Szerző: Jernej Vene
Helyszín: München/Németország
A koncert dátuma: 2006. 10. 28.
Látogatók száma: 14
Jegyár: 62,00€ – 90,00€
Amikor tavasszal kiderült, hogy a kiszámíthatatlan George Michael tizenöt év után turnéra indul, magamban reménykedtem, hogy a mi környékünket is érinteni fogja. Nem mintha kívülről fújnám a dalait, vagy nem tudnék élni a zenéje nélkül, sőt: az utóbbi tíz évben olyan ritkán ad ki új anyagot, hogy tényleg meg kell dolgoznia, ha meg akar győzni. A legutóbbi lemez, a Patience (2004) pedantikusan kicsiszolt soul-pop és balladás darab, néhány szám pedig kissé hosszúra nyúlt rajta. Lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidíthetne őket egy jó perccel, és nekem egy szavam sem lenne. A koncerten viszont egészen más a helyzet. Ha engem kérdeztek, egy jó órával megtoldanám. Először is tudnotok kell, hogy a rajongónők és a „rajongók” régóta várták, a jegyek villámgyorsan elfogytak. A vasárnapi müncheni koncert mellé hozzá kellett venni a hétfőit is. Kevéssel fél kilenc előtt megjelent a legjobb korában lévő úr, a zsúfolásig megtelt csarnok pedig szó szerint az ő kezéből evett. George Michael elég ügyesen sétált végig az elmúlt huszonhárom év slágerein. A főleg női közönség (a férfiak, ha nem kísérők vagy sofőrök voltak, súlyos kisebbségben maradtak) hullámzott az érzelmektől és a lelkesedéstől. A gyors táncos számok közé átélt balladákat szőtt, és a megpuhult csarnok lelkét simogatta, mert nagyon jól tudja, hogyan megy az üzlet. A jegyek az utóbbi években, mióta Nyugat-Európában bevezették az eurót, elég borsosak, tulajdonképpen minden más is az, ami a koncertekkel jár. A merchandise, vagyis az előadóhoz kapcsolódó emléktárgyak árusítása (pólók, sapkák, öngyújtók, kulcstartók, bögrék, turnékönyv stb.) úgy virágzik, mint soha. A lemezeladások csökkennek, a számokat az interneten adják (és lopják). Egy ilyen nagy turné, mint Michaelé, viszont rendkívül drága produkció. George Michael megalomán színpadot talált ki, amelynek központi eleme egy vetítővászon, amely a színpad elejétől egészen a csarnok mennyezetéig húzódik. Ez a fő kivetítő, Michael és a kísérő énekesek pedig járkálnak is rajta. A középsőn kívül két oldalsó vászon is van. A minden számot kísérő színes kombinációktól a közönségnek elállt a lélegzete. Vizuálisan Michael koncertje szemet gyönyörködtető, és a nagyok közül kevesen múlják felül az ötletességében. A zenei megvalósításban is tökéletességet ért el. George Michael a mindennapi életben sok ostobaságot átélt, a legtöbbet a saját hibájából. A színpadra való visszatéréshez is valószínűleg rengeteg bátorságot és erőt kellett összeszednie. Gond nélkül énekel, a hangját a legapróbb részletekig uralja, és ez az este minden pillanatában így volt. Különösebben beszédes nem volt, néhányszor megkérdezte, hogy érezzük magunkat, és hogy készen állunk-e a táncra. A balladák alatt egy bárszéken ült, talán a legátéltebben Roberta Flack The first time ever I saw your face című számának feldolgozását adta elő a Songs from the last century (1999) lemezről. A legjobban az az ötlet nyűgözött le, hová helyezte a kísérőzenészeket, akik tizenöten voltak. George Michael mindkét oldalon a nagy vászon mellett, három emeleten helyezte el őket, ami a lenyűgöző színpadnak még nagyobb varázserőt adott. A zenészek többsége színesbőrű, a brit soul és acid jazz színtér rutinos öreg rókája és macskája. A teli hangzásról három gitáros gondoskodott, köztük a stúdiózenész ász, Phil Palmer, aki lejött a pódiumról, és ledarálta a szólót a Faith című számban. Igen, ez volt az első a húszperces szünet után, ami nekem nem igazán tetszett, hiszen a társaság nem éppen olyan idős, mint az Eagles vagy bárki más, aki szünetet iktat be a koncertjébe. Hát jó. A szünet előtti utolsó szám a zeneileg kissé unalmas Shoot The Dog volt, amely előtt megkérdezte a jelenlévőket, mit gondolunk Bush amerikai elnökről. Anélkül, hogy megvárta volna a reakciónkat, a jobb keze hüvelykujját lefelé fordította, és ezzel világosan megmutatta, mit gondol róla. A csarnok egyetértett vele, a szám alatt pedig a színpadon felfújódott Bush elnök karikatúra-bábuja, később pedig brit kollégájáé is kutya képében, aki elég kínos helyzetbe került. Az utóbbi években Európa-szerte már láttam néhány koncerten bírálatot az amerikai politikáról, de ilyen közvetlent még nem. Mint tudjuk, George Michaelnek a szám videóklipjével is sok baja volt, mert túl egyenes volt. A közönség a számok nagy részét vele énekelte, így gyakran átengedte nekik a refréneket, de szerintem épp akkor, amikor a számok legmagasabb hangjai jöttek. Lehet, hogy tévedek, de az tény, hogy rég láttam ilyen tökéletes muzsikálást, és a főszereplő ilyen teljes összeolvadását a rajongók tengerével. Ha Michael a szünet helyett eljátszott volna még néhányat a gazdag slágertárából, a tudósítótok még elégedettebb lett volna. Talán valamelyik kísérő énekesnővel (például Lucy Jules-lal) elénekelhetett volna egy duettet, amelyekért a dalok szinte maguktól kínálkoznak. De majd legközelebb! Végül köszönet a Concert Freaknek a gyors oda-vissza szállításért.
Setlist
1. Waiting (reprise)
2. Flawless
3. Fast Love
4. Father Figure
5. Everything She Wants
6. The First Time Ever I Saw Your Face
7. Praying for Time
8. Too Funky
9. You Have Been Loved
10. Star People
11. My Mother Had a Brother
12. Shoot the Dog
—szünet (20 perc)—
13. Faith
14. Spinning the Wheel
15. Jesus to a Child
16. Amazing
17. I’m Your Man
18. Outside
—ráadás—
19. Careless Whisper
20. Freedom ’90
Felállás:
George Michael – ének
Phil Palmer – gitár
Graham Kearns – gitár
Mike Brown – gitár
Luke Smith – billentyűs hangszerek
Andy Hamilton – billentyűs hangszerek
Steve Walters – basszusgitár
Danny Cummings – dob, ütőhangszerek
Carols Hercules – dob, ütőhangszerek
Shirley Lewis – vokál
Jay Henrey – vokál
Lincoln Jean -Marie- vokál
Lori Perry – vokál
Sharon Perry – vokál
Lucy Jules – vokál
