Előadó: Johnny Burning
Kiadó: Street Symphonies Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 44:27
Értékelés: 4/5
A nyolcvanas évek végi sleaze glam rock mostani újjáélesztésében elsősorban a skandináv bandák járnak az élen, a Crashdiet pedig a debütalbumával valószínűleg ennek az újrafelfedezésnek a legfontosabb képviselője! Nehéz elhinni, de a Johnny Burning a „Get Up Get Loose Get Off!” (2008) című bemutatkozóján újabb hihetetlenül meggyőző kiadvánnyal áll elő, amely minden alapvető összetevőjében működik, ami egy jó sleaze felépítéséhez kell.
A klónozás, amely olyan ügyesen idézi az olasz megközelítést, ezúttal elképesztően lényegtelen az egész szempontjából. Az imolai kvintett összeszokottan működik, az album során a csapat tagjainak hozzájárulása remekül kiegészíti egymást a közös ügy érdekében. Minden egyes dal nagyon meggyőző, sőt még annál is több. Csábító. A zenekarnak megvan a karizmája, hogy megmutassa a tökét. A Johnny Burning a lemezen pimasz, hedonista, megzabolázhatatlan. Szóval fülledt. A kiváló produkció persze az első feltétele annak, hogy egy olyan album, amelyen az elavult zene forog, a naftalinból előhúzva és még egyszer eljátszva, ennyire vonzóan meggyőző legyen. Az ember csak azt kívánja, bárcsak többet csináltak volna ilyen albumot a nyolcvanas években, az aranykorban, mert ma egy „kihalt”, azaz aktualitását vesztett műfajjal sokkal nehezebb bárhová is betörni.
A zenekar karizmájának központja Manuel, az énekes körül gyűlik össze. A fickónak természetellenesen magas a hangja. Ezen áll vagy bukik minden. Az egész potenciális rajongótábor is, annyira sajátos ez a vokál. Vagy szeretni lehet, vagy utálni. Szó szerint, egy (legalábbis feltehetően) férfi személytől tényleg hihetetlenül magas hang. Valójában, amikor először hallgattam az albumot, olyan jól beleült a teljes hangzásba, hogy azt mondtam magamnak: „Ravasz! Női ének a glam rockban! Ez aztán jól működik!!!” Aztán megfogom a promó CD-t, megfordítom, és a hátoldali képen nem találom a lányt, csupa srác van a fotón. Remek vicc, amely a sleaze kelléktárához tartozik, csak hát ráadásul az egész még igaz is! Ezt nem tudom pontosabban leírni, mint hogy a srác nyilván egy hatalmas héliummal teli lufit nyelt le, mielőtt beállt a stúdióba. Minél följebb megy a hangfekvésekben, annál zajosabb, és annál meggyőzőbb bennük. Ráadásul sok olasz honfitársával szemben az az előnye, hogy az éneklésben az angol hihetetlenül érthető, ami alapfeltétel. Az olasz zenekarok többsége általában megfenekli, ha beszélni akar angolul, nemhogy amerikai módra énekelni (bár az olasz közönséget ez az angol nyelv elferdített előadása egyáltalán nem zavarja).
A valódi hallgató viszont hamar rájön, hogy a középpontba állított, rikítóan sikító női hang mögött kiváló zene rejlik. Még akkor is, amikor olyan elképesztően ostoba című dalok kezdenek forrni, mint az Idiota vagy a Sassy Lassie Goose (már csak a Titty hiányzik mellé) – ez utóbbi (kiemelt kolompszóval) az album egyik csúcspontja –, ezek a srácok nem veszik le a lábukat a gázról. Terjedelmesen guruló sleaze glam drive ez, tökéletesen kiegyensúlyozott produkcióval, vastag basszusmenettel, feszes, tömör riffek remek összjátékával, amelyeket az azonnali, bőr alá hatoló behatolás ősi élessége díszít, a gitárjátékot pedig kiváló, kicsiszolt szólók egészítik ki. A Johnny Burning remekül érez rá a vezérdallam kiemelésére. Ehhez jön a kivitelezés „lendülete”, és a dolog meggyőzően működik. Ha az album elején még nem, a Burning Miracle biztosan lefújja a fejedet.
„Nasty”, „kinky”, „sossy” kolbász! És még mi minden! Talán nem is mind közönség elé való. Manuel nemcsak nőnek öltözik (ami az igazi sleaze rock kultusz arzenáljához tartozik, nehogy félreértés legyen), hanem úgy is énekel, mint egy nő, ez hihetetlen. Az album tetőtől talpig remekül kifaragott, a srácok pedig a fenomenális Shine balladával bizonyítják (a refrén!!!), amilyet a sleaze aranykorának balladamesterei, a Cinderella sem szégyellt volna. Néhány számban persze akadnak lyukak, ahol lehetne még fejleszteni, de egy debütalbum általános megítélésében ezúttal egyértelműen felülmúlták a várakozást. Az aranyos nyolcvanas évek, a még friss és kemény Mötley Crüe! Rád tör a nosztalgia? Tedd fel a Johnny Burninget! Fontos debütalbum a sleaze-revivalhoz!
Felállás
Manuel – ének
D.B. – gitár
Niko – gitár
Cesko – basszusgitár
Rob – dob
Számlista
01. Intro
02. Wrong Shape
03. Devil Inside
04. Sassy Lassie Goose
05. Idiota
06. Lost & Found
07. Burning Miracle
08. Time To Rock
09. Shine
10. Rock In The U.S.A.
11. Turn Down Just To Leave It
