Előadó: Nick Cave
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 1984
Játékidő: 43:37
Értékelés: 4/5
Amikor a The Birthday Party története lezárult, Nick Cave és Mick Harvey gitáros új projektet hozott létre, amelyben Nick Cave az énekesi szerep mellett a zenekarvezetői szerepet is magára vállalta: ő lett az új formáció központi alakja, akire az egész működése épül. Ez volt az egyetlen logikus lépés, hiszen a The Birthday Party már nagyon, nagyon szűk térnek bizonyult ahhoz, hogy Nick Cave minden ötletét megvalósíthassa. Ezek az ötletek extravaganciájukban, különcségükben, no meg a provokáció finom, személyes ízében gyakran túlmentek az épeszűség határain, szigorú értelemben vett bolondériára utaltak, és kutatói bátorsággal, szégyentelenül tárták fel az új zenei horizontokat.
Hogy a „From Her To Eternity” miért ilyen erős és meggyőző debüt, arra talán az a válasz, hogy Cave akkoriban olyan zenészekből gyűjtött maga köré csapatot, akik maguk is a saját kísérletezésük művészi különcségéből érkeztek. Vesztenivalójuk nem volt semmi, nyerni viszont sokat lehetett, rengeteget, ha nem mindent. A debütalbumon Cave-et kísérő társaságot (a Bad Seedsről még szó sem volt) Blixa Bargeld (gitár) az Einstürzende Neubauten kísérleti zenekarból, az angol Barry Adamson (basszusgitár), az ausztrál Hugo Race (gitár) és Mick Harvey (dob, zongora) alkotta, aki Cave-vel együtt szökött át a régi The Birthday Partyból.
Nick Cave, a provokáció embere, nem fukarkodott az üzemanyaggal, és rögtön a debütalbum kiindulópontján érdekes húzást tett. Az önálló pálya kezdetén ugyanis Leonard Cohen szerzeményét, az Avalanche-ot dolgozta át. Ha csak Cohen esszenciájából indulunk ki, az Avalanche alapjában véve is fekete dal, ami Cohennél egyáltalán nem szokatlan, Cave-nek mégis sikerült ezt a feketeséget még tovább sötétíteni. Cave egy pillanat alatt átveszi az irányítást: vokális interpretációjában sorjáznak az emberi lélek legkétségbeesettebb részei, amelyek az egyén személyiségének legrejtettebb zugaiban laknak. Az építőkövek kontrolláltan és ízlésesen vannak elrendezve, Cave énekének kíséretét teljesen az átélt előadás felnagyítása határozza meg. Ez voltaképpen nem is éneklés, hanem diktálások, elbeszélések, egy megtört, megroppant, sarokba szorított ember frenetikus kiáltásainak játéka, egészen a bizarr végletekig! A zenészek megmozdulásai minimalisták, ismétlődő alapmintákra épülnek, és annyira kontrolláltak, hogy Cave marad a főszereplő, végig dominánsan. Ha a többiek együtt több zajt kezdenek csapni, Nick Cave neurotikus kicsapongásaival annál inkább föléjük emelkedik. Ilyen pillanatot idéz a Captain Fever!, amely a Wings Off Flies-szal együtt már csak halvány emléket őriz Cave The Birthday Party-s punk különcségéből. Cave egyik szellemesebb tréfája a debütalbumon a Well Of Misery, amely vitathatatlanul a kikötői munkások, a teherhordók költészetének hagyományából kölcsönzi alapmotívumát, azokból az időkből, amikor a hajózásban még kizárólag a szél erejét használták hajtóerőként.
Összesen hét szám van a lemezen, de világos határvonalak húzódnak közöttük. Mindegyik önmagában lezárt fejezet, a versekben elmondott prédikáció és a zenei keverék tekintetében egyaránt. Az embert nem hagyja el az érzés, hogy a feketeség sorjázása az album során egyre intenzívebb. A címadó dal és a Saint Huck (Mark Twain klasszikusának paródiája) tovább mélyíti a szakadékot a művész és a társadalom között, Cave pedig a záró A Box For Black Paullal a végső határig, a vészterhes szakadék pereméig hajtja művészetét.
1984-ben még lehetett úgy szlalomozni, hogy a kanyaraidat nem egy előre kijelölt ívre szabták. Cave-nek a debütalbumával pontosan ez sikerült. Rendkívül egyedi albumot alkotott, megmutatta, hol van még kiaknázatlan űr a zenei kifejezésben. A népszerű műfajok határait a feje tetejére állította, és kipréselte magából a teljes tagadás albumát, amely teljesen egyedülállóan hat, mérföldekről felismerhető, és éppen minden különlegességében valamiképp mágikus és fenséges. A „From Her To Eternity” a független, úgynevezett indie rock színtér kialakulásának egyik alapköve, ahol minden művészi kicsapongás és túlzás megengedett. Az alternatív rock undergroundjának kultikus klasszikusa ez, amely elsőre hallgatva halálosan komolynak, sokkolónak, megrendítőnek hat, ugyanakkor másfelől kiadós adag önironikus botránykeltést és bolondos játékot kínál, ezt pedig a hagyományokban finoman, kifinomultan szubtilisan helyezi el.
Felállás
Nick Cave – ének, Hammond, szájharmonika
Hugo Race – gitár, háttérének
Blixa Bargeld – gitár, háttérének
Barry Adamson – basszusgitár, háttérének
Mick Harvey – dob, háttérének, zongora
Produkció
Flood
Számlista
1. Avalanche
2. Cabin Fever!
3. Well of Misery
4. From Her to Eternity
5. Saint Huck
6. Wings off Flies
7. Box for Black Paul
