Helyszín: Križanke, Ljubljana
A koncert dátuma: 2007. 05. 08.
Látogatók száma: 0
Jegyár: 40 EUR
Ezúttal a legendás norvég szaxofonos, Jan Garbarek érkezett hozzánk egy igazi „All Stars” felállás kíséretében. Valójában ez a társaság nem is kísérőzenekar, hiszen mind a négy zenész, Garbarekkel együtt, teljesen egyenrangú, és inkább egyfajta edzett „vén macskákból” álló kollektívát alkotnak, amelynek éppen most a szaxofonos a vezetője. Ahogy a kétórás fellépésen megmutatták, bárki bárkit kísérhetett, és ezt csinálták is, mert nagyjából egyformán ragyogtak mindannyian. A főszereplő mellett talán Trilok Gurtu ütőhangszeres tűnt ki a legjobban, aki nálunk meglehetősen népszerű zenésznek számít. Rajtuk kívül színpadra lépett még a kimondottan jó kedélyű Rainer Bruninghaus billentyűkön és zongorán, valamint Yuri Daniel a basszusgitárjával. Daniel Eberhard Webert helyettesítette, akinek egészségügyi okokból meg kellett szakítania a turnét, de a menedzsment szavai szerint hamarosan visszatér a csapatba.
Egy olyan számmal nyitottak, amely teljesen csendben lopakodott be a billentyűkből, amelyek úgy szóltak, mint a szél, az északi szél, amelyhez aztán a másik három hangszer ambient stílusban lassan további frissességet adott hozzá. Olyan zenét teremtettek, amely tökéletesen illett az időjáráshoz, ami akkor az esőtől ázott várost körbevette.
Közvetlenül ez után a nyitó prelúdium után a zenekar zeneileg teljesen megújult: a skandináv alaphangot jóval melegebb zene váltotta fel, hiszen a Jan Garbarek Group tagjai a világ minden tájáról érkeztek, és ennek megfelelően sokfélék azok a földrajzi és zenei környezetek is, amelyek sajátos nyomot hagytak rajtuk. Bár a szaxofon hangjában végig érezni lehetett azt a „északot és természetet, dalt és titokzatosságot”, ahogyan Jan játékát jellemezték, ez folyamatosan keveredett a többi hanggal, amelyek a hangszerek és gazdáik lelkén-testén át hozzátették a magukét. Valamiképp főként észak és dél találkozott és egészítette ki egymást, nem annyira kelet és nyugat. Mindkét pólust két-két képviselő és négy különböző népzenei hagyomány jelentette. Az északi pontossággal és csak látszólagos hűvösséggel Jan és Rainer uralkodott: Jan két szaxofonján rendkívül könnyedén cikázott az oktávok között, hol hangsúlyos hosszú hangokkal, hol közvetlenül utána rövidre vágott, hangsúlytalan hangokkal, Rainer pedig többnyire zeneileg szorosan mellette maradt, billentyűinek hangját gyakran egyenesen belefonta Jan játékába. A szemközti, látszólag lazább déli oldalon a rendkívül ötletes Trilok ragyogott, aki mintha Jack DeJohnette vagy Al Foster és Mtume egyszerre öltött volna testet, valamint Yuri, aki játékával kissé inkább a háttérben maradt, de ott döntő szerepet töltött be, mert többnyire lassabb futamaival szilárdan tartotta a legmélyebb regiszter zenei határát.
Jan kivételével mindenkinek volt néhány teljesen szóló perce is, amikor extra virtuozitást mutattak. Yuri volt az első. A szólót Fender Jazzmaster basszusgitáron játszta, bár egyébként többet nyúlt egy nem szabványos, bundok nélküli öthúros basszushoz, amellyel jóval melegebb hangokat csalt elő, amelyek a nagybőgő világát súrolták. Itt viszont kissé élesebb, funkos színezetű dallamokat tolt előtérbe, főleg egy loop segítségével, amelyet felvett, majd egy ideig lejátszott, közben pedig még kicsit élénkebben szólózott is.
Néhány számmal később a önálló megmutatkozás megtisztelő feladata Rainerre hárult, aki talán a legcsintalanabb volt azon az estén ebben a remek kvartettben. Egy rövidebb odüsszeiára indult, amely gond nélkül eltarthatott volna egy egész estén át, vagy akár kettőn is. Radikálisan váltott játékmódot: egy gyorsabb, különösebb effektek nélkül billentyűkön játszott jazz-motívumból átcsapott egy klasszikus ihletésű, valódi zongorán játszott etűdbe. Végül egy új témával zárt, amelyhez hamarosan csatlakozott a másik három is.
A fellépés vége felé utolsóként Trilok Gurtu kapta meg a maga tizenöt percét, akinek szokás szerint tele volt a keze-lába munkával, és egyszerre több ritmust játszott. Egy ideig a dobszéken ült, és csak ide-oda hajolt a körülötte álló különféle ütőhangszerekhez, később viszont fel kellett állnia, hogy megint másokra összpontosítson, és csak a jobb lábával tartotta az alapütemet a nagydobon. E sok ütőhangszer közül néhány szinte jégből készült hangszerként szólt, bizonyos cintányérok egyenesen énekeltek. A csengettyűk úgy hangzottak, mintha víz alatt szólaltatnák meg őket, és így is volt, mert mögötte egy dézsa víz állt, amelybe belemártogatta őket. A produkció vége felé csatlakozik hozzá Jan, ezúttal valamiféle furulyával, amely nagyon sajátos hangot adott, dallamával pedig talán egészen akaratlanul valóságos mesebeli tájakat idézett meg, valószínűleg északiakat, amelyeket Trilok látszólag távoli, de legalábbis távolról érkező dobolása szőtt át. Ezek a hangok mindenesetre alátámasztották azt a tézist, amelyet Jan játékára aggattak, vagyis hogy rendkívül intenzív és extrém módon vizuális zenéről van szó.
Az egész este során olyan zenét lehetett hallani, amely teljesen nyíltan kacérkodott az elsődleges, egyszerű szépséggel, amely meglehetősen könnyen megközelíthető, az igényesebb vizekre pedig általában nem is evezett, és ha mégis, akkor inkább csak egy kirándulás volt, amely közben távolról szemlélődik az ember. Nehéz lenne olyan irányvonalakat húzni, amelyek arra utalnának, hogy Garbarek valaha a rendkívül szabad szellemű, avantgárd szaxofonos, Albert Ayler munkásságából merített ihletet. Ma ez a zene teljesen az „európai jazz” fogalmához legközelebb eső területen mozog, abban a cool jazzben, amelynek már nem sok köze van a radikális, avantgárd tartalmakhoz, és nagyon jól, képlékenyen kapcsolódik ahhoz a hanghoz, amelynek megteremtője Pat Metheny.
Kétségkívül olyasmi, ami egyaránt kielégíti a jazz-ínyenceket és mindazokat, akiket ez a műfaj egyébként nem igazán villanyoz fel. Magán a zenén túl remekül működtek az egyszerű, de rendkívül ötletes díszletek is, amelyek tökéletesen összeolvadtak a zenével. Erre a zenére akár „kamarajazzt” is lehetne mondani, amelynek láthatóan elég sok rajongója van, hiszen két óra kiváló muzsika után Jan Garbarek zenekarának ráadást is kellett adnia, amiről nem lehetett tudni, hogy valóban meg is kapják-e, de megkapták, és ez már önmagában is eleget mond.
Fotó: Jani Lah
Setlista
Felállás:
Jan Garbarek: szaxofon
Trilok Gurtu: dob, ütőhangszerek
Yuri Daniel: basszusgitár
Rainer Bruninghaus: billentyűk, zongora
