Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Stackridge
Kiadó: MCA Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 41:30
Értékelés: 4.5/5
A különc, mégis zseniális brit progresszív folkrockerek, a Stackridge a krónikus népszerűtlenség és a viszonylag rövid stúdiókarrier ellenére kultstátuszt vívtak ki maguknak mint huncut népi zenélők, akik végig hangsúlyozottan rajongtak a késői Beatlesért, és előszeretettel játszottak a botrányosan szemtelen humorral. Merész határátlépéseik a folk, a szimfonikus rock és a pop rock között, rengeteg csibészes aranyzással és pásztoridill-barokk harmóniával, már a kiváló minőségű, önmagukról elnevezett bemutatkozó albumuk óta nagyfokú hangzásbeli egyéniséget biztosítottak nekik.
A „Friendliness”, viharos pályafutásuk következő fejezete, még egy lépéssel továbbment: okosan vegyítette a beatles-es vokális harmóniákat, a agyafúrt hangzásvariációkat, valamint a pattogós vonós- és fúvósszekciókat, amelyekkel hamisítatlan, régimódi angol hangulatot varázsoltak. Többnyire humoros, de nosztalgikus szövegeikben ismét ott bujkáltak a társadalmi tréfálkozás célzásai, egy csomó különös képzeletbeli figura felvonultatásával, köztük Frankenstein atyával, a Syracuse nevű elefánttal és az Agnes nevű tehénnel. Az első album kvintettjéhez a „Friendliness”-re ismét csatlakozott James „Crun” Walter basszusgitáros, aki még akkor volt a zenekar egyik alapító tagja, amikor Stackridge Lemon néven működtek. Érkezése a kissé nagyobb ritmikai mozgékonyságon kívül nem hozott drámai változást, az egyes szerzemények eklektikussága viszont egy fokkal tovább emelkedett.
A „Friendliness” változatossága, a kiegyensúlyozott, magas fokú harmónia az eklektikus, de dallamos hangszerelések és néhány újszerű hangkísérlet között valószínűleg a legjobb Stackridge-lemezzé teszi. A pattogós nyitó instrumentális szám, a „Lummy Days” a hegedű- és fuvolafutamok, valamint a billentyűs barokk aranyzások keverékével remek elegye az angol népzenének és a klasszikusnak. A pásztoridill-ballada, a „Friendliness, Pt. 1” éteri kórusharmóniáival és kellemes akusztikusgitár-akkordjaival olyan, mint egy reggeli ébresztő az örökzöld legelők kellős közepén. A nosztalgikus „Annyone for Tennis” az angol kabarézene stílusában épül fel. Játékos, félig táncos ritmusával, szalonzongora-kíséretével, csintalan effektjeivel és bohókás szövegével kissé a The Beatles „Honey Pie” című klasszikusára emlékeztet.
A „There Is No Refugee” a higgadt éneknek, valamint a vonósokon és zongorán megszólaló elbűvölő szimfonikus aranyzásoknak köszönhetően olyan, mint valami csintalan gyerekaltató. A vokális harmóniák nagyon hasonlítanak azokra, amelyekkel a Queen a következő években híressé vált. A „Syracuse the Elephant” kiváló szimfonikus-progresszív rockeposz, amely hatalmas zenekari hangszerelésének köszönhetően egész sok rokonságot mutat a Genesisszel. Itt különösen kitűnik a billentyűs/gitáros/énekes Andy Cresswell- Davis és a hegedűs Michael Evans, akiknek sikerül egy sor hangzásában rendkívül meleg szimfonikus hangszerelést megteremteniük. Később fuvolán és elektromos szitáron csábító keleti motívumokat építenek fel, amelyekkel a frusztrált kiselefántot, a tréfás szöveg főhősét kísérik utolsó útjára hazafelé.
Az „Amazingly Agnes” klasszikus, amely – akár hiszed, akár nem – a zenekar tagjainak elmondása szerint egy tehénnek szól, bár mernék fogadni, hogy lényegében egy rendkívül kifinomult bosszú egy ilyen nevű, túlzottan arrogáns lány ellen. Ezzel a ritmikus burleszkkel a Stackridge beírta magát a zenetörténetbe, hiszen ez az első szám, amelyben egy angol rockegyüttes reggae-elemeket használt, még mielőtt a reggae széles körben népszerűvé vált volna. A beatles-es „Father Frakenstein Is Behind Your Pillow” a rémálomra tett célzás ellenére rendkívül kellemes, szinte higgadt dallamot kínál elbűvölő szimfonikus aranyzásokkal és éteri vokális harmóniákkal, ami erős melankolikus érzéseket ébreszthet minden pásztori nosztalgikusban. A csengettyűcsilingeléssel díszített „Story Of My Heart” Cresswell-Davis romantikus zongoraszólóját tartalmazza.
A „Keep On Clucking” munkássátíra, módosított blues rock, Status Quo-féle boogie-ritmusra építve. Rakoncátlan gitárfrázisaival pályafutásuk egyik legütősebb alkotása. A „Friendliness, Pt. 2” szinte azonos motívumot tartalmaz, mint az első rész, azzal a különbséggel, hogy egy hajszállal több drámai zongorafutam van benne. A záró prog folkrock szám, a „Teatime” a délutáni teáról szóló szövegével nem is lehetne sztereotipikusabban angol hangulatú. Ezt ütőhangszerek bevetésével, rengeteg pásztori hegedű- és fuvolafutammal, valamint beatles-es vokális harmóniákkal idézik meg. A fuvolán és billentyűkön megszólaló központi szimfonikus hangszerelés, amelyet komplex instrumentális szekció követ, erősen a korai Genesisre hajaz, amikor még kiélezett érzékkel ápolták a pásztoridillt.
A „Friendliness”-szel az örök prog folkrockos bohócok alaposan továbbfejlesztették egyedi stílusvegyületüket, és útközben megfűszerezték néhány addig feltáratlan hangzásterülettel. A végeredmény legambiciózusabb albumuk, amely minden szempontból lenyűgöz hangzásbeli sokszínűségével, a szikrázó angol humor megfelelő adagjával, aminek segítségével könnyedén életre keltik a brit vidék parasztképeit és főszereplőit, akik többnyire groteszk arcokkal vannak megrakva. A „Friendliness” oldott, bohókás hangulatával, a hamisítatlan régi angol népi iskola és a hírhedt liverpooli kvartett öröksége jegyében egyenesen behívja a hallgatót pazar pásztoridill-kebelére.
Felállás
Andy Cresswell-Davis – gitár, billentyűs hangszerek, ének
James Warren – gitár, ének
Michael Evans – hegedű, ének
Michael „Mutter” Slater – fuvola, ének
James „Crun” Walter – basszusgitár
Billy Bent aka Billy Sparkle – dob
Produkció
Stackridge, Victor Gamm
Számlista
1. Lummy Days
2. Friendliness, Pt. 1
3. Anyone For Tennis
4. There Is No Refugee
5. Syracuse The Elephant
6. Amazingly Agnes
7. Father Frankenstein Is Behind Your Pillow
8. Keep On Clucking
9. Story Of My Heart
10. Friendliness, Pt. 2
11. Teatime
