Előadó: Welch Boys, The
Kiadó: I Scream Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 49:01
Értékelés: 3.5/5
Oh igen. Hallott valaha valaki a Dropkick Murphysről? Hát persze, tudjátok. A rock ‘n’ rollt megtérítik egy kis punkkal, belekevernek némi ír folk huncutságot, és már sül is a muffin. A jó erőben lévő bostoni kvintettet, amely esküdt híve az italozós randalírozásnak és mulatozásnak, továbbra is a megingathatatlan gitáros, T.J. Welch (a Blue Bloods tagja) vezeti, mellette ott van a Slapshot énekese, Ed Lalli, továbbá P.J. Dionne gitáros és Mark Powers basszusgitáros. A zenekar új dobost vett fel Steve Maffeo személyében, aki a (álmában) elhunyt Ron Holbrook helyére ugrott be.
A The Welch Boys az új albummal ott folytatja a történetét, ahol az a debütálással abbamaradt. Vagyis dúr hangnemű refrének, vezérmotívumok. Ed Lalli-nak az az igazi részeges, érdesen hörgő hangja van, amely próbálja vinni a dallamot, helyenként szándékosan összecsapott, ami mindenképp pluszpontot ad a zenekar sörszagú punk ‘n’ rockjának, és természetesen elsősorban a The Welch Boys hitelességét erősíti. A riffek triviálisak, olykor szó szerint hülyén egyszerűek, a refrénekben pedig a tömeg, pontosabban a pubokból semmi erővel ki nem mozdítható italozó haverok társaságának többszólamú éneke szól. TJ Welch bizonyítja, hogy nem teljesen kívülálló a gitárnál. Pontosan tudja, hogyan hozza felszínre az egyes riffekből a vagány, sörtől átitatott rockenergiát, ráadásul meglep a gitárszólók beépítésével is, amelyek először is nem teljesen sablonosan egyszerűek, másodszor pedig mégsem hiányolná őket senki. A punknak nem feltétlenül kellenek szólók, de ezúttal nem is feltétlenül ártanak.
Az ember nem tudja pontosan, mennyire volt kiütve a kvintett a lemez felvétele alatt, de a stúdió levegőjében nyilván jó néhány különféle alkoholszármazék-molekula keringett. Mindenféle. A szövegek gazemberek, sőt csípősen pikánsak, ami a humort illeti (Pervert – Pete Townshendről, a gitárosról). A fiúk a szórakozást sem hagyják ki a Let’s Break The Law című számnál, amelyben nagyon szellemesen és egyedi módon dolgozzák át az Anti Nowhere League eredetijét. Az albumon legalább 18 dal van, és már ebből a számból sejteni lehet, hogy az alkohol a stúdióban sem hagyja nyugodni a srácokat.
Szóval? Egyszerű „party drive”, önmaguk és mások kifigurázása (a szövegek az album szaftos oldala) minden kanyarban, ennek a perverz, mégis szerethető punk rocknak a kanyargós útján, enyhe ír folk felhanggal, amely butaságokra késztet. A lemez érdekes lehet a Deadly Sins, az NOFX és a Street Dogs rajongóinak is, valamint (sőt) enyhébb és alkalmi adagokban, természetesen, ha a szlovén nép lányai és fiai közé tartoztok: a The Drinkers híveinek is.
Felállás
Ed Lalli – ének
TJ Welch – gitár, vokál
PJ Dionne – gitár, vokál
Mark Powers – basszusgitár, vokál
Steve Maffeo – dobok, vokál
Produkció
Jim Siegel & The Welch Boys
Számlista
1. Head In The Sand
2. No Hope
3. Charlie The Marine
4. Transparent Man
5. Drinking Angry
6. Police Dog
7. Pervert
8. My Own Creation
9. Ambulance Ride
10. 8 %
11. Johnny Black
12. Route Irish
13. Let’s Break The Law
14. Stronger
15. Two Steps Forward
16. Time Ain’t On Our Side
17. Turn It Loose
18. Sonic Lobotomy
