Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hackett, Steve
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 144:48
Értékelés: 4.5/5
Steve Hackett hihetetlen. A legendás gitáros, aki eredetileg a progresszív rock óriásaként ismert Genesis tagjaként lett híres, megrögzött zenei munkamániás maradt, aki szinte minden évben meglep valami remek újdonsággal. A lenyűgöző Squackett projekt után, amelyet az Yes basszusgitárosával, Chris Squire-rel hozott létre, és amelynek remek bemutatkozó lemeze, az „A Life Within a Day” (2012) is megjelent, mindössze néhány hónappal később kihozta a „Genesis Revisited II”-t is, az 1996-os „Genesis Revisited” folytatását, amelyen különféle neves vendégzenészekkel játszotta újra a Genesis néhány legnépszerűbb klasszikusát. Most is számos régi Genesis-kedvencet vett elő abból az időszakból, amelyet a legendás zenekarral töltött (1971-től 1977-ig). A „Genesis Revisited II”-re ráadásul négy olyan szerzemény is felkerült, amely eredetileg a szólólemezein jelent meg, de a progrock-nagyágyúk valamelyik stúdióalbumára szánta őket.
Az első lemez Steve korai Genesis-időszakát mutatja be (1971 és 1975 között), amikor az énekes az felejthetetlen és egyedi Peter Gabriel volt. Ezt a korszakot a rajongók többsége a művészi eredetiség és a hangulati-lírai mélység miatt a mai napig a zenekar legkedveltebb időszakának tartja, még ha nem is a kereskedelmileg legsikeresebbnek, az akkori felállás pedig teljes joggal számít klasszikusnak. A „Chamber of 32 Doors” új változata bevezetőként klasszicizáló akusztikusgitár-hangszerelést kapott, szerkezetében pedig egy árnyalattal szimfonikusabb az eredetinél. Nad Sylvan igyekezettel, szorgosan utánozza a legendás Peter Gabrielt, akivel meglehetősen hasonló a hangszíne, ez pedig nagyon fontos a „The Lamb Lies Down On Broadway” (1974) ezen elengedhetetlen darabjának, a Rael utazásáról szóló konceptalbum-remekműnek a hiteles, színpadias előadásához.
A népszerű, gitáros instrumentális klasszikust, a „Horizons”-t Steve ezúttal akusztikus gitáron játszotta el, bevezetőként az epikus főműhöz, a „Supper’s Ready”-hez, amely sok Genesis-rajongónak a mai napig a zenekar szerzői csúcsteljesítménye. Ezen a „Foxtrot” (1972) című remekművön Steve-vel együtt öt különböző énekes működött közre. A titokzatos bevezető részt kifejezetten melodramatikus módon Mikael Akerfeldt (Opeth, Storm Corrosion) énekli, majd őt követi Simon Collins (Phil fia), aki híres apja énekes örökségének hű továbbvivőjeként mutatkozik meg, valamint Conrad Kelly. A burleszkes-avantgárd középső szakaszt „Willow Farm” címmel, ahol a sokszínű figurák seregének hiteles megszólaltatásához jókora adag fintorgó éneklés kell, maga Steve énekelte el, és meglepően jól oldotta meg a feladatot. Az epikus zárórészt pedig nem más énekli, mint az It Bites egykori énekes-gitárosa, Francis Dunnery, egy újabb kiváló vendégénekes, aki mindig is „gabrielesen” csengő hanggal büszkélkedhetett.
A „The Lamia”-n különösen lenyűgözőek a gitárharmóniák Hackett és Steve Rothery (Marillion) között, Nik Kershaw pedig költői énekmegközelítésével nagyon átélt előadást ad a népszerű, rusztikus hangulatú „The Lamb Lies Down On Broadway”-örökzöldből. A régi angol eposz, a „Dancing with the Moonlit Knight”, amely Steve szavai szerint egyáltalán a kedvenc Genesis-klasszikusa, kiváló énekteljesítményt tartalmaz Francis Dunnery tolmácsolásában, aki ebben az esetben tényleg a lehető legjobb választás volt a korai, Gabriel-korszakos Genesis hiteles varázsának felidézéséhez. Ami az eredeti hangulati varázs megőrzésére tett kísérletet illeti, ez a „Selling England By the Pound” (1973)-klasszikus az egyik legjobban sikerült darab az egész „Genesis Revisited II”-n. A keleties hangulatú „Fly On a Windshield” és a „Broadway Melody of 1974” új változatában, amely felejthetetlen burleszk az amerikai álomról, Hackett dobosa és énekese, Gary O’Toole énekel.
A „The Musical Box” ezúttal egy altató zenélődoboz-dallammal nyit, amely aztán gyorsan „rémálommá” fordul. A mikrofon mögé ismét Nad Sylvan áll, aki újra rendkívül átélt énekes előadást nyújt, és amennyire csak lehet, hasonlóan adja vissza a legendás Peter Gabriel eredeti nagyszerűségét. Fuvolán kifejezetten aktív Steve testvére, John Hackett, akivel gyerekkoruk óta együtt zenélnek. A háromszólamú gitárharmóniákkal záródó rész érdekes színfolt, amelyet Hackett minden bizonnyal nagy örömmel hozott létre az örökzöld új változatához. A „Can-Utility and the Coastliners”-en, ezen az avantgárd fűszerekkel megspékelt történeten Knut királyról és a „kis zöldekről”, Steven Wilson (Porcupine Tree, Storm Corrosion, Blackfield, No-Man) énekel, aki „gabrieles” szerepében ezúttal szinte felismerhetetlen, de kiváló.
A „Please Don’t Touch” régi klasszikus, amely Hackett második szólólemezének a címét adta, és eredetileg a Genesis „Wind and Wuthering” (1977) albumára szánták, ahol az „Unquiet Slumbers” és a „Wot Gorilla” társaságában kapott volna helyet. Steve akkori „sorstársai” (Phil Collins, Tony Banks és Mike Rutherford) azonban ellenezték, ami az egyik fő oka volt annak, hogy Steve a szólóútra lépett. A „Please Don’t Touch” ezen változata több sustain-effektet használ a gitáron.
A második lemez, amely a pasztorális-zenekari klasszikussal, a „Blood On the Rooftops”-szal nyit, és amelyen az énekes szerepében ismét a dobos O’Toole brillíroz, Hackett késői Genesis-korszakának van szentelve, 1976 és 1977 között, amikor a legendás zenekar rövid ideig kvartettként működött, és két kiváló albumot adott ki: az „A Trick of the Tail” (1976) és a „Wind and Wuthering” (1977) lemezeket. Az egyetlen időrendi kivétel a „Nursery Cryme” (1971) klasszikusa, a „The Return of the Giant Hogweed”, a rocktörténet első feljegyzett tapping-példája, amelyben a központi gitárszólót a legendás svéd gitáros-énekes, Roine Stolt (The Flower Kings, Transatlantic, ex-Kaipa, Karmakanic) játssza. John Hackett ismét pasztorális fuvolabetétekkel mutatkozik meg. A fő énekes szerepet ezúttal a kultikus amerikai énekes és multiinstrumentalista, Neal Morse (ex-Spock’s Beard, Transatlantic) vállalja, a ritmusszekcióban pedig Lee Pomeroy basszusgitáros (It Bites, Three Friends) és Rob Townsend dobos (Family) kíséri. Az „A Trick of the Tail” éteri balladáján, az „Entangled”-en, ahol ismét bővelkedik a mellotron, Jakko Jakszyck (21st Century Schizoid Band, ex-Level 42) remekel bársonyos énekstílusával, a refrén vokálharmóniáiban pedig Amanda Lehmann támogatja hatásosan.
Az „Eleventh Earl Of Mar” szintén az eredeti nyomdokain halad, csak a főénekes ismét Nad Sylvan, aki nemcsak Peter Gabrielt, hanem Phil Collinst is hatásosan utánozza, a gitárvonalak pedig a produkcióban egy hajszállal hangsúlyosabbak és tisztábbak, ami egyébként a „Genesis Revisited II” legtöbb további Genesis-feldolgozására is elmondható. A megrázó „Ripples” balladán Hackett kockázatos kísérletbe fogott, mert női éneket választott, és bár Amanda Lehmann énekregisztere semmiképp sem éri el az eredeti érzelmi mélységét Collins területén, a feladatát tisztességesen elvégezte. Ezt három, egymással összefüggő „Wind and Wuthering”-szerzemény követi, amelyek eredetileg is a legendás album záró részét alkotják. A mellotronnal és akusztikusgitár-klasszicizmussal nemesített „Unquiet Slumbers for the Sleepers…” és „…In that Quiet Earth” instrumentálisok az epikus finálébe, az „Afterglow”-ba torkollnak, amelyben a főénekes szerepében a legendás basszusgitáros-énekes, John Wetton (Asia, ex-Mogul Thrash, Family, King Crimson, Uriah Heep, UK, Roxy Music, Wishbone Ash, Phenomena, Wetton-Manzanera, Qango) remekel. Wetton, aki már az 1996-os „Genesis Revisited”-en is közreműködött, a várakozásoknak megfelelően rendkívüli pátosszal énekli el az örökzöldet, és újra szemléletes választ ad arra, hogyan szólt volna a Genesis az ő énekével. A „Genesis Revisited II” rangos vendégei közül érdemes megemlíteni még Hackett régi munkatársát és kísérőzenekarának tagját, a basszusgitáros-énekes Nick Beggst (Kajagoogoo), aki különösen a Chapman Sticken villan.
A „Genesis Revisited II” végén még három szám található Steve szólókarrierjéből, amelyeknek a gyökerei a Genesis-korszakba nyúlnak vissza. A katasztrofális hangulatú „A Tower Struck Down”, amely eredetileg Hackett bemutatkozó lemezén, a „Voyage of the Acolyte”-on (1975) jelent meg, a mennydörgő gitárfrazeálás tekintetében sokkal agresszívebben szól, és már-már a heavy metal felé kacsintgat. Az igazat megvallva a Genesis néhány kivételtől eltekintve, mint a „The Knife” (ez még Steve érkezése előtti időkből származik), a „The Musical Box” és a „Return of the Giant Hogweed”, soha nem szólt még félannyira ütősen sem. A „Camino Royale”, az „Highly Strung” (1982) albumról származó sztenderd, amelyben ezúttal a magyar fusion zenekar, a Djabe működött közre, jóval jazzesebb változatban szólal meg, kiterjedt trombitabetétekkel, így még az eredetinél is érdekesebb.
A kétlemezes Genesis-feldolgozásgyűjtemény legvégén pedig egy kiváló változat áll az epikus remekműből, a „Shadow of the Hierophant”-ból, amelynek gyökerei a Genesis „Foxtrot” stúdióklasszikusának időszakáig nyúlnak vissza, de csak Hackett bemutatkozó lemezén, a „Voyage of the Acolyte”-on jelent meg. Ez a változat, amely nem spórol a mellotronnal és a basszuspedállal, némileg gyorsabb tempóban szól, de így is sikerült megragadnia a klasszikus Genesis szellemét, ez pedig a legfontosabb. Amanda Lehmann rendkívül nehéz feladatot kapott, hiszen Sally Oldfield briliáns eredeti énekteljesítményét kellett pótolnia, de a mellotron hullámzásában meglepően meggyőzően oldotta meg, mert hasonló hangszínnel rendelkezik, mint híres elődje.
A „Genesis Revisited II” csemege mindazoknak, akik régóta szeretik Hackett életművét, elsősorban azonban kellemes időutazás azokba az évekbe, amikor a gitárvirtuóz a legendás Genesis tagjaként 1971 és 1977 között a zenekar „aranykorát” élte. Egyúttal ez az újrajátszott Genesis-klasszikusokat tartalmazó dupla dokumentum újabb szemléletes bizonyíték arra, hogy a Genesis egykori tagjai közül messze Steve gondoskodik a legszorgalmasabban az örökség megőrzéséről. Ezért egy esetleges újabb Genesis-egyesülés megszervezését (aminek az esélyei, az igazat megvallva, tényleg igen szűkösek) és a koncertrepertoár összeállításának döntő szavát éppen rá kellene bízni, természetesen Peter, Phil, Tony és Mike kölcsönös támogatásával.
Felállás
Steve Hackett – gitár, ének
Roger King – billentyűk
Amanda Lehmann – gitár, ének
Jo Lehmann – háttérvokál
Christine Townsend – hegedű, brácsa
Dave Kerzner – billentyűk
Dick Driver – nagybőgő
Francis Dunnery – gitár, ének
Gary O’Toole – dob, ütőhangszerek, ének
John Hackett – fuvola
John Wetton – basszusgitár, gitár, ének
Mikael Akerfeldt – ének
Nad Sylvan – ének
Nik Kershaw – ének
Phil Mulford – basszusgitár
Rachel Ford – cselló
Roine Stolt – gitár
Steve Rothery – gitár
Nick Magnus – billentyűk
Neal Morse – billentyűk, ének
Jeremy Stacey – dob
Conrad Keely – ének
Nick Beggs – basszusgitár, Chapman stick
Steven Wilson – gitár, ének
Rob Townsend – szaxofon, fuvola
Jakko Jakszyk – gitár, ének
Simon Collins (Phil Collins fia) – billentyűk, ének
Lee Pomeroy – basszusgitár, Chapman stick
Produkció
Steve Hackett és Roger King
Számlista
CD1:
1. The Chamber of 32 Doors
2. Horizons
3. Supper’s Ready
4. The Lamia
5. Dancing with the Moonlit Knight
6. Fly on a Windshield
7. Broadway Melody of 1974
8. The Musical Box
9. Can-Utility and the Coastliners
10. Please Don’t Touch
CD2:
1. Blood on the Rooftops
2. The Return of the Giant Hogweed
3. Entangled
4. Eleventh Earl of Mar
5. Ripples
6. Unquiet Slumbers for the Sleepers
7. In That Quiet Earth
8. Afterglow
9. A Tower Struck Down
10. Camino Royale
11. Shadow of the Hierophant
