Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Coney Hatch
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 48:06
Értékelés: 4/5
A kanadai hard rock veterán Coney Hatch egykor Toronto leghangosabb rockbandájának számított a nyolcvanas években, és 2010 óta újra működik, méghozzá az eredeti felállásban: Andy Curran (basszusgitár, vokál), Carl Dixon (ének, gitár), Dave Ketchum (dob) és Steve Shelski (gitár). Mitől különlegesek? A Coney Hatch pályafutása során mostanáig három stúdióalbumot adott ki a kanadai Anthem Records gondozásában. Ez még a messzi nyolcvanas években volt. Fénykorukban olyan zenekarok előtt léptek fel, mint többek közt a Judas Priest, az Iron Maiden, a Cheap Trick, az Accept és Ted Nugent. 1985 és 1986 között a Coney Hatch énekese a akkor 22 éves tehetséges kanadai fiatal, James LaBrie volt. Ismerős név? Öt évvel később John Petrucci telefonja érte utol, és ő énekelte fel a Dream Theater legendás albumát, az „Images And Words”-t (1992), amellyel örökre beírta magát a progresszív metal történelmébe. A Coney Hatch 1986-ban feloszlott. Semmi szokatlan, mondanád. Nem ők az elsők, és nem is az utolsók. És mégis…
Nemrég a sors kereke egészen különleges helyzetben hozta össze újra a bandát. Miután Carl Dixon 2008-ban Ausztráliából hazafelé tartott egy felvételről, majdnem végzetes frontális ütközést szenvedett autójával. Amíg a férfi még mély kómában feküdt, és élete hosszú ideig hajszálon függött, a felesége felhívta a Coney Hatch egykori társait, hogy telefonon keresztül biztató, bátorító szavakat mondjanak neki. Valahányszor valaki felhívta Carlt, a felesége a szerencsétlen férfi füléhez tartotta a kagylót. Andy Curran különösen figyelemre méltó üzenetet hagyt neki: azt mondta, gyógyuljon meg minél előbb, mert a Coney Hatchcsel még van néhány befejezetlen dolguk. Andy később elmondta, hogy amikor ezt kimondta, nem gondolt komolyan az újraegyesülésre és a fellépésekre. Carlt később szerencsésen összefoltozták, titánrudakkal támasztották alá, minden csavart szorosan meghúztak rajta, és a Coney Hatch tényleg újra összeállt. Carl először 2010 augusztusában játszott a régi cimborákkal színpadon, amikor a Coney Hatch 7500 fős tömeg előtt lépett fel Ontarióban. A hír gyorsan bejárta a világot, és egy évvel később, 2011 októberében a zenekar pályafutása során először lépett fel Nagy-Britanniában, a nottinghami Firefest fesztivál keretében. Mindez nem kerülte el a Frontiers Records figyelmét sem, amely ajánlatokkal kezdte ostromolni a Coney Hatchet.
27 év után új stúdióalbummal tért vissza a zenekar. A címe egyszerűen „Four”. Mintha megállt volna az idő: amint ráteszed, egy pillanat alatt a nyolcvanas évek közepén találod magad. Adrenalinos rock ‘n’ roll, amely harap, üt, és az egyszerű, egyenes utat választja. Képzeljetek el egy kicsit kifinomultabb AC/DC-t, amely időnként még vokális harmóniákat is képes beépíteni a dalok fülbemászó, könnyen megjegyezhető főmotívumaiba. Közel áll hozzájuk természetesen a Rose Tattoo, majd a Rhino Bucket is. A felsoroltak közül azonban a Coney Hatch egy hajszállal csiszoltabb. Mély filozófiát ettől még nem érdemes keresni a „Four” című albumon. Markáns gitárriff, amely köré felépül a dal – ez az alapképlet. A mélyen morajló, recsegően vaskos basszusvonallal, a sziklakemény, ágyúdörejű dobütésekkel és az egyszerű ritmikai diktálással együtt a Coney Hatch küldetése az új évezredben is megtörhetetlenül öntudatos! Mondhatjuk, hogy egyes pontokon több dallamos fülbemászóság is nehezíti a lemezt (Holding On, Boys Club), ami megadja nekik azt a szükséges felismerhetőséget. Ugyanakkor az album minden másodpercében egyértelmű, hogy a Coney Hatch makacsul ott marad a tomboló rock ‘n’ roll kerékpárjában, amely adrenalinos sietségében sem enged. Élvezet hallgatni az érett alkotókorszakban lévő fickókat, akik rock ‘n’ roll küldetésükben ilyen lágy és ügyes rutinnal gyűrik zsebre az olyan felkapott újkori „csikókat”, mint az Airbourne.
Az igazságot akarjátok a rock ‘n’ rollról? Harapjatok bele a Coney Hatchbe. A „Four” fantasztikus rock ‘n’ roll lemez, amely a Blown Away, a Do It Again, a Down & Drty, a Keep Driving és a The Devil You dalokkal egy pillanat alatt kivetkőztet magadból, valóságos hormonzavart okoz, előcsalja belőled a punkos rosszfiút, és határtalan kicsapongásra hív. Ennél mélyebbre a rock ‘n’ roll lényegében nem lehet hatolni. Alkohol, feszes bőrbe bújt vad csajok, égett motorolaj és megperzselt autógumi szaga… Induljon a verseny! Ha a Coney Hatch előtt nincs akadály, előttetek még kevesebb. Üdv itthon, fiúk, és kérlek, minél előbb vegyetek fel egy európai turnét, mielőtt eljön a világvége!
Felállás
Carl Dixon – ének, gitár
Andy Curran – ének, vokál
Steve Shelski – gitár
Dave Ketchum – dob
Produkció
Coney Hatch
Számlista
01. Blown Away
02. Boys Club
03. Down & Dirty
04. Do It Again
05. Connected
06. Revive
07. We Want More
08. Devil U Know
09. Marseille
10. Keep Drivin’
11. Holdin’ On
