Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Soft Machine
Kiadó: CBS
Megjelenés: 1971
Játékidő: 39:13
Értékelés: 4.5/5
A »Fourth« a progrock-legenda Soft Machine klasszikus felállásának utolsó felvonása volt, abban a legbecsültebb korszakban, amikor Robert Wyatt dobos, Mike Ratledge billentyűs, Hugh Hopper basszusgitáros és Elton Dean szaxofonos alkotta a csapatot. A „Third” (1970) klasszikusának utódjával, a „Fourth”-szal a canterburyi szcéna úttörői megszilárdították helyüket az angol jazz fusion éllovasaként, és megalkották első teljesen instrumentális lemezüket. A „Third”-höz hasonlóan ezúttal is neves, rutinos zenészek segítették ki a négy mestert: a későbbi Soft Machine-tag Roy Babbington nagybőgőn, a Caravan régi munkatársa, Jimmy Hastings fuvolán, Mark Charig kornetten és Nick Evans harsonán. Ez utóbbi kettő a progresszív rock rajongói körében leginkább a King Crimson egykori közreműködőiként ismert, együtt hallhatók a „Lizard” (1970) című albumon.
A „Fourth” számainak többségét erőteljes fúvós- és rézfúvós-szekció, valamint a Wyatt–Hopper páros fantasztikus ritmusalapja jellemezte. Utóbbit Ratledge sokszínű, többnyire dallamos billentyűs hangszerelései támogatták meg. A rögtönzéseiben gyakran megvadult „Third”-höz képest a „Fourth”-on a dolgok egy hajszálnyit „megnyugodtak”, így ez a lemez a jazz fusion dallamosabb válfajainak rajongói számára is valamivel könnyebben befogadható, bár néhány improvizatív kitörés még mindig a free jazzt súrolta. Attól hamarosan el is kezdtek távolodni, és minden következő Soft Machine-album az előzőnél hozzáférhetőbben és kissé dallamosabban szólt, anélkül, hogy ez érdemben megsínylette volna a mindig kísérletezőkedvű kollektíva művészi integritását – legalábbis az utolsó eredeti tag távozásáig.
A nyitó, rendkívül összetett jazz fusion klasszikus, a „Teeth” a „Fourth” legismertebb szerzeménye és az egész album sarokköve. A fúvósok témái szédületes sebességgel váltakoznak a finomságtól az őrjöngésig, a ritmusszekció változatos játéka pedig ma is több mint lenyűgöző. Bár Dean szaxofonja a fúvósok és rézfúvósok tömegében itt nem volt olyan hangsúlyos, mint az együttes néhány későbbi lemezén, már akkor is az egyik kulcseleme volt a klasszikus Soft Machine-hangzás kialakulásának.
A „Kings and Queens” lassabb tempója kissé lomha hangulat alapját adta, a vad improvizációkból – különösen szaxofonon – azonban így sem volt hiány. A kissé free jazzesebb „Fletcher’s Blemish”, amely meglehetősen nehéz falat a hallgatónak, sötét, drámai atmoszférával átitatott, amelyet az őrjöngő fúvósok és a teljesen szétcsúszott ütőhangszerek közösen teremtenek meg. Ezt követi a négyrészes, rendkívül összetett szvit „Virtually” címmel, amely a „Teeth” mellett a „Fourth” csúcspontja. A titokzatos nyitórészt főként Wyatt hevült cintányérozása és Hopper agyafúrt basszusimprovizációi jellemzik, miközben Ratledge a billentyűs textúrák dallamos rétegéről gondoskodik. Idővel becsatlakozik a fúvós-/rézfúvós-szekció is, amely ezúttal a „Virtually” egyik részében sem csap át teljes káoszba, hanem az összetett ritmusváltásokat és az improvizatív bukfenceket „szilárd talajon” tartja. Néhol jól kihallhatók a legendás Miles Davis hatásai, aki akkoriban meghatározó módon formálta a világ jazz fusion színterét. A kezdet alapján mást várnánk, de a „Virtually” harmadik és negyedik, záró része szokatlanul nyugodtra sikerült: tompa basszusmenetek, borongós szaxofon és „síró” billentyűk teremtenek kifejezetten melankolikus hangulatot.
A „Fourth”, amely meglehetősen magasra tette a lécet az utána jövő, hasonló teljesítmények előtt, a mai napig az angol jazz fusion egyik gyöngyszemének számít. Az átalakulás jazz fusion kollektívává teljes volt, pszichedelikus rockos elemeknek nyomát sem találni, így alig hihető, hogy ugyanarról az együttesről van szó, amely 1968-ban felvette a „The Soft Machine”-t. A klasszikus Soft Machine-felállás nem sokkal a „Fourth” megjelenése után feloszlott, mert Wyatt már nem osztotta a másik három zenész elképzeléseit, és szerzőként, illetve dobosként – akinek az új, tisztán instrumentális irány miatt el kellett titkolnia énekesi tehetségét – teljesen beszorítva érezte magát. Ezért távozott, és megalapította saját zenekarát, a Matching Mole-t, amely a „Machine Molle” szójátéka volt – ez a „Soft Machine” francia fordítása. Az is jól mutatja, mennyire lecsökkent Wyatt szerepe ebben az időszakban, hogy a „Fourth” szerzeményeinek egyedüli szerzői Ratledge, Hopper és Dean voltak. A megfelelő utódot sem volt könnyű megtalálni a dobok mögé, és csak a második próbálkozásra sikerült.
Felállás
Mike Ratledge – billentyűs hangszerek
Hugh Hopper – basszusgitár
Robert Wyatt – dobok
Elton Dean – altszaxofon
VENDÉGZENÉSZEK:
Roy Babbington – nagybőgő (1,3,4,6)
Mark Charig – kornett (2,3,4)
Nick Evans – harsona (1,2,4)
Jimmy Hastings – altfuvola (6), basszusklarinét (1,6)
Alan Skidmore – tenorszaxofon (1,6)
Produkció
Soft Machine
Számlista
1. Teeth (9:15)
2. Kings and queens (5:02)
3. Fletcher’s blemish (4:35)
4. Virtually part 1 (5:16)
5. Virtually part 2 (7:09)
6. Virtually part 3 (4:33)
7. Virtually part 4 (3:23)
