelembe kell venni a zenekar akkori vágyát az új zenei horizontok kipróbálására és felfedezésére, amely szívesen tévedt az egyes vezérmotívumok közötti bonyolultan formált átvezetésekbe. A „Glory Of Choas” albumon ez nem érezhető, ahogy a „The King Of Hell” esetében sem volt az, ami bizonyítéka a Helstar művészi kifejezésmódja 2008 utáni végleges kiforrottságának. A Helstar kiforrott, megérett öreg motorosok, akik már csak felszabadultan élvezik a stúdiót, és átadják magukat a kreatív ihletnek. És ez a legnagyobb erő, amit a zenei alkotás pozíciója nyújthat neked, ha érted, és persze tudod a saját javadra fordítani.
Ezért a „Glory Of Chaos” kivételes thrash metal-higiéniájú és bizonyított alkotói intelligenciájú album, amely azt mutatja, hogy a Helstar még mindig fejlődik, jóllehet a „The King Of Hell” és az új lemez között nincsenek lényeges stílusbeli szakadékok, eltekintve az új dalok nagyobb tömörségétől és a riffek új hangzásbeli produkciójának még hangsúlyosabb romboló erejétől. Végül is a két rendkívüli feldolgozás, amelyet csak az európai piacra szánt CD-kiadáson találunk, a Helstart a új évezred alkotófolyamatában megállíthatatlanul hajtó féktelen kalandvágy bizonyítéka. Aki nem ismeri a Saxon és a Scorpions klasszikusait, gond nélkül azt hiheti, hogy hiteles Helstar-anyagról van szó. Itt rejlik a szakma legjobbjainak ereje és tudása. Mindkét klasszikust úgy szabták át, mintha a Helstar írta volna őket. Ahol a gitárok nem tudják „helstarosan elferdíteni” és „kiforgatni” a két klasszikus alapötletét, ott Rivera teszi meg, amikor szükség szerint félhangos versszakelőadásba kezd a riffmelódia fölött.
Tehát nincsenek akadályok a Helstar előtt. 2010-ben sem. A Heathen visszatérő albuma mellett, amelynek (érdekes módon!) nagyon hasonló a címe, „Evolution Of Chaos” (2010), a „Glory Ot Chaos” ma a thrash metal modern látképének legközelebbi megtestesítője, amely magában hordozza a nyolcvanas évek klasszicizmusának szilárdan gyökerező úttörő arcát. Mondhatjuk: élő kövület, vagy egy időgépbe való belépést kínáló egyedülálló ajánlat evolúciós kapcsolódási pontja, amely intelligenciájával nem szűnik meg felkavarni a szellemet és a képzeletet, akár előre, akár hátra hajtod az évszámokat az időhajón. A „Glory Of Chaos” rendkívül mérgező és új, egyedülálló Helstar-album!
Felállás
James Rivera – ének
Larry Barragan – gitár
Rob Trevino – gitár
Jerry Abarca – basszusgitár
Mikey Lewis – dob
Dallista
1. Angels Fall To Hell
2. Pandemonium
3. Monarch Of Bloodshed
4. Bone Crusher
5. Summer Of Hate
6. Dethtrap
7. Anger
8. Trinity Of Heresy
9. Alma Negro
10. Zero One
BÓNUSZ DALOK:
11. Heavy Metal Thunder
12. Animal Magnetism
