Kiadó: Loma Vista
Megjelenés: 2022. 3. 11.
Producer: Klas Åhlund
Műfaj: pop-hard rock
Lemez hossza: 46.21 perc
Értékelés: 8.5/10
A Ghost mindig is olyan zenekar volt, amelyet vagy szeretsz, vagy nem. Úgy tűnik, a titokzatos svédek éles eszű, társadalomkritikus stílusukkal tükröt tartanak a mai bináris, „cancel culture”-től átitatott generáció elé. Tizenkét éve annak, hogy Papa Emeritus sátánista dalaival először sokkolta a világot, de ahogy a világ, úgy a Ghost is albumról albumra fejlődik. A kidolgozott történetek, a „pápák” és a „bíboros” közötti váltások, valamint a legapróbb részletekig megtervezett díszlet révén a Ghost a zenekar „fiatalsága” ellenére szinte azonnal a kultzenekarok közé emelkedett. Ezúttal a várakozásoktól mentesen vetették bele magukat a nyolcvanas évek pop-rock hangzásába, a téma fejedelme pedig – akár hiszed, akár nem – mindössze egyetlen dalban bukkan fel.
Az IMPERA, ahogy a címe is sejteti, a birodalmak felemelkedésével és bukásával foglalkozik. Az ötletet az album egésze – bár koncepcióalbumnak hat, valójában nem az – Tobias Forge-nak a ‘The Rule of Empires’ olvasása közben adta, de ahogy egy interjúban maga is elmondta, a birodalmak korában élünk ma is (nácizmus, az orosz birodalom feltámasztása, nyugati kapitalista birodalom,…), így anyag akadt bőven.
A lemezt az ‘Imperium’ című lassú instrumentális nyitja, amelyben az akusztikus gitár és az elektromos szólógitár párosa rögtön visszarepít minket a nyolcvanas évekbe, és szilárd alapot ad a lemez többi részéhez. Utána egy gyors rockos szerzemény, a Kaisarium következik, amely vidám ritmusával és dallamával a világ igazságtalanságaira figyelmeztet, miközben felidézi Hüpatiának, a görög filozófusnak és matematikusnak az emlékét, akit haladó nézetei miatt öltek meg keresztények Alexandriában. A dal középső része erősen progresszív instrumentális szakaszba csap át, amely nagyon emlékeztet a legendás kanadai Rushra.
It is the noise of the rightious dogma, that hides the handman’s tail, Hypatia, Far away from the stench of heavens, Hypatia, Long ago yet too close to forever.
A ‘Spillways’ hangzása bőven merít a Bon Jovi (‘Runaway’) és a Toto ihletéből, de Forge összetéveszthetetlen énekdallamával. Arról a sötétségről szól, amely bennünk lapul: ahogy a gátak túlfolyói (spillways) a felesleges víz leeresztésével megakadályozzák, hogy az átcsapjon a gáton, úgy tör fel gyakran belőlünk is a sötétség fölöslege.
All your faith, all your rage, all your pain, it ain’t over now, It is the cruel beast that you feed, it is your burning yearning need to bleed.
Az album második kislemeze, a ’Call Me Little Sunshine’ valószínűleg a lemez leginkább „ghostos” dala, amely simán elférne a két korábbi albumon is. Forge elmondta, hogy az ipari forradalom következményeiről szól, amely örökre megváltoztatta az életünket, az ördög pedig a technológiába való szüntelen menekülésre ösztökél minket, az emberi kapcsolatok és az emberi érintés rovására.
You can always reach me, You will never ever walk alone, Even when you’re dead and gone, You can always reach me, All you gotta do is call me, Little Sunshine.
Akárcsak az előző dal, a keményebb hard rockos vonalat képviselő ‘Hunter’s Moon’ is felkerülhetett volna az előző albumra, ha nem éppen a ‘Meliora’-ra. Forge-nak, a horrorfilmek nagy rajongójának „nagy dobás” sikerült: a dal felbukkant a ‘Haloween Kills’ című filmben, a szövege pedig a múltunkból való hozzátartozók utáni vágyakozásról szól.
Though my memories have faded, They come back to haunt me once again And though my mind is somewhat jaded now, it’s time for me to strike again.
Ezután az ütős ‘Watcher in the Sky’ jön, a hard rock és a heavy metal sikerült keveréke, remek tapping szólóval, amely szépen kerekíti a nyolcvanas évek hangulatát. Szövegében a tudomány mellékhatásaira figyelmeztet, amelyek napjainkban jelentek meg, például a lapos Föld elméletére.
Communication is key, When you unlock to believe, Can you see what I see?, Searchlights, Looking for the Watcher in the sky.
A rövid, ‘Dominion’ című instrumentális közjáték után a meglehetősen megosztó ‘Twenties’ következik. Egy kifejezetten filmes bevezető után a dal szinte death metal ritmusokba csap át, a versszakban kissé megnyugszik, a háttérben pedig fúvós elemek szövődnek bele, jazz- és swingmotívumokkal a múlt század húszas éveiből. A szöveg jövő időben íródott, de felvetődik a kérdés, mennyire különböznek a mai húszas évek a százéves elődjüktől. A gazdagság és jólét kora, a totalitárius rezsimek felemelkedése a megváltók álarca alatt, a vég pedig pénzügyi összeomlás és nyomor. De ne félj, jönnek a harmincas évek!
Tell ‘em all this is war, And not fighting a war is for the suckers, (kiss my) Assassinate, Gather the tools to disintegrate, (feed) hate, Reaping the seeds as a reprobate.
Nincs album jó ballada nélkül, és a ‘Darkness at the Heart of my Love’ pontosan ezt hozza. Csak az a kérdés, ki kicsoda a szövegben.
Remember always, that love is all you need, Tell me who you wanna be, And I will set you free.
A következő ‘Griftwood’ Van Halen-es gitárokon viszi a mondanivalóját, Forge szerint pedig a szöveg az olyan emberekbe köt bele, mint Mike Pence volt amerikai alelnök, aki a fellépésein nyíltan a Bibliára hivatkozik, de a tanítását nem követi, és azt ígéri híveinek, hogy soha többé nem fognak szenvedni – ezt még maga Jézus sem ígérte.
You want to guide the believer? (Yes) You and the greatest deceiver? And never ever suffer again.
A rövid, sötét hangulatú instrumentális, a ‘Bite of Passage’ egyenesen bevezet az utolsó számba, a ‘Respite on the Spitalfields’-be. A grunge-os felvezetés, amely a dalhoz hasonlóan a (nyolcvanas évek) vége felé jelent meg, a középső részben hard rockba vált át, a szólórész klasszikus rockballadába megy át, az az utáni szakasz pedig már egyenesen progresszív, így a lassú ritmus ellenére a dal jó néhány különböző stílust kapcsol össze. A meglehetősen depresszív és beletörődő szövegtémákkal szemben a végén megjelenik a remény: a mai birodalmak is előbb-utóbb a történelem szemétdombján végzik.
Nothing ever lasts forever, We will go sovereign Into the night.
Az IMPERA azt bizonyítja, hogy Tobias Forge és névtelen kísértetei zenei alkotómunkáját nem korlátozzák tiltások és tabuk. Bár a lemez talán nem egészen az eredeti rajongók ízlése szerint való, hiszen ez a zenekar eddigi életművének legkevésbé sötét, legkönnyedebb, legkevésbé sátánista – legalábbis a szövegek szintjén –, ugyanakkor legtáncolhatóbb és legdallamosabb albuma, éppen ezzel a másságával mutatja meg, mire képesek a svédek, és hogy a jövőtől nincs mit tartaniuk.
Szerző: Sebastijan Videc
Számlista:
1. Imperium
2. Kaisarion
3. Spillways
4. Call Me Little Sunshine
5. Hunter’s Moon
6. Watcher in the Sky
7. Dominion
8. Twenties
9. Darkness at the Heart of my Love
10. Griftwood
11. Bite of Passage
12. Respite on the Spitalfields
Felállás:
Papa Emeritus IV – ének
Nameless ghouls – minden egyéb hangszer
