Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Zappa, Frank
Kiadó: Rykodisc Records
Megjelenés: 1966
Értékelés: 4.5/5
Mielőtt a 60-as évek közepén megjelent a zenei színtéren a kiszámíthatatlan komponista, Frank Zappa a nem kevésbé eszelős, ám zseniális kísérőzenekarával, a The Mothers Of Invention-nel, a rockzenét (akkor még rock’n’rollt) a korabeli zenei közösség többsége még mindig tinédzserkorúaknak szóló, bóvlinak számító zenének tartotta, minden művészi felhang nélkül. Ennek az albumnak a megjelenése fontos fordulópontot jelentett, amely hozzájárult ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzon a rockvilág, és a zeneileg „érett” közönség gondolkodásmódja is. Zappa, aki első albuma megjelenése előtt már felvett néhány kislemezt különféle zenekarokkal (ezek ma a „Cucamonga” (1998) és a „For Collectors Only” (2003) válogatásokon találhatók), a „Freak Out!” debütálásával a rocktörténet egyik legambiciózusabb albumát hozta létre. Ez az album ma egyszerre számít a második dupla albumnak (Bob Dylan „Blonde On Blonde”-ja után) és az első koncepcióalbumnak a rock történetében. Emellett zeneileg és koncepciójában is jócskán megelőzte a korát: zenei oldalról megelőzte az art rock, illetve a progresszív rock, sőt a klasszikus rock megszületését is, a szövegek révén pedig a társadalmi tekintélyek és a zeneipar ellen intézett leplezetlen támadásával a punk rock hangoskodását is lekörözte.
Zappa már akkor is példátlan zenei zseni volt, kiváló komponista, gitáros és szatirikus, akit szinte szétfeszítettek a spontán ötletek. A „Freak Out!” egyszerre rejti magában az avantgárd zeneszerzők számtalan hatását és a rhythm and bluest, és mindezt groteszk, de zseniális zenei ötletkeverékké gyúrja össze. Az album stílusában négy szekcióra, vagyis két részre oszlik. Az első rész szatirikus popdalokat tartalmaz, egyszerű rhythm and bluesra építve, amelyek szövegeikben kigúnyolják az akkori popslágereket és az amerikai társadalmi viszonyokat is. Ez lesz Zappa pályafutása során az egyik védjegye, és ez szerzi majd neki egyaránt a számtalan hívet és az ellenséget. Az avantgárd és klasszikus zene iránti lelkesedését, valamint az akkori popbóvli feletti fanyalgását Frank és a The Mothers Of Invention egy olyan keverékbe öntötte, amelyben a később is védjegyszámba menő avantgárd megnyilvánulások a 60-as évekre jellemző popzenével vegyülnek, amelyet a szövegek lelkesen kifigurázzák. A „Freak Out!” alapvetően zeneileg még nem is tűnik eszelősnek, hiszen az album első tizenkét száma rhythm and bluesra épül. Az őrültség elsősorban a szatirikus és bizarr szövegekben, a szokatlan hangokban és a kísérővokálokban rejlik, amelyek valódi „freakké” formálják az albumot.
Az album egy nonkonformista felhívással nyit, amelynek címe „Hungry Freaks, Daddy”, és amely egy pillanat alatt úgy mutatja be Zappát és a The Mothers Of Invention-t, mint az akkori tini popidolok tükörképét, hiszen a szövegben kigúnyolja a romantikus-érzelgős tinédzserkliséket, amelyek a mai napig a zeneiparban legjobban fogyó dolgok védjegyei. Mindebben az az ironikus, hogy Zappa az akkori popzenekarok émelyítő kommercializmusával szembeni örökös ellenkezése ellenére valójában kiváló popdalszerző volt. Még amikor megalkuvás nélkül nyúzza a gitárhúrokat, akkor is finom hangszerelésekkel és remek dallamérzékkel teszi. Az „I Ain’t Got No Heart”-ban nyíltan kigúnyolja a lista-éllovas, émelyítő szerelmes popdalokat, amelyek akkoriban megtöltötték a slágerlistákat. A szövegekben Zappa gyakran cinikusan számol le a hamis erkölcsre épülő amerikai társadalommal is, ami mindig is az egyik védjegye marad. Ez először a kezdetben pszichedelikus, majd diszszonáns „Who Are The Brain Police?”-ban mutatkozik meg, amely az amerikai média megcsontosodottságát és öncenzúráját szatirizálja. A „Go Cry On Somebody’s Else Shoulder”-ben remek ellenpontját adják a 60-as évek érzelgős popslágereinek, a valaha hallott egyik legcinikusabb szöveggel. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak az ultracinikus számok is, mint a „Motherly Love”, a „How Could I Be Such a Fool?”, a „Wowie Zowie” és a többi. Az ultrapszichedelikus „You’re Wondering Why I’m Here” újabb gyilkos szatírának hat az akkori zeneipari és társadalmi állapotokra. Képzeld el a Barrett-féle Pink Floydot Zappa szövegeivel, groteszk háttérvokálokkal és hangeffektekkel, amelyek között a kazoo, vagyis népiesen a fingós duda viszi a prímet. Az „Anyway The Wind Blows” egyfajta The Beach Boys-paródiának hangzik, és újabb bizonyíték Frank határtalan cinizmusára az akkori zenei színtérrel szemben. A „Trouble Every Day” pedig mondjuk a parasztos hillbilly rock groteszk paródiájaként szól, háttérben szájharmonikával. Az album második részében Zappa elhagyja a popstruktúrákat, és a musique concrète-re, a dallamtalan disszonanciára, az állandó ritmusváltásokra és a stúdióhangeffektekre koncentrál. A hírhedt „It Can’t Happen Here”-en Zappa és társai teljesen kiélik magukat az amerikai középnyugat szűklátókörűségén. A kísérővokálokkal végzett rendkívül szellemes akrobatikával pedig a musique concrète elemeivel játszanak. Itt él ki magát Zappa először a szövegben, és főleg a számos narrációban egy fiktív alakon, aki a későbbi műveiben is feltűnik majd. Suzy Creamcheese Zappa portréja egy szőke mormon kislányról, aki titokban groupie lett, és egyben az egyik számtalan metaforája az amerikai hamis erkölcs bemutatására. A záró őrületről pedig a több mint 12 perces „The Return Of the Son Of Monster Magnet” gondoskodik, amely ultrapszichedelikus orgia, tele disszonáns hangeffektekkel és groteszk háttérvokálokkal, amelyek a pávák, oroszlánok és majmok, sőt az amerikai elnök, a groupie-k és néhány azonosítatlan személy morgását, szipogását, visítását, vicsorgását és motyogását is felölelik. A végén tömeges Suzy Creamcheese-hívogatás következik, akit még „szibériai hörcsögök” is szólongatnak (ez is a későbbi években népszerű és gyakori zappai poén, a gyors vokálfelvételek rásegítése). Akik az album korábbi részeinél nem rázkódtatok a nevetéstől, azok ezen a groteszk és váratlan zárásnál biztosan fetrengeni fogtok. Ami az albumnál feltétlenül kiemelendő, az a produkció, amely a 60-as évekhez képest kiváló, és Frank albumainak egy újabb számos erényét igazolja.
A „Freak Out!” sok szempontból úttörő album, Frank pályafutása és a rockzene egésze számára egyaránt. A történelem első koncepcióalbumát ma az art rock ősatyjaként, illetve a progresszív rock dédapjaként tartják számon. Ez Zappa első kísérlete a popzene és az art zene, vagyis az alacsony és a magas zenei kultúra összekapcsolására. Zappa sikeresen játszik benne a rockzene klisékkel, spontán hozzáteszi saját ötleteit, és megfogalmazza az alapüzenetet: a másság elfogadását és a teljesen szabad egyéni önkifejezést. Zappa pályafutásának nagy részét új zenei ötletek kidolgozásával és felfedezésével tölti majd, zenei és koncepcionális téren egyaránt. Zenéjének alapkövét azonban itt rakták le. Zappa a jövőben ugyan sokkal kifinomultabb albumokat alkotott, de a „Freak Out!” tartalmazza mindannak a csíráját, ami rendkívül sokszínű zenei pályafutása során következett. Emellett Frank kevés albuma tükrözi ilyen sikeresen a sokféle önkifejezés lehetősége iránti lelkesedést. A „Freak Out!” sok szempontból zenei forradalmat jelentett. Ez az art rock első példánya, és szerintem olyan album, amely nélkül egyetlen kísérleti és progresszív zenét kedvelőnek sem szabadna lennie.
Felállás
Frank Zappa – ének, gitár, szájharmonika, hangszerelő, zeneszerző, karmester, cimbalom, tamburin, zenekar
Plas Johnson – szaxofon
Jimmy Carl Black – ütőhangszerek, dob
Ray Collins – gitár, szájharmonika, cimbalom, hangeffektek, tamburin, ének, ujjcimbalom
Gene Estes – ütőhangszerek
Roy Estrada – basszusgitár, ének, guitarron, szoprán (ének)
Elliot Ingber – gitár, ritmusgitár
Carol Kaye – basszusgitár
Ruth Komanofff – ütőhangszerek
John Rotella – ütőhangszerek
Produkció
Tom Wilson
Számlista
1. Hungry Freaks, Daddy? (3:27)
2. I Ain’t Got No Heart (2:30)
3. Who Are The Brain Police? (3:22)
4. Go Cry On Somebody Else’s Shoulder (3:31)
5. Motherly Love (2:45)
6. How Could I Be Such A Fool (2:12)
7. Wowie Zowie (2:45)
8. You Didn’t Try To Call Me (3:17)
9. Any Way The Wind Blows (2:52)
10. I’m Not Satisfied (2:37)
11. You’re Probably Wondering Why I’m Here (3:37)
12. Trouble Every Day (6:16)
13. Help I’m A Rock (8:37)
14. It Can’t Happen Here (3:56)
15. The Return Of The Son Of Monster Magnet (12:17)
Az album hossza: 60:05
